Otthagyott ápolónő

Az Ápolónő gyermekkel – vagy Nővér gyermekkel – című szobrot a Köztérkép oldalon Kalaposlány által összegyűjtött információk szerint, 1963-ban készítette Simon Ferenc (1922-2015), az akkor már hat éve a Szolnoki Művésztelepen élő szobrászművész. A jelenleg az Abonyi úti iskola belső udvarán álló szobrot minden bizonnyal 1966 végén állították fel a Vöröshadsereg úton – ma Tószegi út 53. szám alatt –, a bő négy évvel korábban átadott egészségügyi szakiskola előkertjében. És, ha még nem lenne elég az évszámokból, akkor az eredetileg az ottani kapu és a főbejárat közötti úttól balra, háttal a Hunor utcának álló szobor az 1958. szeptember 1-jén alapított, de saját otthonába csak 1962. október elsején beköltöző, az akkori megyei tanács által fenntartott középfokú oktatási intézmény közvetlen környezetét díszítette.

Aki Szolnokon csak egy picit is ismerős, az nem lepődik meg azon, hogy szobor díszített az ápolónőket képző, 200 fő oktatására és 140 fő kollégiumi elhelyezésére alkalmas közintézmény udvarát. Merthogy a szocializmus idején nem volt olyan iskola Szolnokon, amely az átadásakor vagy azt követően ne kapott volna valamilyen köztéri alkotást. Az ötvenes évek vége előtt általában a névadó szobrát helyezték el – lásd például Vásárhelyi Pál mellszobrát a közgazdasági iskola előtt –, a hatvanas-hetvenes években pedig inkább zsánerszobrok kerültek az épületek el, mint amilyen a Tiszaparti gimnázium előtti Tanulólány vagy az egykori MTH kollégiumnál lévő Tanulófiú vagy Fiú könyvekkel című alkotások. Szerintem a Szolnokot ismerők számára az is egyértelmű, hogy ezeknek a szobroknak a többségét a közel hat évtizeden keresztül a városban élő és alkotó Simon Ferenc készítette.

A leginkább Szolnokon ismert Simon Ferenc alkotásai közül harmincnyolcat tart nyilván a fentebb emlegetett Köztérkép.hu, azaz kimondhatjuk, hogy a művésznek ennyi köztéri szobrát és domborművét állították fel élete során. Az alkotások közül tizennyolc Szolnokon áll(t), hiszen az Ápolónő gyermekkel szobor mellett Simon Ferenc mintázta meg Hetényi Géza, József Attila, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Baumhorn Lipót és Szapáry Gyula alakját is. De a fentebb említett zsánerszobrokon kívül hozzá köthető a vegyiművek parkjában lévő Leányfigura éppúgy, mint az egykor a Damjanich múzeum udvarát díszítő Tisza című női alak is. Ugyanakkor Simon Ferencnek több alkotása is „eltűnt” az elmúlt szűk négy évtizedben, köztük nem meglepő módon a Szamuely és a Lenin figurái, és sajnos az ÁÉV székház Ady Endre utcai homlokzatát egykor díszítő lemezdomborítás illetve a városi házasságkötő teremben lévő Fészekben is.

A minden bizonnyal 1963-ban már legalább terv szintjén létező Ápolónő gyermekkel című alkotást 2005-ben vitték át a Tószegi útról az Abonyi útra, miután a város a megye tulajdonába adta a Hetényi Géza Kórház melletti iskolaépületet, cserébe megkapva a Zagyván túli Tüdőkórházat. Az akkor már majdnem fél évszázados iskola életébe úgy beépült a kedves kisgyermeket kézen fogó női alak, hogy engedélyt kértek és kaptak a szobor költöztetésére is. Az összefonódást talán jól mutatja, hogy Simon Ferenc alkotása kvázi az iskola emblémája lett, már a hetvenes évek elején is ez szerepelt a ballagási meghívóikon. Nem tudom, csak Tóth György Gyigyi bácsi – Szolnok szobrainak első lelkes „gyűjtője” – 2011-es fotói alapján gyanítom, hogy az alkotást annak idején nemcsak áthelyezték, de akkor vagy a következő években alaposan le is tisztították.

Aztán, ahogy megszűnt az önálló egészségügyi szakiskola, a képzés pedig valamikor a 2010-es években elköltözött az Abonyi útról – az intézmény utóda ma a Közgé egykori kollégiumában működik a Béla király úton – a szoborról megfeledkeztek. Így az meglehetősen elkoszolódva ma is ott áll a szintén legalább másfél évtizede nem működő Abonyi úti általános iskola belső udvarán. Szomorúan, de plasztikusan jelképezve, hogy társadalmunk miként is bánik a nyugdíjba vonuló nőkkel, az egykori egészségügyi szakszemélyzettel: kiszolgáltak, megfeledkezünk róluk.
Pedig Simon Ferenc alkotása olyan szépen ábrázolja a felnövő gyermeknek segítő, annak a kezét közben fogó nőt. Érdemes megnézni, ahogy a női alak kicsit előre hajolva, szinte felülről védelmezi a rá bízott gyermeket, aki pedig talán már éppen próbál elszakadni, alakja előre domborodik, mindjárt lépni fog, de azért még szorítja gondozója kezét. Épp úgy lehetne ez az anyaság, mint a pedagógusok emlékműve, mint tekinthető az ápolónők, védőnők szobrának is. Nem mondom, hogy rossz helyen lenne egy iskola udvarán, ám most épp annyira magányos és elhanyagolt, mint a hely, ahová 2005-ben áthelyezték. Mondhatjuk: jobb sorsra érdemes. És reméljük: lesz is még benne része.



