– Látszik már a fény az alagút végén?
– Folyamatosan készülünk a nyitásra, de sajnos még mindig nem tudunk semmi biztosat. Jelenleg is érvényben van az, hogy augusztus 15-ig nem lehet nagyrendezvényeket tartani, és a közművelődési intézmények sem nyithatnak ki. Ugyanakkor egy kicsit a 22-es csapdájában érezzük magunkat, hiszen hetek óta nyitva vannak az épületben lévő vendéglátóhelyek, a múlt hét óta újra működik a Tourinform, és már zajlanak az épületben a színházi próbák is. Talán jól jellemzi a helyzetünket a nyári táborok szervezése, amibe belefogtunk, hiszen látszik, hogy nagy lesz rájuk az igény. Mindent úgy hirdetünk meg, hogy bízunk a megtartásukban, de azért a jelentkezéskor nyilatkozatban rögzítjük, hogy minden a majd éppen érvényes jogszabályi előírásoktól függ.
– Felmérhető, hogy mekkora kár érte az intézményt az elmaradó rendezvények miatt?
– Persze, mindent lehet forintosítani, és meg tudjuk mondani, hogy mennyit buktunk az elmaradt Utazás vagy a Vasútmodell kiállításon. Ennél azonban sokkal jobban fáj, hogy az év három nagyrendezvénye közül kettő lett volna tavasszal, amikre nagyjából nyolcezer nézőt vártunk.
– Március 16-án zárt be az Agóra, rengeteg program elmaradt. Ezek végleg törölve lettek, vagy csak későbbi időpontra kerültek?
– Szerintem korrektebb azt mondani, hogy ezek a programok elmaradtak. A Csillagfényes esték vagy a Mesék szárnyán esetében például nem tudjuk azt mondani, hogy a korlátozás idején elmaradt, bérletes előadásokat majd valamikor megtartjuk, mert nem lehet semmi biztosat ígérni. Így azt választottuk, hogy az elmaradt előadások árát vagy beszámítjuk a következő évi bérletbe, vagy visszafizetjük. Az Utazás kiállítást se lehet idén pótolni, annyit tehetünk, hogy a reményeink szerint októberben megrendezhető Dunsztba néhány programelemet átemelünk.
– Nyáron és ősszel is számtalan nagyrendezvénye szokott lenni az intézménynek. Mi lesz, mondjuk a Séfrandevúval vagy a Csoki fesztivállal?
– Kicsit olyan helyzetben vagyunk most, mint amikor az Agóra megnyitását vártuk, ami mindenféle engedélyek miatt folyamatosan csúszott, így semmire se tudtunk felelősen szerződni, mert nem tudtuk, hogy mikortól működünk. Jó ideje így vagyunk a nyári nagyrendezvényeinkkel is, amiket inkább elengedtünk. Hiába lehetne ugyanis szabadtéri programokat csinálni, ha nekünk azokhoz elengedhetetlenül kell a ház, amibe meg nem engedhetünk be látogatókat. A novemberi Csoki fesztivál se lesz ugyanolyan, mint a korábbiak, de azért igyekszünk majd kárpótolni a látogatókat. Folyamatosan szervezzük az őszi programokat, de mindegyiknél ott van, hogy a megrendezésük a majd éppen aktuális szabályoktól függ.
– Milyen feladatok jutottak a látogatók nélküli időszakban a munkatársaknak?
– A műszak folyamatosan dolgozott, festettek, javítottak, és végre meg tudtak csinálni olyan karbantartásokat, amikre normál helyzetben, a mindennapi működés mellett nem volt idő. A módszertani csoport egyfolytában írta vagy éppen elszámolta a pályázatainkat, a pénzügyesek ugyanúgy ki se látszottak a munkából, mint máskor, a Tourinform pedig online formában működött. A szervezésen dolgozó kollégáknál olyan kreatív energiákat és ötleteket hozott elő ez az időszak, amik a vírus nélkül, talán soha se kerülnek felszínre. Pálinkás Csaba ablakmadarászatot talált ki, Ujlaki Csaba csillagászati előadásokat tartott, Tugyi Enikő vitte az emléknaptárt, Fejes Nikolett olvasás kihívást szervezett, a Napsugár gyermekház munkatársai sorra csinálták a Youtube-ra feltölthető, foglalkoztató kisfilmeket, készültek a nyári táborokra, sőt olyan növényeket ültettek, amiket majd festékként használhatnak a kézműves foglalkozásokon. Tulajdonképpen, ha nem is volt bent mindenki folyamatosan, de azért minden kollégám végig dolgozott, tette a dolgát. De azért most már mindenkinek nagyon hiányzik, hogy végre találkozhasson a közönséggel.
– Nekem úgy tűnik, hogy az elmúlt hetekben nagyon rászoktunk az online szórakozásra. Visszacsábíthatóak lesznek az emberek a közösségi terekbe?
– Szerintem meg épp azt mutatta meg a járvány, hogy mennyire nélkülözhetetlenek a személyes találkozások, milyen fontosak a kapcsolati hálók, és igenis szükségünk van a társas létezésre. Az ember magányosan nem tudja meghatározni önmagát, mindig csak egy másik emberhez képest. Persze az online kényelmes meg gyors, de soha se fogja tudni pótolni a valódi emberi kapcsolatokat, hatásokat. Nemcsak a kollégáimon, de az állandó látogatóinkon is azt látom, hogy mennyire várják már az újbóli találkozásokat.
– Ha holnap azt mondanák, hogy nyithat az Agóra, megoldható lenne?
– A legnagyobb örömmel nyitnánk. Még akkor is, ha azokat a programokat, amiket erre az időszakra terveztünk, már képtelenség lenne megvalósítani. Ugyanis kitalálnánk olyan rendezvényeket, amik legalább olyan jók lennének, és legalább annyira örülnének nekik a szolnokiak.
(A portrékép az Agóra honlapjáról való.)
