2026.01.16. (péntek)

Változó tér

Változó tér

Dátum:

A régi szolnokiak, esetleg az avatott szeműek elsőre megmondják, hol készült ez a kép...

A régi szolnokiak, esetleg az avatott szeműek elsőre megmondják, hol készült ez a kép. Jobban szemügyre véve ezt a nem is olyan régi – cca. 40 éves – képeslapot, rá kell döbbennünk, hogy ma mára csak egyetlen épület áll az itt láthatóak közül. A kép jobb oldalán, az a háromemeletes, felénk nagy vakolatlan tűzfallal néző ház a megyei múzeum. A tér pedig Szolnok mára teljesen átalakult főtere, a Kossuth tér. A felvétel valamikor a hatvanas évek második felében készülhetett. Ki tudja, talán szándékosan dolgozott az utókornak a fotós, de az is lehet, nem sejtette, hogy pillanatokon belül átalakul a tér. Szemben még áll az egykori Steiner-ház, amelyben a XX. század elején Steiner Jakab és fia divatáruháza működött. Mögötte azonban már ott a daru, és bizony kikandikál a térnek ezt a felét ma meghatározó, modern épület, amelynek földszintjén a színház jegypénztára található. Hogy a Steiner-ház mikor tűnt el a térről, nálam avatottabbak majd biztosan elárulják, az biztos, egy 1972-es képeslapon még látható. De haladjunk a fotó bal sarka irányába! Ott, ahol ma a Baross utca indul, még áll a Szapáry utcát lezáró Kereskedelmi Bank épülete. Néhány év múlva az új városközpont és a Tiszától a Zagyváig vezető körút kialakításának esik majd áldozatul. A kép legszélén még ott a régi Centrum, ami valamikor a hetvenes években lett lángok martalékává, hogy aztán helyet adjon a mai Árkád-sarok elnevezésű, esztétikailag sok kívánnivalót hagyó épületnek. Mellette pedig az egykori Sztár áruház még eredeti épülete, amit ugyancsak e kép készülte után szabtak át mai, jellegtelen küllemére. A tér közepén viszont már ott áll a szobor, amely évtizedekig meghatározta Szolnok centrumát. Sokszor láttam, de sajnos nem tudom sem az alkotó nevét, sem a szobor címét. Csak a városi folklórban terjedő meghatározásra emlékszem: a szobor, amely megmutatja, hogy honnan jöttünk, és hová tartunk. Mármint a szocializmusban. A férfi egyik keze ugyanis a magasba lendült, míg a másik a föld felé feszült. És ott a két szökőkút is, amelyek alig pár éve tűntek el a térről, és amelyben oly sok Vargás mártózott meg egykor, így ünnepelve érettsége bizonyítványát. Hány arca volt a Kossuth térnek az elmúlt száz évben?

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Madas-ház utolsó éve

Ez Szolnok. Ahol a fehér autó halad, ott ma parkoló van, a Beloiannisz úti házak helyén pedig a négysávos Baross utca. A 33-as még nyitva a Madas-ház földszintjén, 1973 tavaszán.

Szolnoki telek

Az év utolsó blogSzolnok bejegyzése rendhagyó abból a szempontból, hogy az Album rovatban négy olyan régi fotót mutatok be, amelyek olvasóktól érkeztek, és régi teleket mutatnak. BÚÉK!

A Madas-ház végnapjai

Élt, állt négy és fél évtizedig. Szolnok egyik tehetős és tehetséges építési vállalkozója építette. Sorsát a 4-es főút pecsételte meg. Utolsó pillanatait 1973 telén örökítették meg.

Ságvári a pártházból

Nem biztos, hogy e kép készítésekor már Ságvári körútnak hívták a mai Szapáry utca megörökített szakaszát, az azonban egyértelmű, hogy az ismeretlen fotós az új pártházból dolgozott.