2025.08.27. (szerda)

Szubjektív erdélyi mozaik

Szubjektív erdélyi mozaik

Dátum:

Erdélyt látni és visszavágyni. Minden hely egy újabb bejegyzés a bakancslistán. Szépségeivel és furcsaságaival együtt. Felejtsük el, hogy rosszak az utak, hiányosak a szolgáltatások! Nincs mire felvágnunk. Roncsok, szocialista főtér, felújított szecesszió és Napnyugta. Erdélyi mozaik.

Mi piroslik a hegyoldalban?

Nem tudom, miért, de minden idegenvezető szerint kihagyhatatlan megálló a Királyhágó, ahol a Partiumból átbukik a főút Erdélybe. A forgalom miatt életveszélyes megállóhely lehangoló az értéktelen feleslegeket árusító üzleteivel, a ki tudja, milyen éttermeivel, a parkolóban szédelgő kóbor kutyáival. Szó se róla, jó idő esetén pazar látványt nyújtanak a távoli hegyek, vagy a másik irányban lassan elnyúló Alföld.

A hegy tetején birkanyáj legel. Na, de mi piroslik ott, az ezerféle zöldet mutató hegyoldalban? Fókuszáljunk! Láss csodát! Egy legalább harminc éves, egykor tűzpiros Oltcit rohad a legelőn. Rejtély, miként jutott fel oda, hiszen ez a márka a román autógyártás egyik zsákutcája. A háromajtós kiskocsit olyan minőségben sikerült előállítani a helyi szocialista autóiparnak, hogy a gépkocsikra éveket váró magyar piacon, az azonnali átvétel reményében sem fizetett szinte senki egy Oltcitért. Igen, a korabeli Daciák minőségét is sikerült alulmúlni a „Kárpátok géniuszának” országlása végén.

Roncsok a kert végében

Persze nem egyedi autótárolásról van szó.

Egy-két vagy sok autóroncs a legtöbb erdélyi porta végének széria-felszerelése. Igaz, szocialista roncsokat alig látni. Ami persze érthető, ha felidézzük, hány millió nyugat-európai ócskavasat vontattak el csak Szolnok mellett. Egy részük állítólag továbbment még Keletebbre, másik részük rója az utakat, ami pedig már alkalmatlan volt a gurulásra, a „majd jó lesz még valamire” elv mentén egy-egy kert végében rohad.

Vagy alkatrészenként hasznosul?

 

Szocialista főtér

Csíksomlyó kihagyhatatlan. Még így, a pápalátogatás és az egy héttel későbbi pünkösdi búcsú előtt is, amikor talán több volt a rendőr a Ferences templom körül, mint a turista. És bármerre néztünk, szorgos kezek próbálták rohamtempóban vállalhatóvá tenni a városnegyed minden szegletét. Remélem, a közelgő határidőig sikerül. Miként azt is, hogy a pápát nem viszik be Csíkszereda központjába.

Bár egyszer azt is látni kell. Mármint Csíkszereda főterét a Művészetek Házával, a ?tapstérrel?, meg a nyolcvanas évek második felében gigantikusra álmodott pártházzal, azaz ma már a megye főhivatalával. Nagyjából így képzelem a volt szovjet tagköztársaságok parlamentjeit és felvonulási tereit. Ahol egy ideig szórakoztató rácsodálkozni a szocialista városépítészet brutalitására, de aztán inkább menekül az ember a betontömbök mögött megbújó, a Monarchia városait idéző sétálóutcára.

A szecesszió főtere

Négy éve jártam utoljára Nagyváradon, amit sok szempontból Szolnok testvérének tekintek. Talán a két Szigligeti Színház vagy a náluk megmaradt Pfaff-féle vasútállomás miatt. Persze, mint minden városnak, Nagyváradnak is vannak kevésbé szép, nem annyira mutogatható részei, de a főtér, a sétálóutca, a Sebes Körös partja gyönyörű.

Leesett az állam, hogy néhány év alatt mire jutottak. Az előző századforduló Monarchiájának városi skanzene lett Nagyvárad központja. Gyönyörűen felújított szecessziós épületekkel. Amit még a Románia alapításának 100 éves évfordulójára kihelyezett óriásplakátok se tudnak elhomályosítani. Egyszerűen Várad is az a hely, ahová vissza kell térni, mert egy-egy rövid sétával befogadhatatlan.

A természet csodája

Erdélyben utazva azt érzi az ember, hogy állandóan meg kellene állnia, mert minden kilométerkőnél van valami látnivaló, minden másodiknál meg valami csoda. És ezt a helyiek is pontosan tudják. Az, amit nálunk falusi turizmusnak meg vidéki szálláshelyfejlesztésnek próbálnak eladni, csupán paródia az Erdélyben tapasztaltakhoz képest. Amiben persze az is benne van, hogy a kert végében, az istálló tetején is szobákat alakítanak ki, hogy a náluk portyázók autentikus helyeken hajthassák álomra a fejüket. Meg az is, hogy a legváratlanabb helyeken bukkannak fel Ausztriát idéző, tényleg családias panziók.

Tulajdonképpen mindegy is, hogy hol alszik az ember, ha egyszer csak olyan természeti jelenség részese lehet, amire még a helyiek is rácsodálkoznak. Torockó önmagában is szép. Viszont a fölé tornyosuló Székelykő tényleg maga a csoda. Amit egy kiadós eső után a lenyugvó Nap képes fokozni. Talán öt percre festette vörösre a csupasz sziklákat, szép lassan haladva Keletről Nyugatra. Lángoltak a kövek. Ide is vissza kell térni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Autómatuzsálemek között

Egy feleslegessé vált gyár csarnokaiban sorakoznak az autózás hőskorának olyan darabjai, amiket már csak könyvekből ismerhetünk. A mulhouse-i francia nemzeti autómúzeum nemcsak az első világháború előtti autókban erős, de például Bugattiból is itt van a legtöbb. Csak autóimádóknak!

Követendő Emlékgép

A veszprémiek Európa Kulturális Fővárosa címe Szolnokon is hasznosulhatna, ha nemcsak lekoppintanánk, de meg is haladnánk az ottani új, helytörténeti állandókiállítását. Az Emlékgép egyszerre négy kiállítás, amely nemcsak Veszprémet mutatja be, de veszprémiek előtt is tiszteleg.

Árpa, Horváth, Maróti

Néhány hónap kihagyás után - ugyan csak 8 oldalon és csupán fekete-fehérben - megjelent a SzolnokIFIrkász városi diáklap legfrissebb száma. A lapban interjú olvasható Árpa Attilával, az Argó rendezőjével, Horváth Lászlóval, a múzeum igazgatójával és Maróti Kinga diákszínésszel.

Pulcher az Esőről

VENDÉGOLDAL: Az Eső idén bemutatott, de még a 2011-es évfolyamához tartozó téli számát Mészáros István, a tavaly első regényét St. Pulcher néven publikáló szolnoki színész ajánlja.