Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.
Danka István, mint a megyei tervezővállalat fotósa, 1981 tavaszán felmászott az akkor még működő Ságvári Endre Művelődési Ház tetejére, hogy megörökítse a Nerfeld-palota bontását.
Egy tervből kifelejtett étterem kapcsán megpróbáltam számba venni, hogy a nyolcvanas évek elején hol ebédelhettek a Szolnokon dolgozók. Több ezer ember napi menüjéről volt szó.
Szolnok két turisztikai attrakcióját, a RepTár-t és a Várkapu látogatóközpontot összekötő, több pályázatban és nagyívű tervben is megénekelt Tisza-parti sétány egyik látványossága, az évtizedek óta pusztuló, a 19. századból való vasúti épület. Jól mutatja Szolnok gazdagságát, a város évtizedes elkötelezettségét a múlt és jövő iránti, más tulajdonának tiszteletben tartását, a helyiek érdeke elé helyezését. Emléktáblával kellene már jelölni a város e jellegzetes pontját. Íme, Szolnok?
Amikor ezt a képeslapot Szolnokon postázták, a megörökített park már nem így nézett ki. Sőt, a neve is más volt már. Ráadásul annak hídnak sem volt már nyoma, ahonnan ez a kép készült.
Autó a régi „százlábú” híd szandai oldalán, ideiglenes alagút az egykori Ságvári körúton, rosszul datált víztoronyépítés a Széchenyi lakótelepen. Három szolnoki kép a Fortepan-ról.
Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.
Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.
