Amennyiben egy főteret az adott település jelképének is tekintünk, akkor nyugodtan kijelenthetjük: a szolnoki Kossuth térrel a második világháborút követő egy-másfél évtizedben történtek jól leképezik az országban és a városban bekövetkezett változásokat. Az egy dolog, hogy az addig tornyos, kupolás városháza tetejét nem az eredeti formájában állították helyre az ostrom után, de abban az időben talán a sima tetőnek is örülni kellett. Az pedig egy másik, hogy a városházából 1950-től hivatalosan is tanácsháza lett, és nemcsak vörös csillag került a tetejére, de az üzletek is eltűntek a földszintjéről. (Kivéve a Magyar utca felőli oldalon lévő gyógyszertár.) Ahogy megszűnt a városi piac a Kossuth téren, lezajlottak az államosítások, úgy tűntek el a térről a kis üzletek, amelyek a korábbi negyven-hetven évben meghatározták ezt a helyet.
A Kossuth téren a második világháború befejezésekor tulajdonképpen négy köztéri alkotás állt. A keleti végéről indulva a város Szentháromság-szobra, Horthy István 1944-ben felállított emlékműve, a puttókkal díszített artézi kút és a 68-as gyalogezred obeliszkje. Az ötvenes évek elejére ezekből csak a Szolnok háziezredének elesett katonáira emlékeztető oszlop maradt a helyén. Horthy István alakját – mint Szolnok legrövidebb ideig a helyén lévő emlékművét – még 1945-ben eltávolították, majd a talapzat és a búsuló juhász is kikerült a temetőbe. Az artézi kutat valamikor a negyvenes évek végén zárták le, míg a Szentháromság szobrot a tér végén épülő 1. számú irodaház beruházása közben tüntették el. Visszaemlékezők szerint az építési terület körbekerítésekor még megvolt a szobor, a kerítés elbontásakor viszont már csak a hűlt helyét találták.
A köztéri alkotások eltűnése mellett a legjelentősebb változás a téren az ötvenes években az úgynevezett 1. számú irodaház, Szolnok első „Sztálin barokk” épületének a felhúzása volt. Ezt az ötvenes évek elején kezdték építeni – a mellékelt fotó Kardos Tamás Múltlapozgató könyvéből való -, és 1952-ben már állt. Ez volt a város első modern irodaháza, ami erősítette a tér igazgatási központ funkcióját a háború előtti kereskedelmi jelleggel szemben. Hogy kik voltak az első használói, sajnos nem tudom, mindenesetre érdekes, hogy a legvadabb Rákosi-években nem pártházat építettek először ilyen stílusban Szolnokon. Az pedig kifejezetten fontos, hogy az irodaház építése tette lehetővé, hogy Kaposvári Gyula legalább a tér egy részét feltárja régészetileg.
A Magyar Rendőrben megjelent és a Fortepanon elérhető mellékelt fotó kiváló hangulatkép az ötvenes évek közepéről, amikor még ilyen, már csak egy lovas konflisok voltak a szolnoki bérkocsik. A tömegközlekedés még elég kezdetleges volt a városban, autója ekkor csak a kiválasztottaknak lehetett, így, akinek sürgős volt vagy nem tudott gyalogolni, ezeket a szekereket vehette igénybe. A kép készítésekor egyébként már a téren működött a Damjanich Múzeum, amely 1952-ben foglalta el a néhai Magyar Király Szálloda épületét, több más intézménnyel osztozva az ingatlanon.
A fenti, szerintem az ötvenes évek végén készült képeslap jól mutatja, hogy bár eltűnt a Kossuth térről a piac, lebontottak szobrokat, megszűntek a járdáról nyíló üzletek, a háború előtti kialakított szerkezete nem sokat változott. Még megvan a két kelet-nyugati fasor, középen pedig az üres placc. A helyükön vannak a régi, kerek alaprajzú, műkő hirdetőoszlopok, de a főút mellett már ott vannak a „modern” fém-üveg hirdetőhelyek is. Sőt, valamikor az ötvenes években felépült a kép bal alsó sarkában látható buszmegállóval kombinált nyilvános vécé is, amit ugyancsak használhattak hirdetések kihelyezésére. Ne felejtsük el: a kép készítésekor még éppen csak elindult a valóban naponta megjelenő helyi újság, amin kívül csak az utcai hirdetési lehetőség állt az akkor is a vásárlókért versengő üzletek rendelkezésére.
Nyilvánvaló, hogy a Kossuth tér 1945-től kezdődően, majd 1950-től egészen egyértelműen a helyi politikai rendezvények – április 4-ei, május 1-jei felvonulások, március 21-ei és november 7-ei megemlékezések és egyéb politikai gyűlések – helyszíne lett. Éppen ezért rendkívül érdekes számomra, hogy az ennek megfelelő „berendezésre”, és mondjuk, ezt a szellemiséget hordozó szobor felállítására csak a hatvanas évek elején került sor. Ezt részben Czinege Lajos működésével tudnám magyarázni, aki megyei első titkárként azon ügyködött, hogy a térből a Tisza irányába egy monumentális placcot nyissanak, a végén Sztálin szobrával, ami feleslegessé tehette a Kossuth tér átrendezését. Aztán pedig a Nagy Imre nevéhez köthető enyhülés, majd az 1956-os események odázták el az átalakítást. Ami előtt aztán a Kádár-rendszer megszilárdulásával – ennek egyik momentuma a fenti fotón látható, 1957-es szolnoki Munkásőr ünnepség (a Manda tulajdona) – megnyílt a lehetőség, de az már a Kossuth terünk történetének egy következő fejezete.
(Nyári ismétlés: ez az írás 2020. április 22-én jelent meg először.)
