2025.08.27. (szerda)

Szolnok 900: Nemcsak ipari leltár

Szolnok 900: Nemcsak ipari leltár

Dátum:

Szolnoki Patyolat Mosó, Kelmefestő és Vegytisztító Vállalat, aminek mellesleg három fodrászüzlete is volt a hetvenes évek elején a városban. Alföldi Szilikátipari Vállalat, ami homokot és kavicsot is bányászott a Tisza-parti sétány alatt. Ezekről is mesél A 900 éves Szolnok ipara című 47 éves könyv.

NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2019. január 23-án jelent meg először.

Hosszú idő óta vadásztam erre a kiadványra, de magam sem gondoltam, hogy ekkora kincsekre bukkanok benne. Kis túlzással azt mondhatom, nemcsak pontos lenyomatot ad a korabeli Szolnok iparáról, de bemutatja a felsorolt cégek szociális juttatásait, sőt sok esetben a város 100-150 éves ipartörténetének is komoly forrása. Közben pedig nem csordul benne túl a kommunista propaganda.

A 900 éves Szolnok ipara című, közel 150 oldalas, gazdagon illusztrált könyvet a Magyar Hirdető (későbbi MaHír) jelentette meg valamikor 1972 környékén. Bár magát a 900 éves évfordulót – vagyis Szolnok első írásos említésének jubileumát – csak 1975-ben, „hazánk felszabadulásának” 30. évfordulójával együtt ünnepelte a város, mint ennek a könyvnek a Bevezetőjéből is kiderül, a felkészülés már jóval korábban elkezdődött. Mivel e könyvet nem látták el normális szennycímlapokkal és szabályos kolofonnal sem, csak a kiadót és a nyomdát – Békés megyei nyomda (talán a Kner) – ismerjük, a szerkesztőről, a szerzőkről, a fotósokról és a kiadás pontos évéről sem tudunk semmit. A Bevezetőből és egy-két cég leírásában megjelenő 1972-es adatokból következtetek arra, hogy annak az évnek a második felében jelenhetett meg ez a 2500 példányos kiadvány.

A könyv 39 szolnoki céget, nemcsak ipari üzemeket, állami vállalatokat, de szolgáltatókat és szövetkezeteket is bemutat. A szövegek különböző minőségéből és stílusából, illetve a ragozásból arra következtetek, hogy a bekerült cégek maguk írták a róluk szóló fejezeteket, sőt talán az illusztrációhoz is lehetett közük. Az mindenesetre iránymutatás lehetett a szerzők felé, hogy a cégek történetének felvázolásával és az előző egy-két évtized fejlődésével feltétlenül foglalkozzanak, illetve az írások végén a dolgozóknak nyújtott szociális gondoskodásról se feledkezzenek meg. Mindennek köszönhető, hogy nem egy száraz iparlajstromot vehetünk a kezünkbe.

Számomra helytörténeti jelentőséggel bír például, hogy a TIGÁZ szolnoki üzemegységét bemutató fejezetből kiderül a helyi vezetékes gázszolgáltatás indításának története. Ennek a ma már természetes közműszolgáltatásnak a kiépítéséről 1960-ban döntött a Városi Tanács, majd a következő évben elindult a fejlesztés, és 1962. október 15-én, a Kossuth tér környéki társasházakban lobbant fel először a gázláng. A következő tíz évben 67 kilométer csőhálózat épült ki, és több mint nyolcezer háztartásba jutott el a vezetékes gáz. Azt gondolom, ez anno volt akkora lépés Szolnok fejlődésében, mint 1910-ben az első 28,5 kilométeres vízvezeték hálózat megnyitása, vagy a Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat 1945-től folyó fejlesztése, aminek köszönhetően negyedszázad alatt 11 kilométerről 67,5-re nőtt a városi csatornahálózat hossza.

Lehetetlen egyetlen cikkben felsorolni e könyv minden kincsét – azt hiszem, születik még ebből jó pár írás -, így csak szemezgetek az ipartörténeti érdekességekből. Például, hogy 1969-ben adták át a Beton- és Vasbetonipari Művek Szolnoki Gyárát, ami a BVM nagyvállalat 10 üzemegysége közül a legnagyobb és a legkorszerűbb volt az országban. Az 1971-ben már 1100 embert foglalkoztató gyárban többek között százféle épületszerkezeti elemet, csarnokszerkezeteket, betoncső-rendszereket és évente 800 lakást gyártottak. Miközben 6 millió forintért olyan üzemi étkezdét építettek, amely a déli ipartelepek többi üzemének dolgozóit is kiszolgálhatta. De említhetném a sok átszervezés után 1971. január elsejével létrejött Szolnoki Tejipari Vállalatot is, ami büszkén számolt be arról, hogy a 600 dolgozó évente 15 millió liter, bolti forgalomra alkalmas tejet állított elő, aminek 90%-a a városban fogyott el, miként az ott készített 90-100 vagon vaj 80%-a is Szolnokon talált gazdára.

Természetesen nagyon érdekesek a ma már nyomokban sem létező cégek. Mint például Szolnoki Patyolat Mosó, Kelmefestő és Vegytisztító Vállalat, amely 1951-ben államosítás révén jött létre, és a hetvenes évek elején öt felvevőhelyen szolgálta ki a szolnoki lakosokat. Hogy miért volt három fodrászüzlete – a Kossuth téren, a Vöröscsillag úton és a Ságvári körúton -, az a mából nézve rejtély, hiszen több üzlettel, 140 fős dolgozói létszámmal működött a Szolnoki Fodrász Szövetkezet is. Ugyancsak izgalmas a mából az Alföldi Szilikátipari Vállalat, amelynek jogelődje 1951-ben még a környék államosított téglagyárait fogta össze, 1969-ben viszont már betonelemek, festékek és síremlékek gyártásával foglalkozott, illetve a Zalka Máté sétányon, valahol a Tárház alatt kavicsot és homokot bányászott a Tiszából.

Talán külön cikket is megér egyszer a felsorolt vállalatok dolgozóiknak nyújtott szociális szolgáltatásai. A vállalati művelődési házak, lakótelepek, strandok – Tiszamenti Vegyiművek, Cukorgyár -, az üzemek által fenntartott vagy támogatott óvodák, bölcsődék, munkásszállások vagy éppen a sokféle otthonteremtési megoldás. Szolnoki szemmel azonban a legérdekesebb a tiszaligeti üdülők sora. A nagyobb vállalatok mindegyikének volt ott üdülője, amelyeknek a fotóját büszkén tették be ebbe a kiadványba. Sőt, az is kiderül e könyvből, hogy ezeket az üdülőket nemcsak a cégek dolgozói használhatták, de csereüdültetés révén kelet-német és csehszlovák melósok is.

Természetesen nem hiánytalan a könyv lajstroma. Érthetetlen például, hogy a városi tömegközlekedést és bérfuvarozást megoldó Autóközlekedési Vállalat (AKÖV), a rengeteg embert foglalkoztató Magyar Posta vagy éppen az akkoriban már fejlődésnek indult szolnoki téeszek, illetve élelmiszert és iparcikket forgalmazó kiskereskedelmi vállalatok hogyan maradhattak ki egy ilyen kiadványból. Lehet, hogy a szocializmus éveiben, egy ilyen „márkázott” termékbe is az a cég fért be, aki fizetett? Azaz a hirdetővállalatnál oldalakat vásárolt A 900 éves Szolnok ipara című kiadványba.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Egykori februárok: Két twist között

Az SZTK-t 1955 februárjára sem sikerült átadni, és csúszott az Áchim úti iskola építése is. Tíz évvel később felújították az SZTK előtti teret, és bontották a Kereskedelmi Bankot. Újabb tíz év múlva 100 kukát kapott a város. A Tiszaligeti strandon pedig 1985-ben új hévízkutat fúrtak. Régi lapok hírei.

Pár perc és 80 fillér a különbség

A hatvanas évek első felében leginkább a Kossuth teret ábrázoló képeslapok jelentek meg Szolnokról. A meglévő fotókat pedig még akkor is használták, amikor a tér már rég nem úgy nézett ki, ahogy megörökítették. A mellékelt két képeslap fotója ugyanarról a tekercsről származhat.

Utcasoroló (90.): Kikötőnk emlékezete

Azt hittem, a Fiumei útnál egyszerűbb történetű közterület nincs Szolnokon. Aztán szinte egy pillanat alatt kiderült, hogy legalább annyi kacskaringó van a múltjában, mint a vonalvezetésében. Mert az sem hétköznapi feladvány, ha valaki meg akarja mutatni a Fiumei út elejét és végét.

Szolnoki házak (40.): Szövetség ABC

Meglepődtem, hogy az építését majdnem fél évszázada tervbe vették. És leesett az állam, hogy az Ady Endre úti épületben éppen tíz éve szolgálták ki az utolsó vevőt. Emlékeimben legendás boltként él a Szövetség ABC, aminél egyetlen szolnoki áruház sem szerepelt több kártyanaptáron.