Mozifilmek esetében ritkán szokott szó esni a látvány- és jelmeztervezőkről, de itt, Szolnokon, az ATAFF városában, ezt illik megtenni. Különösen egy olyan magyar film esetében, aminek nemcsak a sztoriját találták ki alaposan, de a vizuális megjelenést is ugyanolyan fontosnak tartották. Esküszöm, a Véletlenül írtam egy könyvet című alkotásban nemcsak a képekbe illesztett feliratoknak van kiemelkedő jelentősége – nem is mindegy, hogy mikor, milyen betűtípusok jelentek meg -, de a színek és a formák összhatásának is. Tökéletesen passzolnak a helyszínek, a díszletek, a tárgyak, de a jelmezek is illeszkednek egymáshoz, a karakterekhez és az egyes képekhez. Lakos Nóra második egészestés játékfilmje – az első 2020-ban a Hab volt – esetében tehát ne csak a két operatőr, Bálint Dániel és Reich Dániel előtt hajtsunk fejet, hanem a produkció dizájnjáért felelős Szurdi Juci és a ruhákat álmodó Lányi Fruzsina előtt is. Sőt! A film képi világához nélkülözhetetlen, de a maga nemében egy kisebb „országimázzsal” felérő helyszínek megtalálói, Miletics Balázs és Bakos Gergő előtt is. A Véletlenül írtam egy könyvet ugyanis nekik is köszönhetően lett olyan szép, vizuálisan kulturált, hogy jószívvel mutogathatjuk fiataloknak is.
Ők persze sokkal jobban fogják értékelni a sztorit és a karaktereket. Csak remélni tudom, sokan lesznek közöttük olyanok, akik épp úgy beleképzelik majd magukat egy ilyen világba, mint annak idején mi az Utánam srácok, a Le a cipőkkel!, az Égig érő fű vagy éppen a Szeleburdi család történetébe. A Véletlenül írtam egy könyvet úgy hozott létre egy ifjúsági filmet, hogy amiatt nem kell pironkodni, nem érzi rettentő kínosan magát az ember, és nemhogy nem akarja eltiltani tőle az apróbbakat, de egyenesen belökdösné mindet a filmvásznak elé. Ennek a filmnek a fő célcsoportja az eredeti regény korosztálya, azaz valahol a 9-14 évesek, de sem kisebbek, sem nagyobbak és idősebbek sem fogják rosszul érezni magukat rajta. Sőt! Majd tegye fel a kezét az a felnőtt néző, akinek az ideális 98 perc alatt egyszer sem lábadt könnybe a szeme, vagy, aki rossz érzéssel állt fel a vetítés végén. Ez nem művészfilm, nem mélyenszántó alkotás, hanem egy kiváló ifjúsági mozi, amire már nagyon nagy szükségünk volt.
Persze, aki az Anett Huizing eredeti holland regényét, pontosabban a saját fejében játszott filmet várja Lakos Nóráéktól, az lehet, hogy csalódni fog. A rendező és forgatókönyvíró ugyanis vette a bátorságot, és igyekezett egyetlen központi témára koncentrálni, és arra nagy óvatossággal felfűzni a kiegészítő történeteket úgy, hogy nem kalandozik el és nem viszi el a fókuszt. Így Nina (Demeter Villő) útkeresése marad középen, amire sem a szomszédban lakó írónő (Zsurzs Kati) élete, sem az apa (Mátray László) párkeresése, sem a „mostoha” (Rujder Vivien), sem az első szerelem nem nehezedik rá. Végig a 13 éves kiskamasz sztorijában maradunk, aminek tényleg csak dísze például a Bagossy Brothers Company felbukkanása, Mucsi Zoltán közreműködése, de még Lovas Rozi felbukkanása is. Nem véletlen, hogy Lakos Nóra forgatókönyve már írott formájában is díjat nyert, miként az sem, hogy a hazai bemutató előtt már külföldön is díjazták. A rendezőnő ugyanis profi módon megoldotta, hogy az ifjúsági filmje valóban egy fiatalról szóljon.
Számomra tényleg boldogság volt úgy beülni a Véletlenül írtam egy könyvet című filmre a Tisza moziba, hogy a terem csurig volt, miközben a másik teremben is magyar filmet játszottak (Futni mentem), sőt aznap még egy harmadik (Hogyan tudnék élni nélküled?) is ment. Herendi Gábor mozijával mintha földcsuszamlás történt volna a hazai mozikban, hiszen a Demjén-filmmel együtt, alig egy hónap alatt többen váltottak jegyet ezekre az alkotásokra, mint máskor egész évben, az összes magyar filmre. És akkor itt van Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című kiváló alkotása, aminek szintén nem szabad megállnia 3-400 ezer néző alatt. Ráadásul ez utóbbi, köszönhetően a regényadaptációnak illetve a holland és európai filmes támogatásoknak, arra is esélyes, hogy meghódítsa Európa, de akár a világ vetítőhelyeit is. Márpedig akkor nemcsak sokkal több nézője lesz, mint a másik két filmnek, de végre Magyarország szépségét is úgy mutatja be, amihez hasonló országimázsra régóta nem volt példa.
