Szigeti Henrik valamikor 1888 és 1894 között a Belvárosi Nagytemplom tornyából örökítette meg a mai Tisza park területét (is). Akkor, amikor a Csirkepiac egy részét már gondozott közparkként használták, hiszen a város első, középiskolának szánt épülete előtt közvetlenül mégsem lehetett hetente többször is szárnyasokat árusítani. Ekkor már nyoma sem volt azoknak a sóházaknak, amelyek egykor itt is állhattak, és egyik közülük a gimnázium későbbi névadójának szülőházaként is szolgált. Viszont a fotó készítésekor még nem volt nyoma a parkot ma méltósággal őrző Református Templomnak (sem). (A Damjanich Múzeum reprint kiadványa)

Az eredetileg Csirkepiacnak nevezett közterület a XIX. század vége felé új nevet kapott, az 1888-ban átadott Magyar Királyi Állami Főgymnásium után Gymnásium térnek keresztelték el. Ezen a képen jól látható, hogy a teherpályaudvart és a közúti hidat összekötő kocsiút ekkor már – vagy még – nem az iskola épülete előtt haladt el, hanem jókora kört leírva, nagyjából a mai park területén vágott át. (Korabeli képeslap saját gyűjteményből.)

Így lehetett ez még akkor is, amikor a fiúgimnázium előtti területet 1915-ben újra átkeresztelték, hogy az első világháborúban elhunyt egykori főispánra, Horthy Szabolcsra emlékeztessen. Aki akkoriban még jóval híresebb lehetett, mint az éppen az Adrián szolgáló bátyja. Szolnok életében pedig jóval fontosabb, hiszen Horthy Szabolcs főispánsága idején épült a városban az első vasszerkezetes közúti Tisza-híd, a színház, a cukorgyár és minimum két polgári iskola. És talán a park rendezése, különösen a Tisza felőli rakpart rendbetétele is jóval előbb megtörténhetett volna, ha nem jön közbe a háború. Így a harmincas évek második feléig nagyjából olyan képet mutatott a park előtti folyórész, mint ezen az 1907-es felvételen. (Korabeli képeslap saját gyűjteményből.)

A Tisza, bocsánat a Horthy Szabolcs park teljes területének rendezésére tehát csak a Tisza-parti sétány, azaz a város felőli védgát megerősítése után, az alatta lévő rakpart felszámolását követően, a harmincas évek második felében kerülhetett sor. Azt hiszem, ekkortól lehetett igazi közparkként tekinteni a területre, amit keletről a Tisza Szálló és Gyógyfürdő, délről a Ferenc József rakpart, nyugatról a Református Templom és a hozzá kapcsolódó épületek, északról pedig az akkor már Verseghy Ferenc nevét viselő gimnázium határolt. És a szélén soha sem készült el az az uszoda, amit anno a Tisza szálló mellé, a Táncsics utca végéhez terveztek. (Korabeli képeslap saját gyűjteményből.)

Azt mindenesetre tényként kezelhetjük, hogy a park és környéke a XX. században a város egyik politikailag frekventált közterülete. Talán nem véletlen, hogy a szolnoki országzászló mellett pont ennek a parknak a sarkára – nagyjából a mai szökőkutas Zounuk-szobor környékére – került a trianoni döntésre emlékeztető virágágyás. A növényekből kirakott Nagy-Magyarország sziluett és a „nem, nem, soha” felirat nemcsak képeslapokon, de családi fotókon is visszaköszönt. Egészen 1945-ig, amikor is virágágyással együtt a park addigi nevét is eltüntette az aktuális rendszerváltás. (Az eredeti kép Kissné Komlósi Zsuzsa tulajdona.)

A második világháború után a park nevét Leninre változtatták, ami ahhoz képest, hogy a Verseghy gimi egy ideig Beloiannisz volt, igazán szolid beavatkozásnak tekinthető. Főleg, hogy a park sarkára, azaz a fenti virágágyás helyére csak 1966-ban állították fel a névadó egész alakos szobrát. Annak a bizonyos „szivarnak”, pontosabban Felszabadulási emlékműnek a helyére, amit 1956. október 26-án döntöttek le a szolnokiak. Nem csoda, hogy ennyi név- és emlékmű változás közepette nem sok idő jutott a park rendbetételére, aminek a közepén 1964 körül még egy szökőkút állt. Hogy ez a szökőkút mikor került oda, és meddig volt ott, talán néhány ezüstös homlokú olvasó majd elárulja! (Az eredeti fotó a képen látható Péter Ferenc tulajdona.)

Azt mindenesetre tényként is kezelhetjük, hogy a Lenin, 1989 után Tisza park névre keresztelt közpark egy idő után inkább erdős, ligetes területre emlékeztetett, semmint egy rendezett parkra. Legalábbis ezt mutatja ez az 1969-es légifelvétel, amelyen kivehető a Református Templom felőli oldalon lévő játszótér, a Táncsics út végén álló Lenin, és az átláthatatlan „erdő”. A nyolcvanas évek végéről nekem is ilyen emlékeim vannak a parkról. (Fotó: ismeretlen szerző, olvasói adomány)

Ezt támaszthatja alá ez a hetvenes-nyolcvanas években készült felvétel is, amin a Kilián György Repülőtiszti Műszaki Főiskola hallgatói díszelegnek valamilyen tavaszi ünnep – „hazánk felszabadulása” vagy Lenin születésnapja – apropóján a tér sarkában. Ha tippelnem kellene, ez a kép akkoriban készülhetett, amikor a belváros éppen fel volt túrva a 4-es út átépítése miatt, és ezért nem lehetett parádézni a Kossuth téren. (Fotó: Nagy Zsolt)

Őszintén megmondom, hogy mióta nincs nálunk igény a játszóterezésre – merthogy Szolnok egyik legjobb játszótere a Tisza parkban volt eddig -, leginkább a Tiszavirág Fesztivál idején bolyongok ebben a parkban. Nemcsak a Pálinkaland, hanem a parkban álló két színpad és főleg a sültkolbászos bódé miatt. Őszintén remélem, hogy senkinek sem jut majd eszébe a mostani beruházás kapcsán elüldözni innen a Fesztivált.

Mert egy park akkor jó, ha élet van benne. Ha nem egy kirakat, nem egy érinthetetlen műtárgy, hanem a városi élet tere. Ahol fűre lépni szabad, ahol akár piknikezni is lehet a fák alatt, vagy éppen mezítláb bóklászni a parkban. Hogy tényleg a magunkénak érezzük. És úgy vigyázzunk rá – ha már a mi pénzünkből készült – mint a sajátunkra.