A belvárosi Tisza-híd lábánál, a Zagyva torkolatával szemben működhetett a harmincas évek elején az ezen a képeslapon megőrződött szolnoki strandfürdő. Nemcsak gondozott, „homokos” partja, de kosaras stégje, vendéglője, öltözői, sőt játszótere is volt a bekerített helynek.
Mivel az ehhez a képeslaphoz felhasznált fotót a folyó fölül, a parton lévő bokrok csúcsainak vonalából készítették, azt feltételezem, hogy ez a hely csak valamelyik, szolnoki Tisza-híd lábánál lehetett. (Szóba jöhetnének a Tisza-parti templomaink tornyai is, ám akkor nagyon komoly objektívekkel kellett volna az ismeretlen fotósnak dolgoznia.) Az itt bemutatott képeslapot 1932 februárjában adták postára, tehát a felhasznált fotó legkésőbb 1931 nyarán készülhetett, így mindössze két helyszín jöhet szóba. Az egyik a vasúti Tisza-híd, a másik pedig a belvárosi Tisza-híd környéke. Mivel az előbbi területet már kilencven éve sem volt egyszerű megközelíteni, és ezen a képen jól látható, hogy a strandnak szárazföldi bejárata is volt – tehát nem elsősorban vízen, hanem gyalogosan érkeztek a vendégek -, biztos vagyok abban, hogy ez csak a belvárosi Tisza-híd lábánál, valahol a mai rendőrségi üdülő és a mellett pusztuló egykori tanácsi üdülő helyén lehetett.
A gondos körbekerítés számomra arra is utal, hogy ez nem egy ingyenes szabadstrand lehetett, hanem belépős, szolgáltatásokat nyújtó élővízi fürdő volt. Mert már magának a területnek a kialakítása sem lehetett kis munka és pláne költség, hiszen a lap bal szélén, a strand mellett látható bokros területhez hasonlóból kellett fövenyes, strandolásra alkalmas partot kialakítani. Amit minden bizonnyal a szezon közben is ápolni kellett, különben pár hét alatt visszafoglalta volna a természet. Márpedig a gazdasági válság idején nem hinném, hogy a város megengedhetett volna magának egy költséges potyát. (Hogy az árnyék hiánya akkoriban zavart-e valakit, nem tudom.)
Érdemes a szolnoki, tiszai strandfürdőn kicsit „körülnézni”. A folyóval párhuzamosan, kvázi az út mentén kerítést is alkotva kabinok sorakoznak. Nem is kevés, ami a tervezett vagy valós vendégseregre is utalhat. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen helyen szükség lehetett ezekre, hiszen a korabeli, szolnoki potyákról szóló leírásokban mindenütt visszaköszön, hogy az ártér bokrainak és fáinak takarásában vetkőzött és öltözött az oda járó közönség. Hogy más szükségleteiről ne is beszéljünk. Miközben ezen a strandon vécék is várták a vendégeket, amint az a fotóstól távolabbi oldalon, a bokrok előtt látható. De nem ezek lehettek a strandfürdő egyetlen szolgáltatásai.
Belenagyítva a képbe jól látható, hogy a magyar zászlóval díszített bejárati pavilon mellett vendéglátós bódé is állt, sőt asztalokat és napernyőt is fel lehet fedezni. Ami számomra a legérdekesebb, hogy a büfé tetején és oldalán, illetve a napernyőn valamilyen reklám is látható (sajnos kibogarászhatatlan). És, ha ez nem lenne elég még egy fából ácsolt hinta is van a büfé közelében, tehát kilencven éve a működtetők a legkisebbekre is gondoltak már.
A víz közelében, a stég fölött egy sor pad is szolgálja a vendégeket, akik onnan két, a partba vájt lépcsőn juthattak le a folyóhoz. Amibe úgy tűnik, nem közvetlenül lehetett belegázolni, hanem egy legalább huszonöt-harminc méter hosszú és vagy hat méter széles stégen keresztül. Nekem úgy tűnik, hogy ennek a stégnek a nagyobbik része egy merülő kosaras „medence” volt, ami azoknak is az élővízi fürdőzés élményét nyújtotta, akik esetleg a szabadon futó folyóba nem mertek belemenni. (Milyen klassz lenne, ha újra lenne ilyen Szolnokon!) A stég hozzánk közelebb eső része azonban éppen a közvetlen folyóba merülést szolgálta, és mint látható, voltak is néhányan, akik a fotózás pillanatában épp úsztak a Tiszában. Ez a nagy úszóstég egyébként nem lehetett egyedülálló a városban, hiszen a második világháború előtt más helyeken is örökítettek meg ilyeneket fényképeken. (Avagy ez az úszómű az évek során, több helyen is szolgált.)
Ennek a strandnak azonban van egy másik, kisebb stégje is, a fehér korlátokkal szegélyezett úszóstégtől fentebb. Egy ma is használatoshoz hasonló, csónakok kikötésére alkalmas, amire szükség is lehetett. Legalábbis ezt mutatják a kikötött hajók és közelben feltűnő csónakok. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a két háború között sokkal jelentősebb volt a szabadidős vízi élet Szolnoknál a Tiszán, mint napjainkban. Máshol elérhető leírásokból, cikkekből ugyanis az is kiolvasható, hogy sokak számára teljesen természetes volt hajókkal érkezni a különböző élővízi strandokra.
