Erről a budapesti kiadású szolnoki képeslapról az elmúlt bő nyolcvan évben sajnos eltűnt a bélyeg és a postai bélyegző nyoma, már ha egyáltalán volt rajta. Emiatt csak a feladó által írt szöveg illetve az anziksz minősége és fotója alapján lehet valamennyire megtippelni e képeslap kiadásának és a postázásának az időpontját. A rendkívül rossz papírminőség alapján – ami a töredezett, gyűrött képesoldalt is indokolja – szerintem egyértelmű, hogy ez egy második világháborús képeslap, amit inkább 1941 után, de még 1944 előtt gyártottak és adtak postára. Akár a háborús időkre is utalhat, hogy az ismeretlen feladó – sajnos az aláírása nem azonosítható – arról ír: „már lassan négy hete, hogy bevonultam”, illetve „majd karácsonykor hosszabb időt kapok”. A Fegyvernekre küldött szabadkozás alapján – a címzett, Váróczy Imre úr, nem volt odahaza, ezért nem tudta az anzikszíró tiszteletét tenni – illetve a szolnoki kép miatt azt gondolom, hogy egy ide bevonultatott fiatalember lapjáról van szó, amit a falujába, egy általa különösen tisztelt embernek küldött.
Mai szemmel nézve azonban nem emiatt érdekes, sőt különleges az ezen a képeslapon ránk maradt fotó. Abban azt hiszem, semmi különös nincs, hogy az 1928 áprilisában megnyitott Tisza szállóról és fürdőről még 10-15 évvel később is készítettek olyan képeslapokat, amelyek kvázi az „intézményt” reklámozták. Ráadásul ez ebből a szempontból egy nagyon jó kivágású felvétel, hiszen első ránézésre azt gondolhatja egy nem szolnoki, hogy a Tisza szálló valami park közepén áll. A felvétel előterében ugyanis fiatal facsemeték és kicsit idősebb fák láthatók, sőt a fürdő közelében, az árkád előtt, mintha valami világos levelű vagy éppen virágzó, néhány éves fák lennének. Ezen a helyen ma a Zounuk ispános szökőkút található, de 1945-ben és 1957-ben itt állították fel a Szovjet hősi emlékműveket, illetve 1965-ben ide került Lenin alakja is. A fotón nem látszik, de az apró örökzöldcsemeték előtti kis dombnak is volt már „népnevelő” funkciója, hiszen más felvételekről tudható, hogy az egy Trianonra emlékeztető virágágyás.
No, de végre az igazi különlegességről! A felvétel bal oldalán, a nagyobb facsemeték között, az autóút és a járda találkozásánál egy hirdetőoszlopot örökített meg az ismeretlen fotós. Ilyenből a két háború közötti Szolnokon több is lehetett, hiszen a plakátok fontos tájékoztató eszközök voltak akkoriban, nemcsak mozi- és színházműsor, üzlethirdetések, de politikai és városházi felhívások is kerültek így a város lakói elé. Ilyen közeli felvételt azonban eddig még nem láttam, hiszen a Kossuth téri hirdetőoszlopok messzebbről lettek megörökítve, így innen tudható, hogy a húszas-harmincas évek szolnoki „reklámeszközei” lábazaton álltak, és nagyjából derék magasságban kisebb átmérőjűek lettek. Kár, hogy a teteje a fák miatt nem vehető ki pontosan, de feltételezhető, hogy valamilyen vízvető szerkezet volt ott, hiszen a felragasztott plakátoknak tartósan a helyükön kellett maradniuk. Mindez csak azért érdekes, mert Szolnok 80-100 évvel ezelőtti utcaképének fontos részei voltak ezek a hirdetőoszlopok, és emléküket valószínűleg semmi más nem őrzi, csak a korabeli képeslapok.
