Hetven év távlatából nem minden helyszínt lehet azonosítani, amikről a korabeli megyei napilap Szolnok kapcsán hírt adott. Mert az ugyan egyértelmű, hogy a Gólyánál lévő 61-es Népbolt a mai Baross út és Eötvös tér sarkán, az egykori ABC helyén működött. Az is világosnak tűnik, hogy a Bútorértékesítő Nemzeti Vállalat bemutatóterme a néhai Beloiannisz út 8. szám alatt működött, ott, ahol később a Gelka a Sütő utca sarkán. Azt viszont nem tudom, hol lehetett a TITÁSZ – azaz a Tiszántúli Áramszolgáltató – kultúrotthona a Ságvári úton 1956 februárjában. És ugyancsak kicsit furcsa számomra, hogy bár a Tisza mozi 1955-ben megnyitotta kapuit az egykori Móricz Zsigmond Kultúrotthon helyén, a következő év elején mégis az akkori Koltói Anna út 4. szám alatt jelölték ezt a művelődési házat.

A korabeli lapokat nézegetve nem vagyok biztos abban, hogy az 1956 elején bejelentett új szolnoki kenyérgyár, amire akkor 4,7 millió forintot szántak, valóban elkészült. Az viszont tudható, hogy bár az új vasútállomás építése már 1955 decemberében elkezdődött, a miniszter 1956. januári kapavágása előtt helyükre kerültek a felvonulási épületek, zajlottak a földmunkák, a beruházást a forradalom után leállították. Szemben az akkor újnak nevezett, második Zagyva-híd beruházásával, amit 1956 elején indítottak, és bár a tervek szerint 1957-re kellett volna elkészülnie, csak 1958-ban adták át.

Az egy évtizeddel későbbi színes hírekre sportberuházással kötnék át. Merthogy 1956-ban azt írta a helyi lap, hogy a mai Tiszaligetben, a Vidámpark mellett, 200 ezer forintból építik a szolnoki Bástya Sportegyesület új székházát, amiről szintén nem tudom, megvalósult-e. Miközben a Megyei Testnevelési és Sporthivatal új székházáról tudom, hogy az a Mátyás király úti sporttelep – ma az Interspar van a helyén – utcafrontján 1966-ban felépült. Ahogy elkészült az a 24 darab kétszobás házikó is a Tiszaligetben, az akkor KISZ vezetőképzőnek nevezett tábor területén, amiket ma is lehetne használni. Ugyanakkor ahhoz „fiatal” vagyok, hogy a Vörös csillag mozi folyosójának üvegtetejére emlékezzek. Ez az a hosszú helyiség lehetett, ami az egykori Ságvári körútról, a Nemzeti nagyszállón kívül, lényegében az Ipartestület épületén keresztül vitt hátra, a néhai bálteremből kialakított filmszínházhoz. Volt ezen üvegtető? És, ha már színes régi hírek és kérdések: 1966 februárjában a helyi földművesszövetkezet 180 vagon jeget termelt le a Tiszáról és vermelt el Szolnokon a nyári időszakra. Hol lehettek ezek a vermek?

Ne csodálkozzunk azon, hogy a Tiszáról jeget lehetett letermelni! Egy évtizeddel később, 1976 februárjában még szánkóztak és korcsolyáztak Szolnokon, sőt a hónap 9. napján Magyarország leghidegebb pontja volt a város, ahol mínusz 16 fokot mértek. Ám a hideg ellenére épült a Széchenyi lakótelep, amiről Tiszai Lajos közölt riportot a helyi napilapban, nem megfeledkezve arról, hogy Szolnok új városrésze ott születik, ahol Szamuely Tiborék 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején utoljára harcoltak. Mint írta, „ma is harc folyik, Szolnok Maria Valéria-telepe tűnik el”, ami szintén erős túlzás, hiszen a Széchenyi helyén csak elszórt tanyák és viskók voltak, amik nem összevethetők az egykori budapesti nyomornegyeddel. A riport ugyanakkor arról is beszámolt, hogy már háromszázan dolgoztak a területen, 1976-ban pedig 450 lakást adnak majd át. Ez biztos, hogy nem sikerült, hiszen az első beköltözésekre 1977-ig várni kellett. Sajnos nem tudom, mi lett az eredménye annak a szakemberekre rótt feladatnak, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne csökkenteni a lakótelepen az új lakások árát.

Persze 1976 elején máshol is zajlottak beruházások. A már majdnem két éve átadott piac és a vízügyi szakközépiskola – ma kormányhivatal – között a város egymillió forintból 45 darab parkolóhelyet alakított ki, illetve 200 ezer forint költött a környék fásítására. Két új szolgáltatóház építését is bejelentették, amelyek közül szerintem csak az Ady Endre úti valósult meg majdnem egy évtizeddel később, az Arany János utca sarkán. Viszont az előző év végén átadott Domus miatt a Kossuth téren új helyre költöztették a Páva Divatáru üzletet, amit onnan lehet tudni, hogy a helyi Építő-, Javító és Szolgáltató Vállalat neonrészlege már dolgozott az üzlet új feliratán, miként a még épülő Centrum neonjain is. Ezekhez nem mérhető a Szolnoki Cukorgyár területén akkor már 10 éve zajló fejlesztés, amire 1 milliárd akkori forintot költöttek. Ám ide kívánkozik, hiszen a beruházásnak köszönhetően 600 adagos konyhát és tíz darab szolgálati lakást is építettek.

Négy évtizeddel előttről öt kis színessel zárnám ezt az egykori februárokat idéző összeállítást. Az első: 1986 februárjában olyan hideg volt Szolnokon, hogy a tiszaligeti csónakázó tavon tömegek korcsolyáztak. Igaz, a korizók utána nem mártózhattak meg a Tisza szálló termálvizében, merthogy a fürdő felújítása – a szolnokiak bosszúságára – akkor már két éve zajlott, és a befejezését csak 1986 végére ígérték. De hát vannak, akikkel akkor sem lehetett elég jót tenni, hiszen Kun Béla születésének 100. évfordulójára emléktáblát kapott a város a Kun Béla körút 5. számú panel falára, a lényegében kész Árkád Magyar utca felőli „udvarára” – a fodrászat mellé – pedig szobrot szerettek volna állítani, amit Deák Lászlónak, az épület tervezőjének és Nagy István szobrásznak kellett kitalálnia. Tudják, mi a közös ebben a szoborban, Kun Béla emléktáblájában és Madách utcában, a nagyposta mögött 1984-ben építeni kezdett, 1986-ban még épülő, és csak 1988-ban átadott telefonközpontban? Hogy ma már egyik sincs meg. Pontosabban a telefonközpont 1 milliárd 40 millióba kerülő barna borítású épülete áll, csak éppen telefonközpont nincs benne. Pedig négy évtizede mennyire vártuk, hogy a 6200 városi vonalat kiszolgáló négy kisközpont egy helyre költözzön, és a 15 ezer vonalkapacitású új az 1986 elején meglévő közel 5000 szolnoki telefonigénylőt is végre kielégítse.