Sose tudtam, hogy az 1912-ben alapított, 1914-ben elkészült, de igazán csak a húszas évektől felfutó Szolnoki Cukorgyár olyan sikeres volt, hogy 1925-ben egy új, angliai cukorgyár részvényeinek 5%-át is lejegyezte. Ráadásul a befektetése három év alatt meg is térült. Amivel csak azt akarom mondani, hogy a gazdasági szerencse is forgandó, tehát nem feltétlenül a turáni átok miatt tűntek el az elmúlt huszonöt évben a szolnoki ipar zászlóshajói.

Az egykori Szolnoki Cukorgyár Prizma út felőli kapujánál – ahol egykor a teherautók hordták be a cukorrépát – álldogálva az is eszembe jutott, hogy ez a száz évet meg nem élt gyár majdnem úgy veszett el, ahogy az indulása is kishijján léket kapott. Tudniillik a gyár alapítását, az akkori cukoripar legerősebb embere, Hatvany-Deutsch Sándor, saját cukorgyárai védelmében meg akarta fúrni. Amihez természetesen tőkéjét kívánta felhasználni oly módon, hogy a sarkadi gyár kapacitásnövelő fejlesztésébe szállt volna be komoly tőkével. Mint tudjuk, az akciója végül nem sikerült, de azért ténykedése kísértetiesen hasonlít a 2007-es bezárás hátteréhez, azaz amikor a gazdasági fölényben lévőnek nem volt érdeke a gyárat életben tartani. Annak ellenére sem, hogy négy évvel ezelőtt 1,5 milliárd forintot költöttek a város látképén is komoly nyomot hagyó hatalmas siló felépítésére.

A cukorgyárból a lakótelepen kívül mára nem sok maradt. A hetvenes években átadott főépület, rajta a világító felirattal még áll. A főbejárat mellett néhány kiállított régi gép is látható még, de a gyár területén csak pár ipari épület maradt talpon. Máshol minden üres, barnamező. Hogy hová lett az egykor itt dolgozó több száz ember, akik több generáció óta a gyárban dolgozó szakik is voltak?

Az egykori Vörös Hadsereg útján nézelődve nem lehet nem észrevenni a Szolnoki Papírgyár fokozatos elfogyását. A városhoz közelebbi végén ősszel még állt a kazánház romos épülete, és a Húsipar felőli terület sem volt még letarolva. Az iparvágányok között ma már csak a rámpák és a csak robbantással eltüntethető kémény áll. Ha jól tudom, ez volt a gyárnak a régebbi része, ahol 1935-ben, tehát éppen nyolcvan éve indult meg a termelés. Ami aztán a szocializmus éveiben nemcsak felfutott, de virágzott is, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években egymást érték a hatalmas beruházások, amelyeknek ma már csak az épületei vannak meg. Amelyekben jelenleg logisztikai központ és mindenféle kisebb vállalkozások működnek. De, hogy papírt lehetne-e még itt gyártani, abban nem vagyok biztos. Pedig a TVM és a Szolnoki Cukorgyár mellett egykor tényleg a Szolnoki Papírgyár volt a város iparának büszkesége, ahová nemcsak a Széchenyi lakótelepről, de a környék településeiről is rengetegen jártak dolgozni.

Ahogy a Beton és Vasbetonipari Művek (BVM) szolnoki telephelyére is, ami szintén a környéken működött valahol, talán éppen a Papírgyárral szemben. Vagy éppen a Tisza Bútorgyárba, ahol ipari mennyiségben készültek a lakótelepi konyhabútorok. Ha nem tévedek, a kórház túloldalán még álló, alapvetően szép ipari épületben. De, ha már barnamezőről van szó, nyugodtan idesorolhatjuk az egykori Tejipar lassan évtizede üresen álló telkét, vagy éppen a velem szemben lassan pusztuló, ugyancsak nyolcvan éves Tárházat.

Mit is mondott Széchenyi az ipar és a haza felemelkedésének összefüggéseiről? Ja, persze lassan kétszáz éve.