A fotózás pillanatában már több mint százéves szolnoki épületben, a hatvanas évek elején nemcsak múzeum működött – miként a képeslap hátulján szerepel -, hanem könyvtár is, sőt talán lakások is voltak benne. A később repülőgép szerencsétlenségben elhunyt fotós csak 1962-ben készíthette ezt a képet.

Egy nem különösebben érdekes, de azért szép épület, vöröslő virágokkal gondosan beültetett parkban. Nagyjából ezt gondolhatta az, aki ránézett erre a képeslapra, de még soha életében nem járt Szolnokon, avagy járt, de nem különösebben ragadtak meg benne a város fontos vagy jellegzetes épületei. Ha megfordította a lapot, akkor is csak annyit tudott meg a képről, hogy Szolnokot és egy múzeumot ábrázol. Helyismeret kellett ahhoz, hogy valaki tudja, Szolnok főterén készült a kép, ami nem egy park, hanem tulajdonképpen a 4-es főút mellett hosszan kiszélesedő, téglalap alakú tér, ami Kossuth Lajos nevét viseli. A klasszicizáló épület pedig nemcsak a Damjanich János Múzeum otthona, hanem a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár társbérlete is. Azt hiszem, 1969. augusztus 14-én Irénke nem véletlenül választhatta ezt a lapot, hogy a mándoki könyvtárba elküldje üdvözletét.

A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által felhasznált fotó, azonban szerintem pontosan hét évvel korábban, azaz 1962 nyarán készülhetett. Részben, mert a felvétel jobb szélébe belóg a Kossuth tér 5-6. számú telkekre felépített, és abban az évben már lakott társasház, aminek a földszintjén a Múzeum étterem is megnyitott. Egy évvel korábban, még állványzatok takarták volna a bordó homlokzatú épületet. Másrészt azért lehet csak 1962-es ez a felvétel, mert a következő nyáron, a tényleg tetszetős piros-fehér-zöld virágágyás helyén már ott volt a Kossuth téri duplaszökőkút egyike. Merthogy a két szökőkutat és a múzeum keleti sarkánál álló Munkásmozgalmi emlékművet 1963. április 30-án avatták fel. Ha az emlékmű nem is, a szökőkútnak biztosan látszódnia kellene ebből a szögből egy később született felvételen.

A mellékelt képeslap egyébként azon kevés szolnoki anzikszok közé tartozik, amiről tudható, hogy ki a készítője.

Az 1925. november 15-én, Újszászon született Bakonyi Béla, aki 1946-ban kezdett fotósnak tanulni, majd 1951-től a Rajz- és Képeslevelezőlap Sokszorosító Vállalat laboránsa, később fotóriportere lett, 1956-tól haláláig pedig a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat munkatársa, sőt 1970-től 1971-ig a fotócsoport vezetője volt. Nem véletlen, hogy több város képes emlékezetében is megtalálható a neve, és valószínűleg az sem, hogy szülőfaluja Szolnok megye egyik legtöbbször képeslapra került települése lett. Miként az is valószínű, hogy Szolnokra sem csak dolgozni érkezett, lehetett némi helyismerete. Nem ez az egyetlen képeslap, amire az ő szolnoki fotója került.

És talán készült volna még több is, ha 1971. szeptember 16-án nem száll fel a Malév MA-110 számú Budapest-Kijev járatára. A nemzeti légitársaság TU-134 típusú gépe ugyanis Ukrajna fővárosánál a földbe csapódott, és mind a 41 főnyi utasa és 8 főnyi személyzete életét vesztette. A gépen jórészt Bács-Kiskun megyeiek utaztak – többek között a megyei tanács elnöke is -, de rajta volt a mindössze 46 éves Bakonyi Béla is, akinek így kettétört fotóművészi és fotóriporteri karrierje is.