Illúzióimat rég elvesztettem, de a remény nálam még mindig nem akar kimúlni. Bár, amikor egy helyi képviselő nincs tisztában a helyi médiaviszonyokkal, azért közel az elmúlás.
A darab megrázó, a díszlet egyszerűségében különleges, Kovács Krisztián is kiváló, ám kár ragozni: A semmi ágán lényegében Pertics Villő estje, egyben „jutalomjáték” és feladat a nézőknek.
A szolnoki Baross és Kápolna út kereszteződésénél álló Hasznos-házat 1915-ben örökíthette meg Szigeti Henrik, hogy aztán Kisné képeslapjának e példányát 1924-ban Budapestre küldjék.
Az elégedettekhez és a semmin sem háborgókhoz csatlakoznék: az legyen a legnagyobb bajunk, hogy galambszarban úszik a szolnoki állomás egyik/másik/sok padja. A jól van ez így, meg máshol vonat sincs álláspontot osztókkal egyetértve: tényleg legalább annak örüljünk, hogy van sín, megy rajta a vonat, még ha a fotózás napján 64 percet késett is az IC. A rajtunk kívülálló okok miatt vagyunk nehéz helyzetben véleményt formálók véleményét osztva: erről is a galambok tehetnek. Így élünk.
A megyeszékhellyé lett Szolokon még nem állt emeletes városháza, de már volt a helyi színügyet gyámolító egylet. Aztán jöttek a Scheftsikek és Fodor Dániel, meg 33 év vágyakozás.
A Csepel D-705-ös platójának szélén Bíber Pál, a Verseghy Gimnázium testnevelője egyensúlyozott, de nem 1963-ban, hanem minimum egy évvel korábban. Még néhány kép arról a felvonulásról.
Ha megáll, hogy a 17 milliárdos NKA-pályázat döntnökei valóban „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést” követtek el, mit tettek a pénzhez jutók? Például Szolnokon?
A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.
Az egykori Kossuth téri artézikút puttós szobra immár harmadik oldaláról is ismert. A „felnik” valójában „kerámia kompozíció”, és úgy tűnik, Zsoldos László készítette a Hegesztőt.
