– Több mint tíz éve ismertük meg egymást Budapesten, és számomra csak most, amikor megtaláltam a kiállítás meghívódat, derült ki, hogy te is szolnoki vagy.
– Apám, anyám Szolnokon született, sőt a nagyszülők háromnegyede is. Anyukámat sokan ismerhették azok közül, akik a hatvanas-hetvenes években voltak gyerekek. A régi gyermekkönyvtárban dolgozott, ő volt a Vira néni. Amióta meghalt, már senkim sincs Szolnokon, így ritkán járok haza. Az érettségi találkozókon, vagy átutazóban a strand nélkül maradt Strand vendéglőben még felbukkanok.
– A Verseghyben érettségiztél, ezért is lesz most ott a kiállításod. Milyen volt a hatvanas években Szolnokon fiatalnak lenni?
– Szinte minden emlékem a Damihoz köt, télen-nyáron ott voltunk. Ott nőttem fel, jó úszó és rossz vízilabdás voltam. Telente, amikor még nem volt fedett medence, addig jártunk edzésre, amíg 16-18 fokra le nem hűlt a víz. Emlékszem, vittük a fát, és magunk gyújtottunk be az öltöző vaskályhájába. Olyan is volt, hogy szilveszterkor feldíszítettük az öltözőt, és a kerítésen átugrálva, a lányokat meg átsegítve, bent buliztunk. Nagyon sajnálom a Damit, de emlékezve az utolsó évek állapotára, megértem, hogy nehezen lehetett volna felújítani. A Tiszaligeti strand viszont nagyon jó lett. Az volt az első munkahelyem, mivel 1965-ben, amikor megnyílt, érettségi után ott voltam úszómester. Ez volt életem első munkakönyvi bejegyzése.
– Honnan jött ennek a mostani kiállításnak az ötlete?
– Verseghys voltam, amit nagyon szerettem. Én tényleg nemcsak jártam abba az iskolába, de ott is éltem, amikor éppen nem a Damiban voltam. Matek szakkörre, önképzőkörbe jártam, a gimi zenekarában játszottam, még KISZ titkár is voltam. Nagyon jól éreztem ott magam. Pár éve hívtak meg először a Verseghy Napokra, amikor olyan öregdiákok tartottak előadásokat, akik valami érdekes dologgal foglalkoznak. Akkor a humor kibernetikus értelmezéséről beszéltem. Ez alapján jutottam ismét az eszükbe, de most, mint művész öregdiák állítok ki a Csomor házban.
– Karikaturistaként ismertelek meg az újságíró szövetségben, de ma már nem vagyok biztos abban, hogy ez a legjobb műfaji meghatározás arra, amit csinálsz. Te miként határozod meg a vizuális tevékenységedet?
– Diákként kezdtem karikatúrákat rajzolni, aztán a közgáz egyetemi lapjában jelentek meg az első rajzaim. Egy ideig valóban karikaturistának is mondhattam magam, hiszen azon kívül, hogy közgazdász, meg tanár, meg könyvkiadó-vezető voltam, ezzel is foglalkoztam. Aztán jött a számítógép, amit a kezdetektől grafikai kihívásnak is éreztem. Eleinte kis személyi számítógépeket használtam, aztán jöttek a pc-k. És a rajzaimban egyre több lett az „idézet”, amikor ismert képet szúrtam be a saját alkotásaimba. Így alakult ki az, amit webgrafikának nevezek. Ez már távol esik attól, amit az újságolvasók sajtókarikatúraként ismernek. Nem is mondanám, hogy karikaturista vagyok, ha nem jelennének meg rendszeresen rajzaim újságokban. A rajzaimat cím és képaláírás nélkül készítem, nem kis gondot okozva néha azoknak, akik próbálják értelmezni, hogy vajon mit akartam üzenni. Tehát akkor válaszolok pontosan a kérdésedre, ha azt mondom: szatirikus webgrafikus vagyok.
– A honlapodat nézegetve az jut eszembe, hogy ezekben a képekben mennyi a szabadkézi munka és mennyi a technikai bravúr? Rajzolsz vagy bűvölöd a számítógépet?
– Néha teljesen szabad kézzel rajzolok, néha egyáltalán nem. Nagy technikai bravúr nincs a képeimben, egy általános iskolás, minimális grafikai program-ismerettel csinálhat hasonlókat. Amit hozzáadok, az a gondolat, a világnézet, vagy egy ötlet. Mert a jó karikatúra nem csak egy egyszerű poén. Több szintje van, a jelenségtől a lényegig.
– Megrendelésre dolgozol, vagy ha valami eszedbe jut, felírod, és egy nyugodt órádban megcsinálod?
– Rendszeresen rajzolok a Magyar Nemzet Hétvégi Mellékletének, de ez elég ritka ahhoz, hogy ne kelljen összetörnöm magam. Akkor dolgozom, amikor nyugodt vagyok. Meg néha akkor, ha felhúzom magam. Szóval, amikor kedvem van. Soha nem ez volt fa ő pénzkeresetem, így soha nem dolgoztam megrendelésre sem.
– Miket hozol Szolnokra, mik lesznek a kiállításon?
– A Retusált művészettörténet című sorozatomat állítom ki, amiből három éve egy album is megjelent. Látható lesz Mózes, amint a kettes villamoson törvénykezni utazik a Parlamentbe, Árpád és a honfoglalók a Marson, az ásító Mona Lisa vagy az oroszlán, aminek egy egér csukja be a száját. És sok más, ami elfér a falakon. Ha lesz elég hely, egy nagyméretű ponyvát is fölteszek a Feszty-körképpel, amin a magyar képzőművészet legjobb alkotásaiból helyeztem el jó néhányat.
