A huszadik század első felének nagy világégéseiről is sokkal kevesebbet tudnák felidézni, ha nincs Robert Capa (1913-1954), aki mások helyett ment egyre és egyre közelebb – a végén ezért életével fizetett – ezekhez a háborúkhoz, hogy minél pontosabban mutassa meg azok igazi arcát. Ha van esély arra, hogy az emberiség tanuljon a múltban elkövetett hibáiból, akkor az ehhez szükséges tankönyv jórészt a Budapesten született, de azt alig 18 évesen elhagyó Friedmann Endre fotóival van illusztrálva. Képekkel, amelyek megmutatják a spanyol polgárháború, a második világháború ázsiai hadszínterét előkészítő kínai-japán háború, az arab-izraeli konfliktusok, valamint az ötvenes évek elején zajló indokínai mészárlások embertelenül emberi pillanatait. No és ott kell lenniük a második világháború legfontosabb ütközetein készült Capa-képeknek is, köztük azoknak az első fotóknak, amelyek – szerintem – a mai Európa fogantatásának pillanatairól, a normandiai partraszállásról tudósítottak. Robert Capa nélkül egyikünknek sincs pontos huszadik századi emlékezete.
Éppen ezért fontos és óriási dolog, hogy Robert Capa munkásságának lenyomatai végre hazatértek, és ennek a valóban – azaz nemcsak Magyarországról annak mondott – világhírű magyarnak a világon először nálunk nyílt állandó életműkiállítása. Ám ennél is sokkal fontosabb, hogy a Robert Caparól elnevezett Kortárs Fotográfiai Központ fővárosi, Nagymező utcai épületében végre világszínvonalú kiállítási installációba kerültek Friedmann képei.
Ha valaki esetleg nem kíváncsi Capa képeire, de szeretne Magyarországon valóban 21. századi, bárhol Európában vállalható, külföldi turistáknak pironkodás nélkül mutatható kiállítási tereket, ehhez kapcsolódó kreatív ötleteket, és minőségi megvalósítást látni, mégis nézze meg a haditudósító munkásságát bemutató tárlatot. A gyerekkort bemutató, az anyuka mesterségére utaló varrodai áthallás, a virtuális sötétkamra, vagy éppen az ejtőernyősök repülős ülései mind-mind azt mutatják: az alkotók szívvel és ésszel dolgoztak. Az egész magyar múzeumi és kiállítói „szakmának” kötelezővé tenném nemcsak a megtekintést, de az elkészítéséről szóló workshopok (ha lennének ilyenek) látogatását is.
A Robert Capa, a tudósító című állandó kiállítás abban a Nagymező utca 8. szám alatt található Ernst-házban – Tinódi és Tivoli mozi, Budapesti Kamaraszínház néven is ismert – látogatható, ahol egyébként Fényes Adolf és Zádor István is alkotott. Az épületben 2013-ban jött létre a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, ami Magyarországon egyedüli tere és feldolgozó helye egy huszadik századi új művészeti ágnak, amire irigyen tekinthetnek a hazai filmesek és zenészek. A csodálatosan díszített szecessziós földszintről juthatunk be a belülről kétszintes Capa-kiállításba, ahol aztán a nagy tudósítások legfontosabb képeit felvonultató termek mellett az életrajzot és a „szakmát” bemutató kisebb helyiségek is nyílnak. Tele olyan ötletekkel, mint Capa egyik első fényképezőgépének hologramos bemutatása, a Milicista halála című fotó árnyképe vagy éppen a szinte sgrafitto technikával falba vésett térkép a haditudósító utazásaival. Eddig kétszer láttam ezt a zseniális kiállítást, de egészen biztos vagyok abban, hogy még nem fedeztem fel mindent.
(Robert Capa, a tudósító – Robert Capa Fotográfiai Központ, Budapest VI., Nagymező utca 8.)
