2025.08.27. (szerda)

Szolnok, este 10 óra

Szolnok, este 10 óra

Dátum:

Miért tarthatta valaki fontosnak, hogy 1913 januárjában arról tájékoztasson egy budapesti özvegyasszonyt, hogy igaz híveként, a szívélyes üdvözletét este tíz órakor írja Szolnokon? Nem zárható ki, hogy az ismeretlen az általa küldött képeslapon látható szállodában írta mindezt.

Miért tarthatta valaki fontosnak, hogy 1913 januárjában arról tájékoztasson egy budapesti özvegyasszonyt, hogy igaz híveként, a szívélyes üdvözletét este tíz órakor írja Szolnokon? Nem zárható ki, hogy az ismeretlen az általa küldött képeslapon látható szállodában írta mindezt.

Képzeljük el, hogy egy Budapesten élő kereskedelmi utazónak 1913. január 22-én, szerdán délután, váratlanul Szolnokra kellett utaznia! Nem így tervezte a napját. Igazából aznap este egy fiatal özvegyasszonnyal szeretett volna, mondjuk, a Vígszínházba menni, esetleg utána beülni valamelyik körúti vendéglőbe, és elkölteni egy reményteli vacsorát. Ám sürgönyt kapott Szolnokról, amiben olyan remek üzletkötési lehetőség csillant fel másnap korán reggel, amit nem hagyhatott elúszni. Ugyanakkor a hölgynél is ki kellett mentenie magát. Sürgönyözni nem szeretett volna, így inkább a Nyugatiból vagy a Keletiből induló vonatról Kőbányán leszállt, elsétált a Füzér utcába, ahol meglepődve, de kedvesen fogadták a jó megjelenésű, megfelelő jövedelemmel rendelkező, szépreményű fiatalembert. Volt ugyan némi sértődés az esti színház és vacsora elhalasztása miatt, sőt a féltékenység zöldszeme is megcsillant, amit csak avval lehetett csillapítani, hogy az úr megígérte, amint Szolnokra érkezik, azonnal küld egy anzikszot.

A fiatalúr végül nem is a következővel, hanem csak az egyel későbbi vonattal érkezett meg Szolnokra, a Pfaff Ferenc tervezte kastélyszerű vasútállomásra. Január lévén már öreg este volt, nem akarta kockáztatni, hogy a városban esetleg már nem tud vacsorázni, beült az állomás Restijébe. Kellemes cigányzene mellett, elegáns étteremben, figyelmes pincérek szolgálták ki, akik egyedül képeslapot nem tudtak szerezni, mert az állomási trafik időközben bezárt. De megnyugtatták, hogy a város legjobb szállodájában, a portán kap majd szolnoki képeslapot, amit, ha este megír, 23-án délelőtt a címzettnél lehet. Nem kellett útbaigazítani, mert a fizetőpincér a számla rendezése után a város felőli ajtóig kísérte, ahol rábízta egy fiákeresre.

A lópatkók kopogása vitte végig a kivilágított Baross utcán. A sötétben is kivehető volt az épülő fiúiskola sziluettje, a szédítően magas új víztorony, az utca két oldalát szegélyező, gazdag kirakatú üzletek. A fiatalúr jólakottan, elégedetten szemlélte a szolnoki főutcát, ám azért sajgott a szíve, hogy nem a szép özveggyel lépeget a Vígszínház felé.

A fiáker lassan jobbra, egy még fényesebb utcába kanyarodott, majd megállt egy kovácsoltvas tető előtt. „Grand hotel” – szólt hátra a kocsis. A fiatalember fizetett, és csodálkozva nézegette a kivilágított, a birodalom bármelyik városának díszére váló szállodát. Balra fényárban úszó étterem, akár itt is vacsorázhatott volna. Jobbra diszkrétebb fényű kávéház, ami remek helyszíne lehet a másnapi üzletkötésnek. A kovácsoltvas tető alatt libériás portás nyitotta előtte a hotel főbejáratát, majd a kis folyosó után, a két oldalra vezető lépcsők előtt elhaladva megállt a recepciónál.

Ott vette észre a szállodát, talán éppen télen mutató, helyi kiadású képeslapot. És miközben egy kényelmes szobát kért, intézte a bejelentkezést, elhárította a reggelit, mondván, korán reggel a Nemzeti kávéházában lesz találkozója, gyors kézmozdulatokkal megírta, hogy „Szolnok, este 10 óra, Szívélyesen üdvözli igaz híve”. Aláírta, majd megkérte a szolgálatkész recepcióst, hogy másnap reggel, a lehető legkorábban adja postára az anzikszát.

Higgyük azt, hogy a Füzér utcai özvegynek, már nem sokáig kellett így címezni az anzikszokat, igaz híve idővel a férje lett, és bár véres volt a huszadik század, ők boldogan éltek, míg meg nem haltak, de addig is mosolyogva nézegették ezt a szolnoki képeslapot! Nem sejtve, hogy az otthonukat majd felszámoló, általuk már nem is ismert dédunokájuktól valahogy visszakerül Szolnokra, de persze már nem a Nemzeti szállóba.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Damjanich és az első világháború

Mit szólt volna Damjanich tábornok 1849 nyarán, ha valaki azt mondja neki, hogy halála után 65 évvel mi, magyarok még mindig az osztrákokkal összevarrva masírozunk egy minden addiginál nagyobb háborúba? A történelem nem ismer ilyen kérdéseket. De akkor mi köze a tábornoknak az első világháborúhoz?

Lipcsei lap, szolnoki Szentháromság

Ez az 1911-ben Szolnokról Budapestre küldött képeslap legalább két dolog miatt is érdekes a számomra. Egyrészt az egyik legjobb felvétel a város főterén egykor álló Szentháromság-szobrunkról. Másrészt bizonyítja, hogy a lipcsei Dr. Trenkler Co. fotósa valamikor 1906 nyarán több felvételt is készíthetett Szolnokról.

Elvtársi üdvözlet húsvétra

Ennek a közel száz éves képeslapnak legalább annyira érdekes a szöveges oldala, mint a képes. Egy gyorsan változó világban adták fel 1919-ben. A lap régi, a bélyeg köztársasági felülbélyegzett, a címzettben ?elvtárs? megnevezés szerepel, de azért húsvéti üdvözletet hordoz.

Négy negyvenéves kép

Az akkor már pár éve működő Hotel Pelikán, mellette az épülő Skála. A Szolnoki Galériává lett zsinagóga az első világháborús szobor nélkül. A nem sokkal korábban leleplezett Tiszai hajósok emlékműve, és a még név nélküli tér az MMIK-val, háttérben az épülő kőolajos székház. Négy évtizede.