2026.04.27. (hétfő)

Kézcsókok az iskolával

Kézcsókok az iskolával

Dátum:

Éppen két évvel ezelőtt már adtam közre egy képeslapot a Templom utcai Polgári leányiskoláról, ami lényegében ugyanebből a szögből mutatja az épületet. A mostani anziksz azonban legalább két évtizeddel korábban, valamikor 1922 körül született.

Éppen két évvel ezelőtt már adtam közre egy képeslapot a Templom utcai Polgári leányiskoláról, ami lényegében ugyanebből a szögből mutatja az épületet. A mostani anziksz azonban legalább két évtizeddel korábban, valamikor 1922 körül született.

Ezt a lassan százéves képeslapot nem az 1914-ben épült Polgári leányiskola, később Koltói Anna, még később Belvárosi, jelenleg Szegő Gábor Általános Iskola épülete miatt vettem meg, hanem a bal alsó sarokban látható, ma Tisza moziként működő épület okán. A már említett, legalább húsz évvel fiatalabb, a blogSzolnokon 2013. november 10-én, Iskola a háború határán címmel bemutatott képeslapon ugyanis a fák miatt nem látszik ez az épület. Így például nem tudtam eddig, hogy a nagytemplom felé is ablakai nyíltak, ráadásul az ablakok felett és a saroknál is díszítések voltak a földszintes házon.

A Polgári leányiskola egyébként húsz év alatt nem sokat változott, azaz nagyjából ugyanúgy nézett ki 1922-ben és 1942-ben is. Ugyanúgy áll a mára eltűnt kerítés az épület előtt, ami az utcán játszadozó gyerekek alapján legalább másfél-két méter magas lehetett. Ami igazán meglepő a mai járdaszint ismeretében. Ahogy azon is mindig el tudok csodálkozni, hogy az építéskor a főhomlokzatra került, és még húsz év múlva is ott látható címer pótlására az elmúlt negyedszázadban nem került sor.

A lapot egyébként Kérdő Iduskának küldték Szolnokról 1922-ben, amikor még másfél koronába került a bélyeg. A nagyságos úrleánynak titulált hölgy a postázás idején a fővárosi Kútvölgyi úti szanatóriumban gyógyulhatott, hiszen a kiolvashatatlan aláírások oda címezve küldték a számtalan kézcsókjukat. Hogy véletlenül vagy szándékosan választották-e a küldők a fővárosi Vasúti Levelezőlapárusítás gondozásában megjelent lapot, azt persze nem tudhatom, de szívesen tippelek arra, hogy a címzett és az aláírók is a képen látható intézmény növendékei lehettek anno. Ami, ha így volt, akkor igazán szép gesztus lehetett a tanulásból sokáig kieső iskolatársnőnek a kedves iskola fotóját elküldeni. Főleg, ha már megörökítették, ami ugye Szolnokon – eddigi ismereteim szerint – a múlt század első negyedében csak a két új építésű polgári iskolával fordult elő.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átnézünk a híd alatt

Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.