Ha egyszer majd az elmúlt hónap személyes emlékeit összegyűjtjük, akkor talán külön fejezetet kap ebben a történeti munkában, hogy a napi „politikai” történések kapcsán ki és mikor sírt.
Vármegyei kaszinó, Úttörőház, Technika háza. Szolnok épített örökségének egy darabja. Ma már neve sincs, évtizedek óta pusztul a vármegyeháza és az egykori tervezővállalat székháza között. Szolnoknak nem épített, pusztuló öröksége van. Hetekkel ezelőtt zúzták be az üvegeket az épület bejárati ajtaján, a város főutcáján. A lámpák is akkor sérülhettek meg, vagy a galambok verték/ tojták le. Tudom, magántulajdon. Mi közöm, közünk hozzá? Mi itt vagyunk otthon. Ez lett a lakóhelyünk.
Kicsit fáj, hogy Szolnok kimaradt, ám Szolnokról nézve így is érdekes a Walter Rózsi villa brutalista építészetünkről szóló kiállítása. Hátha egyszer Szolnokon is lehet erről így beszélni.
A szolnoki Kossuth tér 2., 3. és 4. szám alatti épületeket és az éppen kopár piacteret mutató fotó 1894 és 1918 között bármikor készülhetett. Képeslapváltozata a nagy háború utazó emléke.
Úgy korrekt, ha itt és tőlem tudják meg, hogy klaviatúraforradalmár mivoltomat egy időre politikai szerepre is cserélem. Ugyanakkor a hobbimmal, a blogSzolnok írásával sem hagyok fel.
A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.
Faragó Sándor közel fél évszázadon keresztül volt Szolnok meghatározó papírkereskedője, nyomdásza, első könyvkölcsönzője. Százéves falinaptára jól mutatja: profi volt a szakmájában.
Alanyi jogon jár, hogy az autóinkat közterületen tároljuk? Hátralévő életünk leghűvösebb nyara után jó lesz az autóknak, ha izzadó betonon, a napon állnak. Tudnánk máshogy gondolkodni?
Ismét magamat ajánlom. Pontosabban az első mesekönyvemet. A Kolibri Kiadó gondozásában a napokban megjelent Azapa megmentését Pájer Lilla zseniális rajzaival. Ez itt a mese meséje.
