Címkék: szolnok

Browse our exclusive articles!

Én nyomorult

A Baross 40. előtt a járdán parkoló autóról megjelent írás kapcsán erős vélemények „hangzottak” el. Gondoltam tehát, tegyük tisztába az ügyet. Ha már változást nem lehet elérni.

Hol álltak?

Vasmunkás-szobor? Csatornadarabokból vagy felnikből kreált köztéri alkotás? Mészkőcsobogó talán a Ligetben, és egy újabb kuporgó valahol? Ismeretlen szolnoki „szobrok”. Gondolkodjunk!

Újabb szolgálati közlemény

Úgy korrekt, ha ezt is tőlem és itt tudják meg. Már nem vagyok helyi kabinetfőnök, de már soha nem is leszek csak klaviatúraforradalmár, és a hobbim, a blogSzolnok többet jelent ezután.

Kázmér a szolnoki felvonuláson

Ezt a Csepel D-705-ös nyergesvontatót minden bizonnyal 1963. május elsején örökítették meg a szolnoki felvonuláson, amikor pótkocsija éppen sportolók bemutatójának színpadjaként szolgált.

Ez nem vicc!

Rajzolt napló, rólunk szóló képregény vagy az elmúlt négy évünk emlékkönyve. Bármelyik lehetne, holott „csak” Marabu, a HVG karikatúristájának 2022 óta született rajzai a Fék-Nyúz.

Kiemelt

„Része lett Szolnoknak”

A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.

Százéves naptár segédlettel

Faragó Sándor közel fél évszázadon keresztül volt Szolnok meghatározó papírkereskedője, nyomdásza, első könyvkölcsönzője. Százéves falinaptára jól mutatja: profi volt a szakmájában.

Hol fogunk parkolni?

Alanyi jogon jár, hogy az autóinkat közterületen tároljuk? Hátralévő életünk leghűvösebb nyara után jó lesz az autóknak, ha izzadó betonon, a napon állnak. Tudnánk máshogy gondolkodni?

Én és Azapa

Ismét magamat ajánlom. Pontosabban az első mesekönyvemet. A Kolibri Kiadó gondozásában a napokban megjelent Azapa megmentését Pájer Lilla zseniális rajzaival. Ez itt a mese meséje.

Subscribe

spot_imgspot_img