2026.04.26. (vasárnap)

A palotasorral szemben

A palotasorral szemben

Dátum:

Ha ma megállunk a bíróság épületének főbejáratánál és jobbra nézünk, ugyanígy láthatjuk Szolnok aranykorának épületlenyomatait, ahogy e jó 110 éves fotó készítője megörökítette. Persze időközben került néhány új ház a földszintes épületek helyére, és a forgalom is alaposan felduzzadt.

Ha ma megállunk a bíróság épületének főbejáratánál és jobbra nézünk, ugyanígy láthatjuk Szolnok aranykorának épületlenyomatait, ahogy e jó 110 éves fotó készítője megörökítette. Persze időközben került néhány új ház a földszintes épületek helyére, és a forgalom is alaposan felduzzadt.

Az épületek alapján elég nehéz megállapítani, hogy pontosan mikor is készült ez a fotó. A kép előterében álló Megyeháza, a jobb szélen halványan látszó Városháza, illetve a Kintzler-ház miatt akár az 1880-as évek második felében is dolgozhatott volna már a fotós. Az egykori Tisztikaszinó miatt persze tudjuk, hogy 1896 előtti nem lehet a kép. Mivel pedig majdnem a fotó közepén egy fém villanypózna is látható, nyugodtan kijelenhetjük, hogy XX. századinak kell lennie a Vasúti Levelezőlapárusítás gondozásában megjelent anzikszon lévő képnek.

Ha nem ismernék a postára adás dátumát, akkor persze még játszhatnánk a ma álló, erről a képről azonban még hiányzó épületek születési dátumával. Nincs rajta a Cukorgyári bérház – azaz a Hatvanas épülete -, tehát a harmincas évek közepe előtti a fotó. Vagy, ha ezt nem vesszük észre, netán viccelődni akarunk, akkor a kaszinó után, a földszintes házak helyére épített irodaház, illetve a városháza előtti lakóház – „lordok háza” – hiánya miatt távolabbra, a hatvanas évek végére is datálhatnánk a kép készítésének legkésőbbi idejét. Mivel azonban ezt a konkrét lapot 1917. október 9-én adták postára Szolnokon, nagyjából másfél évtizedre szűkíthetjük a fotózás lehetséges idejét.

A mai Kossuth, annak idején Gorove utca két oldaláról, elsősorban az impozáns épületek miatt viszonylag sok, képeslapra került fotó készült a XX. század elején. Azok segítségével kicsit tovább szűkíthető ennek a képnek a születési dátuma. Van ugyanis egy már a blogSzolnok Album rovatában is bemutatott képeslap, amelyikről biztosan tudható, hogy 1915 előtti. Ez az a lap, amin a Megyeháza előtt egy fehérruhás hölgy – később a Barta palota előtt is feltűnő – látható. Ám ennél fontosabb, hogy a Megyeháza árkádos kocsi feljárója előtt egy méretes fa áll, amit éppen létráról metszenek. Márpedig, ha ott legkésőbb 1915-ben már volt egy ilyen fa, aminek a most bemutatott képeslapon még nyoma sincs, szerintem logikus, hogy a két fotó készítése között öt-tíz év telhetett el. Tehát e fekete-fehér kép biztos, hogy a múlt század első évtizedében örökítette meg a palotasorral szembeni épületeket.

Megmondom őszintén, kicsit meglepő ennek a lapnak szöveges oldala. Ugyanis a bélyegen, a postai pecséten, a nyomdai vonalakon és szövegeket kívül szinte minden eltűnt róla. Biztos, hogy postára adták, és az is, hogy volt rajta szöveg, mert iszonyatosan haloványan valami még kibogarászható belőle. Mivel a címzésnél a keresztnevet talán utólag tintával átírták, csak azt tudhatjuk, hogy Szolnok képét 1917. október 9-én egy bizonyos Izabellának küldte valaki.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átnézünk a híd alatt

Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.