Ennek az 1943-as duplafotós képeslapnak a vásárlói közül sokan csak azért tudták, hogy hol készültek ezek a fotók, mert a képes oldalon szerepel Szolnok neve. Nem egyedi, nem jellegzetes részleteket mutatnak ugyanis a képek, és azt gondolom, a háború negyedik évében nem is Szolnok szépségeinek bemutatása céljából készült ez az anziksz.

A fővárosi Gárdony és Fenyvesi képeslevelezőlap-kiadóvállalat gondozásában 1943-ban megjelent, a háborús körülményekhez képest kifejezetten jó minőségű papírra nyomtatott lap két olyan helyszín örökít meg, amelyek ebben a formában bő hetven éve nem láthatóak már Szolnokon.

A felső fotón az 1926. október 10-én felavatott I. Világháborús emlékmű – a szolnoki köznyelvben „Meztelen szobor” – látható az eredeti, azt is mondhatnám, az előző helyén. Szentgyörgyi István szobrászművész alkotását ugyanis először a Tisza István téren – 1945 óta Hősök tere – állították fel, nagyjából ott, ahol a rendszerváltásig a szovjet hősi emlékmű, ma pedig a világháború áldozataira emlékeztető Magyar Golgota áll. A szobor jelenleg a Tiszai hajósok terén található, háttal a Tiszának, talapzatán immár a II. Világháborúra is utaló évszámokkal.

Ennek az 1926 és 1945 között készült fotónak a másik érdekessége, hogy a szobor mögött kivillanó két ház alapján némi elképzelésünk lehet arról, miként is nézett ki ez a közterület hetven-nyolcvan évvel ezelőtt. Illetve elképzelhetjük, hogy az ötvenes évek elején felépült SZTK helyén milyen házak állhattak korábban.

Az alsó fotó készítésének helyszíne már kicsit nehezebben meghatározható. Egy korábban itt már bemutatott, a színház tetejéről készült fénykép, illetve egy olvasói fotó alapján azt gondolom, hogy ez a „trianoni” virágágyás – a „Nem, Nem, Soha” felirattal – a mai Táncsics utca végén, a jelenlegi Zounuk-szökőkúttól kicsit a református templom felé lehetett. Bennem ezt erősíti a fotó háttere is, ahol nemcsak egy gereblyéző, kalapos ember látható, hanem a Tisza-parti sétány kő mellvédje is. Illetve e helyszín mellett szól az is, hogy a másik hasonló témájú, szolnoki virágágyás, ami az Eötvös tér sarkán, az akkori országzászlónál volt, az ismert fotók alapján egyértelműen nem így nézett ki.

Az 1943-as képeslapon látható mindkét „emlékmű” kapcsán elmondhatjuk, hogy a két világháború között szinte valamennyi magyar településen található volt hasonló. Sőt, nemcsak a virágágyásról, de Szentgyörgyi István alkotásáról is nyugodtan kijelenthetjük, hogy több tucat hasonló állt – és áll ma is – az országban. Mindezek alapján pedig, ezt a 72 éves képeslapot nézegetve megjegyezhetjük, hogy mindazok számára, akik nem látták rendszeresen ezeket a helyszíneket, csak a nyomtatott felirat okán volt azonosítható Szolnok. Azaz nem egy klasszikus tájat vagy várost bemutató képeslappal, sokkal inkább egy propagandakiadvánnyal van dolgunk.

Gondoljunk bele, milyen üzenettel bírt e két fotó 1943-ban, amikor már nyakig benne voltunk a II. világháborúban, és sokak számára talán már az is nyilvánvaló, hogy ismét a vesztesek oldalára kerültünk. Valahogy még lelkesíteni kellett a lakosságot, a katonákat, vagy ha már az nem ment, legalább némi magyarázatot adni arra, miért is kell ismét egy csomó magyar férfinak elpusztulnia (1943-ban a hátország még viszonylag biztonságban volt). A két képpel pedig nagyjából rá lehetett mindarra erősíteni, amiről lényegében a korábbi két évtized is szólt: rengetegen áldozták vérüket a hazáért az előző háborúban, az eredmény mégis a megcsonkítás lett.

Ne feledjük, hogy a XX. században millió számra küldtek képeslapokat az emberek. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy az előző évszázadban a képeslap volt a Facebook és az Istagram üzenet. Márpedig, ha ez utóbbiakat lehet reklámra, propagandára, olykor demagógiára használni, akkor bizony a korábbi eszközöknek is lehetett ilyen feladata.

Igaz, tetszikelni csak magunkban vagy egy válasz anziksszal lehetett.