Ehhez a Fuchs és Társa gondozásában 1905 után megjelent képeslaphoz használt fotó esetében csak abban lehetünk biztosak, hogy a felvétel 1899 és 1911 között készülhetett. Az első dátumot a Szapáry út akkori végén már látható zsinagóga jelöli ki, amit a 19. század utolsó nyarán adtak át. A második határpontot pedig a fotóról még hiányzó Erlich-féle ház adja meg, ami 1911 óta magasodik az egykori Sütő közi torkolat után. Persze az is nagyon valószínű, hogy mivel 1905-ben vezették be az úgynevezett hosszú címzés helyett az osztott hátlapú képeslapokat – amelyek egyik felén a címzésnek, másikon az üzenetnek lett hely –, a szolnoki Kossuth téren, a városház földszintjén működő kiadó nem egy több éves, hanem inkább friss fotót használt a kiadványához, azaz ez felvétel inkább valamikor 1905 és 1911 között születhetett.

Az ismeretlen fotós egy – előtte és utána is – viszonylag sűrűn használt szögből örökítette meg Szolnok alakuló korzóját, aminek fókuszában a Nemzeti szálloda, illetve a helyi ipartestület székháza látható. Azt gyanítom, hogy nem Szigeti Henrik vagy valamelyik Szolnokot sűrűn megörökítő korabeli kollégája állhatott a kamera mögött, hiszen rájuk nem volt jellemző a mozgás miatt elmosódó alakok megörökítése, pontosabban az ilyen fotók kiadása a kezeik közül. A „profi” fotós ellen „vallanak” a Szapáry utca lombos fái is – ezek és az árnyékok alapján azt mondhatjuk, egy nyári reggelen történt a fotózás –, amik miatt alig látszanak a „korzó” impozáns házai. A nagyjából ugyanerről a helyről ismert, képeslapra került fotókra jellemző, hogy vagy olyankor készültek, amikor éppen nincsenek fák az utcán, vagy inkább kora tavasszal, netán késő ősszel, amikor a lombkoronájuk nem takarnak ki semmit. A fák mérete egyébként alátámasztja, hogy a fotó inkább az 1900-as évek első évtizedének második felében születhetett, hiszen abból az időszakból ismertek anzikszok, amelyeken nagyjából ilyen fák láthatók.

A Szapáry utca két oldalán futó járda, fasor, középen lévő kövezett kocsiút mellett legalább annyira érdekes ennek a lapnak az írott hátulja. Sajnos a postázója elfelejtette aláírni, de a megszólítás és a szöveg alapján valószínűsíthető, hogy „Szépreményű Pastelka Annusa kisasszonynak” egy fiatalember küldhette ezt az anzikszot 1914. június 8-án – három héttel a nevezetes merénylet előtt – Szolnokról Szerencsre. Az íráskép alapján biztosak lehetünk abban, hogy tanult fiatalember lehetett az illető, aki nemcsak azt írta a címzéshez, hogy „Szerencs, Zemplén megye”, hanem apró betűkkel, hogy „czukorgyár”. Így akár vissza is lehetne keresni, hogy a Szerencsi cukorgyár területén – a gyárban vagy az ahhoz kapcsolódó „lakótelepen” – ki is lehetett a címzett. Akinek valamiért „kellemes” ünnepeket kívánt az anziksz író, és reményének ad hangot, hogy három hónap múlva mulatnak majd… Ha felépítik a szállodát.

Szolnokon – jelen tudásom szerint – 1914-ben nem épült szálloda, olyan meg pláne, aminek a kerthelyiségében táncmulatságokat rendeztek, miközben zajlott a kivitelezés. Így abban sem vagyok biztos, hogy az anziksz szöveges oldalára írt „és nagyon szép it(t)en a tájék” megjegyzés Szolnokra vonatkozott. Valószínűbb, hogy az ismeretlen, szerencsi illetőségű fiatalember csak átutazott 1914 kora nyarán, Szolnokon, esetleg a vasútállomáson szállt át egyik vonatról a másikra, így itt volt ideje egy lapot megírni és postára adni. Ha ez így történt, akkor 1914. június 8-án még nem sejthette, hogy néhány hónap múlva, meg aztán majd éveken keresztül, nagyon sok fiatalember cselekszik hasonlóan Szolnokon. Hogy így adjon hírt magáról a frontra indulva vagy onnan hazaérkezve a még mindig távoli, otthoniaknak.