NYÁRI ISMÉTLÉS

A Szapáry és a Gorove (mai Kossuth) utca sarkán a húszas évek második feléig földszintes, utcai frontjukon üzleteknek helyet adó házak sorakoztak. Egy korabeli képeslapon – amit minden bizonnyal a Szapáryt egykor lezáró szecessziós Kereskedelmi Bank épületének emeletéről fotóztak – jól látszik, hogy a Népbank épületétől (ez ma szürke alumíniumburkolat mögé van rejtve, földszintjén jelenleg papírbolt működik) legalább öt-hat ilyen ház állt, amelyek utcafrontja ívesen kanyarodott rá a Szapáryra. A Szapáryn, az 1937-ben emelt banképületig további 3-4 ilyen ház állhatott, amelyekről nyugodtan állíthatjuk, hogy a korabeli Szolnok egyik legkeresettebb üzletsorának adtak helyt. Az említett képeslapon az is kivehető, hogy az üzletetek mögött, hosszú telkeken nyúltak el ezek a házak, így nagyjából a mai Árkádok területét teljesen elfoglalhatták.

A sok apró ház alapján megkockáztathatjuk azt is, hogy Nerfeld Ferenc – akinek üzlete az iménti képeslapon is látható – ügyes vállalkozó lehetett, ha a szétaprózott ingatlanokat egybe tudta fogni, és 1929-re felépítette ott neobarokk stílusú palotáját. A Nerfeld-palotáról fennmaradt képeken jól látható, hogy annak alsó szintjén továbbra is üzletek sorakoztak, két felső emeletén pedig polgári lakások lehettek. Legnagyobb üzlete a Fenyves áruház volt, de Meinl Gyula 53. üzletét is itt nyitották meg.

A Nerfeld-palota felépülésével a Szapáry út ezen oldala is fejlődésnek indult, hiszen a másikon már a XIX. század végén megépült a Nemzeti Szálló, később pedig az ipartestület székháza, a Kádár-cukrászda épülete, a Sütő köz túloldalán pedig a ma is ott álló két bérház. A húszas évek vége egyébként is jelentős időszak a város fejlődésében, hiszen ekkor készült el a Tisza Szálló, illetve a városháza mögötti gyönyörű bérház is.

Jó lenne tudni, miként vészelte át a második világháborút és az államosításokat az épület. Az biztos, hogy továbbra is kereskedelmi célokat szolgált, és szép lassan feledésbe merült az egykori építtetőjére és tulajdonosára utaló neve. A háború után születettek már vagy Alföld áruházként vagy Centrum-sarokként emlegették az épületet, amiben visszaemlékezők szerint sokáig a város egyetlen papír-írószer üzlete is működött, ahol tanévkezdéskor mindig nagy tömeg tülekedett. Mások az épületben működő trafikot emlegetik, ahol szálanként árulták a cigarettát akár gimnazistáknak is.

A szolnoki legendárium fontos része a régi Centrum leégése. A városi tűzoltóság honlapján található visszaemlékezés szerint ez 1969-ben történt, amikor a helyi lánglovagoknak 25 embert kellett létrás autóval kimenteni az épület emeletéről. Őszintén megmondom, az évszámban kicsit kételkedem, hiszen az új Ságvári-Beloiannisz (Szapáry-Baross) kereszteződés kialakítását megörökítő képeken – ami egyesek szerint a hetvenes évek elején zajlott – még látható az erősen lepusztult épület. Az is biztos, hogy jóval 1975 volt a tűz, hiszen abban az évben átadták a pártház mögötti modern Centrumot, amibe az egy ideig a piacnál lévő – ma éppen élelmiszer áruházként működő, a nyolcvanas években viszont önkiszolgáló étteremként funkcionáló – pavilonban ideiglenesen működő áruház beköltözött. (Ha valaki pontos évszámot tud, ossza meg velünk!)

Ugyanígy kíváncsi lennék a mai Árkád épülettömb építési dátumára is, amit a magam részéről 1980-ra teszek. A mai napig érthetetlen számomra, hogy a nyolcvanas években, amikor ebben a kereszteződésben már elviselhetetlen autóáradat hömpölygött a 4-es út miatt, kinek juthatott eszébe ide lakásokat építeni. Azt pedig már meg sem merem kérdezni, hogy kinek jutott eszébe itt lakásokat venni. A kereszteződés forgalmáról pontos képet kaphatunk, ha felnézünk az Árkád épületének homlokzatára, amely egykori talán fehér lehetett.

Az Árkád-tömb a nyolcvanas, de talán a kilencvenes években is Szolnok egyik fontos kereskedelmi központja volt. Emlékszem, az itt működő cipőboltban vettem az első Adidas és Marc cipőimet, a mellette lévő üzletben az első öltönyömet, a hátsó folyosón lévő soron fényképészhez, olykor fodrászhoz jártam, de az ott működő jegyirodában váltottam meg életem első párizsi vonatjegyét, a sarki Expressz Ifjúsági Utazási Iroda pedig az első görögországi nyaralásomat szervezte. Ja! És nem feledkezhetünk meg a dollárboltról sem, aminek kirakata előtt csak a szívemet fájdítottam. Továbbá az Árkádok belső udvarán 1986-87-ben működő vendéglátóhelyről sem – a mai játékbolt helyén volt -, ahol életemben először adtak el nekem olyan gépi kólát, ami szóda színű volt.

Az Árkádok az utóbbi szűk évtizedben ismét elátkozott hely. Földszinti üzletei kiadhatatlanok, vagy bukásra ítéltek. Üres kirakatok, a hátsó folyosón vastagon madárürülék, a betonillesztéseknél feltörő gyomnövények. A két pénzintézeten kívül pusztul az egész. Pedig megmenthető lett volna, ha a – számomra ismeretlen – tulajdonosok és a város összefog azért, hogy Szolnok közepe ne így nézzen ki.

Az élő belváros elképzelhetetlen az elátkozott Árkád felélesztése nélkül.

(A cikk először 2012. január 26-án jelent meg.)