– Mire számíthat, aki úgy dönt, hogy péntek délután fél öttől Önöket hallgatja a zeneiskola aulájában?
– Születésnapi gigakoncerttel készülünk a zenekar fennállásának 20. évfordulójára, ahol régi és mai tagok lépnek színpadra. Nagyon sokan fogunk zenélni, lesz úgy, hogy egyszerre harminc gyerek játszik majd. Tizenegynéhány számot adunk elő, utána pedig néhány dal erejéig a Szolnok Big Band is fellép. A koncerten természetesen megemlékezünk Schaff Laci bácsiról, az együttes alapítójáról, aki ha 1992-ben nem hozza létre az iskolai big bandet, és nem irányítja olyan lelkesen 2001-ig, akkor valószínűleg most mi sem ünnepelnénk június elsején.
– Jellemző az ország zeneiskoláira, hogy big bandet tartanak fenn?
– Nem. Azt hiszem, ez inkább különlegességnek számít. Az, pedig hogy 20 évet megélt a zenekar, igazi kuriózum. Persze, olykor más zenekarokra is rámondják, hogy big band, pedig ez a hangszerektől és a felállástól lesz az. A ritmus szekció – a dob, a basszusgitár, a zongora, esetleg még egy gitár vagy egy plusz ütős – mellett a szaxofon-, a harsona- és a trombita-kórus teszi a zenekart igazi big banddé.
– Mi lehet a célja egy diákokból álló zenekarnak?
– Laci bácsinak az volt a célja, hogy a zeneiskolában klasszikus műfajokat tanuló gyerekek rendezett körülmények között, más felfogásban is zenélhessenek, és felkészülhessenek a zenekari játékra, legyen szó majd akár klasszikus-, akár könnyűzenéről. Masahiro mester mondta egyszer, hogy a zene az zene, tehát nem a klasszikus és a könnyű, hanem csak a rossz és a jó zene között létezik különbség. Az iskolai zenekar azért is fontos – legyen az egy fúvós együttes vagy éppen a big band -, mert ezekben a gyerekek megtanulnak együtt játszani. A zene ugyanis egy kicsit olyan, mint a foci, ami akkor élvezetes, ha a pályán lévők passzolnak egymásnak. Mi is passzolgatunk, csak éppen labda helyett hangokat.
– Ez alapvetően egy iskolai zenekar. Ki lehet tag?
– Ez több dologtól függ. A legfontosabb, hogy a gyerekek először elérjenek a saját hangszerükkel egy olyan szintet, amikor már biztonságosan kezelik azt. Aztán persze kell, hogy kedvük is legyen a zenekari zenéléshez, illetve legyen üresedés az adott poszton. A big band egyébként távol áll azoktól a klasszikus műfajoktól, amit az iskolában tanulnak, ám jó arra, hogy megismerkedjenek más stílusokkal. Persze nem könnyű könnyűzenét játszani, de fontos a sokszínűség.
– Van, akit ez az együttzenélés indított el a zenei pályán?
– Igen, vannak olyan egykori tagok, akik azóta más zenekarokban játszanak. A zeneiskolai big band életéhez hozzátartozik, hogy a tagok időről időre „kiöregszenek”, befejezik a zenei tanulmányaikat, egyetemre mennek, vagy el kezdenek dolgozni, így újak jönnek a helyükre. Az előző generáció 2006 és 2010 között nagyon sokszor fellépett, míg a mostaniaknak a Kiugrón volt az első bemutatkozásuk. Velük csak idén kezdtük el a munkát, és idő kellett ahhoz, hogy összeálljon a csapat. A jubileumi fellépés után azonban már az új felállással is lesznek koncertjeink, legközelebb június 18-án, a múzeum udvarán.
(A fotók a zenekar archívumából származnak.)
