Mindenért más a hibás. Az ügyesen hazudó főnököt pedig a legnagyobb átverése után is szeretjük. A Főfőnök nem lesz kirobbanó siker, pedig az elmúlt két évtized legfontosabb bemutatója.
Dicső Dániel harmadszor rendez Szolnokon, ezúttal is „filmklasszikust” állít színpadra. A Főfőnök premierje előtt a felkéréstől a bemutatóig tartó folyamatról is beszélgettünk.
Az önálló társulattal bíró Szolnoki Szigligeti Színház eddigi hetvenegy évadából tizennégyben, azaz eddig a leghosszabb ideig, Balázs Péter volt a Tisza-parti teátrum direktora.
A Szigligeti idei harmadik bemutatóját látva felvetődik, hogy a Mici néni két élete után mi indokolta az Egy csók és más semmi műsorra tűzését. Lényegét tekintve ugyanaz pepitában.
Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.
Sumákolás, szívatása, a kerek cipelése a szögletes gurítása. A Magyar Néprajzi Múzeum Katonadolog című kiállításának kurátorai egykori sorkatonákat kérdeztek emlékeikről. Szelepnyitást!
A medencék száma alapján a nyolcvanas években élte fénykorát a szolnoki strandélet. A húszas években viszont esély lett volna rá, hogy igazi fürdőváros legyünk. Pancsoló Szolnok előzetes.
Kell egy halott? Nyolcvanas nyugdíjas vagy ötéves óvodás? Nem büntethető elkövetővel, hárító szülőkkel, egymásra mutogató hatóságokkal? Vagy leüvöltjük végre a döntéshozók fejét?
Reisz Gábor Földszint című filmjének ajnározása közben a magyar filmkritikusok önkritikusan dúdolhatnák, hogy „ez az a ház, ahol semmi sem változik”! A múlt és a név semmire sem garancia.