2026.01.15. (csütörtök)

Utcasoroló (57.): Barát tér

Utcasoroló (57.): Barát tér

Dátum:

Senki ne keressen Szolnok mai utcajegyzékében ilyen nevű közterületet, mert 121 éve használták utoljára az elnevezést. Pedig a tér ma is létezik a Konstantin és a Petőfi utcák találkozásánál. Sőt, itt található a város legérdekesebb fa emlékoszlopa. És még az új nevére is lenne javaslatom.

(Évzáró ismétlés: ez az írás 2015. november 24-én jelent meg először.)

Cseh Géza szolnoki utcanevekről szóló, lassan negyedszázada megjelent munkájában olvasható, hogy a Barát tér elnevezést 1863 és 1894 között használták erre a területre. Azaz a város első hivatalos utcajegyzékének megjelenésekor már ismert volt a Barát tér, viszont az első nagy közterület elnevezés idején – amikor sok régi belvárosi utca megkapta a mai nevét – eltűnt a térképről. A kiváló levéltáros szerint a közeli Ferences rendházzal függhetett össze az elnevezés, amit igazából épp annyira nehéz elfogadni, mint cáfolni. Ráadásul ennél sokkal érdekesebb, hogy ez a „senki földje” miként alakulhatott ki minimum másfél évszázaddal ezelőtt, és miként maradt beépítetlen. Csak spekulálni lehet.

A mára háromszög alakúvá lett tér kialakulása szerintem az egykori Büge patakkal függhet össze. Ha nem tévedek, akkor a valahonnan a mai Eötvös téren túlról érkező vízfolyás a Konstantin út környékén érkezett a városnak erre a részre, és haladt a Tisza felé, a Meder utca és/vagy a Gábor Áron tér irányába. Az alföldi falvak szerkezetét alapul véve elmondhatjuk, hogy sok helyen azért alakult ki egy-egy széles utca a településeken, mert az adott utca közepén valamiféle vízfolyás volt. Márpedig ettől a bizonyos Barát tértől a Tisza felé nézve nemcsak most, de még a harmincas évek térképén is egy szélesebb „utcát” látunk. Azaz szerintem a Barát tér a mai benzinkút helyével és a Gábor Áron térrel – aminek a közepén ma a vízművek épületei vannak – egységet alkotva volt Szolnok egyik viszonylag széles, vásározásra is használt utcája. Aztán a vízfolyás betemetésével – a vízvezeték-hálózat és a csatornázás kiépítésével, valamint a városiasodással párhuzamosan – fokozatosan felszabdalták a területet és lett belőle a Tisza felől nézve Pázmány Péter tér, Petőfi tér és Barát tér.

A Pázmányból aztán Gábor Áron lett és a vízművek miatt megszűnt valódi tér lenni, a Petőfire 1970 körül benzinkutat építettek, a Baráton meg név nélkül, üresen maradt. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az elmúlt hatvan-hetven évben ide is terveztek valamiféle középületet, hiszen térként azóta nem funkcionált. Sőt, azt sem értem, hogy miként úszhatta meg a társasház építési lázat, aminek pedig ideális célpontja lehetne.

Üres térnek nevezni persze komoly túlzás, hiszen három említésre érdemes műtárgyat is találunk itt. Az első a Konstantin utca felőli oldalon lévő trafóház, ami láthatóan a graffitisek, az utcán italozók és a magukon könnyíteni akarók törzshelye. A második a tér jelentős részét elfoglaló, viszonylag normális, általában gondozott és talán használt játszótér. A harmadik pedig a tér Petőfi úthoz közelebb eső részén, 2006-ban felállított emlékoszlop.

Hogy 2006-ban ki és miért állíttatta ide Pándy István munkáját, nem tudom. Azt azonban el kell ismerni, hogy hasonló alkotáson, Szolnok ilyenfajta ábrázolásával még nem találkoztam. Érdemes a faragott és festett szolnoki címer alatt körbefutó látképet alaposan szemügyre venni. Mintha Szolnok százötven évvel ezelőtti, a Tisza túlpartjáról készült ábrázolása elevenedne meg „mai” épületekkel. A Tisza habjai fölött ott vannak a templomaink, a hidak, sőt még a jóval távolabbi lakóházak is. Nekem kuriózum.

Miként más tekintetben is az lehetne ez a kis, mostoha sorsú tér. Mert, mint Álmosdi Árpád építésztől megtudtam, a térre néző, egyik Konstantin utcai épület hely- és rocktörténeti jelentőséggel is bír. A 43-as szám alatti, gyönyörűen felújított épület eredeti neve ugyanis Bergendy-ház, ami a hazai könnyűzene megszületésében komoly érdemeket szerző Bergendy fivérek szülőháza is egyben. Márpedig vannak olyanok, akik a hazai könnyűzene megszületését a két Bergendy működésével hozzák összefüggésbe. Ami van olyan legenda, hogy legalább mi, szolnokiak ápolhatnánk. Mondjuk azzal, hogy e fontos rocktörténeti helyszín közelében lévő névtelen teret Bergendy térnek nevezzük el. Ezzel is jelezve a külvilág felé, hogy a múlatósi és fehér hegedűs muzsikusokon kívül adtunk Zenészt is a zenetörténelemnek.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

20 taxi, 7 mentő, 114 lift

Hetven éve egy szolnoki kulákot 6 hónapra ítéltek izgatásért. Tíz évvel később a taxihiány a téma, fél évszázada pedig Szolnok 114 liftjének a karbantartása. Szemezgetés régi lapokból.

Csúszó és megvalósuló álmok

Ígérgetni 70 éve is tudtak, aztán volt, ami évtizedekkel később valósult meg, vagy soha. A korabeli napilapok Szolnokról sem csak a sikereket őrizik, például az egykori novemberekből.

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

Szolnok 900 (24.): Matrica, jelvény, tálka

A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.