Tiszára néző szoba. Déli tájolású terasz napozóágyakkal. A forróság ellen zsalugáteres ajtók, amin keresztül a nyári estéken beszűrődhet a kerthelyiségben játszó zenekar muzsikája, az összecsörrenő tányérok és a vidám vendégek zaja. Szolnoki idill 1930-ból, a Tisza szállóból, Nerfeldék képeslapján.

Szerintem egyértelmű, hogy Weinstock Ernő (1893-1985) a Tisza szálló megbízásából és engedélyével készítette a mellékelt fotót, a frissen elkészült hotel első emeleti teraszáról. A kép előterének élessége alapján azt gondolom, hogy a nevét 1945 után Nagyváradira magyarosító fotós nem elsősorban a szép szolnoki Tisza-hidat, a még éppen csak éledező új parkot akarta megmutatni felvételén, hanem az 1928. április 14-én megnyílt Tisza szállót. Feltételezem, maga a fotózás a megnyitás utáni nyáron, vagy legkésőbb egy év múlva történt, hiszen a képet felhasználó anziksz 1930-ban jelent meg a szolnoki Nerfeld bankház műszerosztályának kiadásában. Szóval ez a képeslap egy olyan korabeli reklámeszköz, amit az országot fotókkal elárasztó Weinstock készített, Nerfeldék forgalmaztak, Westher Rudolf, azaz a Tisza szálló üzemeltetőjének érdekében. Mindenki jól járt.

Szolnok is, ami tulajdonképpen ezzel a huszonhat szobás szállodával és a hozzá kapcsolódó gyógyfürdővel iratkozott fel a hazai turisztikai célpontok listájára a húszas évek végén. Ami kicsit furcsán hangozhat, de ne felejtsük el, hogy Trianon után vagyunk, ami ugye szinte az összes korábbi hazai turista célpontot külföldivé tette. Természetesen a húszas-harmincas években nem beszélhetünk a maihoz hasonló tömegturizmusról, de azért volt egy réteg, amelynek tagjai megengedhették maguknak az utazást, amit valahogy az új határokon belül kellett kielégíteni. Nem véletlen, hogy a szolnoki Tisza szállóval párhuzamosan több helyen is épültek hotelek, elég csak a filmekből ismert pécsi Hotel Kikeletre és a lilafüredi Palota szállóra gondolni.

A Hegedűs Ármin által tervezett és a szolnoki építési vállalkozó, Bedő Antal által épített szálloda legjobb szobáihoz tartozó teraszt mutató képeslapot nézegetve, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy vajon mit lehetett például 1930-ban Szolnokon turistaként csinálni. Az addig rendben van, hogy meg lehetett mártózni a Tisza szálló gyógyfürdőjében, esetleg úszni lehetett a Tiszában a túlparton lévő strandok valamelyikénél, sőt akár csónakázni is lehetett a folyón, meg mindezek után egy jót enni a város legjobb éttermében és este táncolni a kerthelyiségben. Hány nap után lehetett erre ráunni? Mert ne felejtsük el, hogy 1930-ban még nincs hangosfilm, azaz mozi Szolnokon. A szállóval szemben lévő színházba átutazó társulatok szórakoztatták alkalmanként a közönséget. A Művésztelepre lehetett kilátogatni, mert nem volt múzeum sem. Legfeljebb a főtéri piac, esetleg az Alföld látványa lehetett némi program.

A nagyjából félszáz vendég elhelyezésére alkalmas huszonhat szoba elegendő lehetett. Sőt, még ennek a megtöltéséhez is kellett a reklám, amit ugye a képeslapok mellett plakátok, reklámkiadványok és korabeli hirdetések is igyekeztek segíteni. De persze, ha lehetne utazni az időben, azért szívesen kipróbálnám, milyen is volt az éppen elkészült Tisza szálló folyóra néző szobája, vagy éppen a napfényes terasz nyugágyából a szőke folyót meg a túlpart fáit nézegetni!