Élt, állt négy és fél évtizedig. Szolnok egyik tehetős és tehetséges építési vállalkozója építette. Sorsát a 4-es főút pecsételte meg. Utolsó pillanatait 1973 telén örökítették meg.
Ígérgetni 70 éve is tudtak, aztán volt, ami évtizedekkel később valósult meg, vagy soha. A korabeli napilapok Szolnokról sem csak a sikereket őrizik, például az egykori novemberekből.
Az önálló társulattal bíró Szolnoki Szigligeti Színház eddigi hetvenegy évadából tizennégyben, azaz eddig a leghosszabb ideig, Balázs Péter volt a Tisza-parti teátrum direktora.
Szolnok kifosztott közös kasszájából és annak lehetséges feltöltéséből lehet politikai adok- kapokat csinálni, meg majd a város működőképtelenségéből is, de az a szolnokiaknak nem lesz jó.
Nem biztos, hogy e kép készítésekor már Ságvári körútnak hívták a mai Szapáry utca megörökített szakaszát, az azonban egyértelmű, hogy az ismeretlen fotós az új pártházból dolgozott.
A MÁV hangosbemondók szerint a vasút teljes területén tilos a dohányzás illetve az elektromos cigaretta használata. Ám minden szabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle. Vannak dohányosok, akik a peron távolabbi részén szívják, mások a tömegben. Szolnokon egyiknek sincs következménye. Vasutas, rendőr ilyesmivel nem foglalkozik. Akkor viszont minek ez a szabály? Jó, a MÁV hangosbemondók sok más olyan dolgot is mondanak, amiknek nincs köze a valósághoz.
Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.
Ismerős? Furcsa? Mert valami hiányzik erről az 1981-es szolnoki fotóról, amit sem előtte, sem utána nem lehetett már így elkészíteni. A Nerfeld-palota már nem, az Árkád pedig még nem áll.
Szolnok Kádár-kori története akár az otthonteremtésen keresztül is elmesélhető. Sok régi és új szolnoki költözhetett új lakásba, azaz a mai lakásállomány jelentős része is akkor épült.
