Az egykori Szakszervezetek Művelődési Ház oldalsó bejárata fölött ma még ott van Andrássy Kurta János 1958-ban kihelyezett Tánc című domborműve. Bár az épület falai között sok tánc már nem lesz, bízzunk benne, hogy új funkciója mellett is a helyén maradhat ez a köztéri plasztika.
Bizonytalan vagyok az eredetileg megyei művelődési otthonnak épített, később Szakszervezeti, majd Borostyán Művelődési Házként ismert, a köznyelvben pedig sokáig Ságvári művházként is emlegetett épület átadásának időpontjában. Az szerintem egyértelmű, hogy a Kossuth téri 1-es számú irodaházzal, az SZTK 1954-ben átadott épületével valamint az Ady Endre út és a Várkonyi tér között húzódó tömbházakkal áll rokonságban, még akkor is, ha mára ebből nem sok látszik. Mindez csak azért érdekes, mert az Óvoda utca felőli oldalsó bejárata felett látható Tánc című domborműről szinte biztosan állíthatjuk, hogy 1958-ban kerül a helyére. A kérdés tehát csak az, hogy az épület avatásának idején vagy utólag helyezték el. Szerintem egyébként jó pár évvel az első itt rendezett programot követően.
A Tánc – néhol Táncolók – című műalkotás 1958-as felállításával, a város talán legrégebbi köztéri – nem szoborkompozícióhoz kapcsolódó, nem egyházi témájú – önálló domborműve. Sőt, nem túlzás az sem, hogy témaválasztásával is egy új korszak első eleme Szolnokon. Egy olyan korszaké, amely legalább három évtizedig volt meghatározó, és a város legtöbb köztéri alkotása a mai napig ehhez köthető. Aminek egyik jellegzetessége, hogy a köztéri műalkotás témája és a felállítás helye között nagyon szoros összefüggés van.
Ez Andrássy Kurta János egyetlen szolnoki domborművére is igaz. Nem lehetett véletlen, hogy épp az akkor még megyei művelődési ház nagytermének bejárata fölött kapott helyet. Rajta hat – három lány, három fiú -, igaz a szabadban – fejük fölött lombkorona – mulató alakkal. A körülbelül tíz négyzetméteres mészkő tábla jelenete kicsit olyan, mintha a szabadban dolgozó fiúk – az egyik mintha egy kapanyélen támaszkodna – a nyári melegben ráuntak volna a munkára, és táncra perdítették az éppen arra járó lányokat. Jobban megnézve a három darabból álló táblát, nehéz eldönteni, hogy a lányokon felül van-e ruha, az azonban jól látszik, hogy a fiúk nincsenek túl öltözve. Ami persze semmit nem von le a dombormű kedvességéből.
Értékéből meg pláne, hiszen alkotója, a majd száz évet megélő (1911-2008) Andrássy Kurta János, akinek legalább ötven köztéri műalkotása áll még ma is az országban. A „még” szócskát azért tartom indokoltnak, mert a szolnoki domborművére leginkább hasonlító, 1959-ben a Nyomda, Papír és Sajtódolgozók Szakszervezetének fővárosi üdülőjén elhelyezett Nyár című alkotása néhány évvel ezelőtt, az üdülő lebontásával semmisült meg. Márpedig a mi Szapáry úti, egykori művelődési házunk hátsó részén is nagy munkák zajlanak éppen – mintha lakásokat alakítanának ki az egykori táncterem helyén -, így még ha esetleg alaptalanul is, de azért lehet bennünk némi aggódás.
