2025.08.27. (szerda)

Nem Amjanich, Dami

Nem Amjanich, Dami

Dátum:

Csak a fiatalabbak kedvéért. Ez a fotó a belvárosi Tisza-híd felhajtójáról készült, és azt a területet mutatja közel fél évszázaddal ezelőtt, ahol most a Rózsakert folytatásaként egy hatalmas, jobbára füves park található. Talán balról a második nagyobb fa még ma is a helyén van.

Csak a fiatalabbak kedvéért. Ez a fotó a belvárosi Tisza-híd felhajtójáról készült, és azt a területet mutatja közel fél évszázaddal ezelőtt, ahol most a Rózsakert folytatásaként egy hatalmas, jobbára füves park található. Talán balról a második nagyobb fa még ma is a helyén van.

Nem akarom felszabdalni a régi sebeket, és a Dami körüli vitákat sem szeretném felszítani, hiszen a közel hatvan évet megélt uszoda szűk egy évtizede nincs már. És lassan középiskolás lesz az a szolnoki nemzedék is, akiknek a Dami már semmit nem jelent, mert nem emlékezhetnek arra, hogy a megyeháza és a Tisza közötti hatalmas park jó részét valamikor egy több medencés uszoda – strand – foglalta el. Ami azért jóval forgalmasabb volt, mint ahogy a mellékelt képeslap alapján hihetnénk.

A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által megjelentetett, hullámos szélű és 2 forintért árult képeslaphoz használt fotó, szerintem, nem sokkal a lelátó tetejű fedett medence átadása után készülhetett. Azaz valamikor 1966-67 környékén. Ezt abból gondolom, hogy ha későbbi lenne a kép, akkor a háttérben nemcsak a Tisza szállónak és az evangélikus templom tornyának kellene látszódnia, hanem a színház melletti, honvédségi tízemeletesnek is. Amit a fotózás idején persze már minimum alapozni kellett.

Tényleg meglepő, hogy összesen talán négy embert lehet felfedezni a két medencében, az elől lévő melegben és a mögötte található 50 méteresben. Igaz, hogy kicsit felhős az ég, de a lombok alapján legfeljebb szeptember elején dolgozhatott a fotós, ami soha nem számított a Damiban holtszezonnak. Még hétköznap sem. Főleg, hogy a hátrébb lévő nagymedencében ott láthatóak a vízilabda kapuk, ami ugye egyértelműen utal arra, hogy egykor ez az uszoda volt a szolnoki póló bölcsője és otthona.

A fiatalabbak figyelmét szeretném felhívni a képen látható padokra. Amiken emlékeim szerint sok mindent lehetett csinálni, csak kényelmesen ülni nem. A fehérre meszelt betontartókat színesre festett deszkák kötötték össze, akkora helyet hagyva az ülő és a támaszkodó rész között, hogy egy kisgyerek ott simán kiesett. Tévedés ne essék, ezek nem szolnoki specialitások voltak. Ezeket az egyen padokat valahol ipari körülmények között ontották, így minden közpark, de még iskola és óvodaudvar is ezekkel volt tele. Azaz padokkal, amelyek padként használhatatlanok voltak. Ma már alig találni belőlük, pedig ha egyszer retro parkot akarunk építeni, ilyeneket kell majd felállítani.

A szögletes és félbevágott gömb alakú beton virágtartókból – amiket szerintem szintén nagyipari körülmények között gyárthattak a szocializmus éveiben – viszont szinte minden belvárosi utcában találhatunk még ma is. Az egyik ezen a képen a meleg medence sarkánál, a másik pedig a meleg és az 50 méteres között látható virágokkal beültetve. Hasonló túlélő „utcabútor” a strand kerítésén kívül, a bal alsó sarokban lévő futurisztikus alakú elektromos szekrény, ami ugyancsak minden magyar közterület része volt évtizedeken keresztül. A mi fantáziánkban pedig olykor ló szerepét töltötték be, amin remekül lehetett átvetett lábbal indiánosat játszani. Természetesen a szocializmusra jellemző, részben Jugoszláviában forgatott NDK-s indiános filmek hatására.

Csak a rend kedvéért. A bal szélen, a neon felirat első betűje lemaradt a képről. Oda az volt írva, hogy Damjanich uszoda. Bár erre a világítós feliratra nem emlékszem, de nem tartom kizártnak, hogy a kép készülte idején még színesen világított, sőt a honvéd tábornok neve fölött talán kék hullámok is villogtak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A negyvenes évek végén

Ezt a szolnoki városházát ábrázoló képeslapot legkorábban 1954. április 1-jén adhatták ki, mégis azt kell gondolnom, hogy felhasznált fotó minimum fél évtizeddel korábban, azaz a negyvenes évek végén készült. Nem túl jó felvétel, nem is igazán értem, miért éppen ebből lett az 1 forint 20 filléres kiadvány, miközben számtalan jobb kép is volt már Szolnokról. De van egy másik furcsaság is.

Amiért nem kár

Amint a várak ereje sem a falakban, úgy a színházaké sem az épületekben van. A legendás szolnoki színház 1990-ig ebben a megerőszakolt gnómban működött.

A Városháza az előző századfordulón

Szigeti Henrik munkássága illetve az ezen a hosszúcímzéses képeslapon lévő postabélyegző alapján azt mondhatjuk, hogy az anzikszhoz használt, a Városházát és a Kossuth tér egy részét ábrázoló fotó valamikor 1893 és 1903 között készült. Amikor a Városháza földszintjén még üzletek voltak.

Nyakleves utalványozása

A református templom átadása után maximum tíz évvel készülhetett az ehhez a képeslaphoz felhasznált fotó. Nemcsak a kép, hanem az anziksz szövege is érdekes, hiszen írója egy gyöngéd nyakleves utalványozását kéri a címzettől.