2025.08.27. (szerda)

Világvége: kösz!

Világvége: kösz!

Dátum:

Úgy tűnik, az ígért időpontban mégsem következett be a világvége. A magam részéről eddig semmi pozitívumot nem találtam ebben az őrületben. Mígnem megvettem az Eső téli számát. Esküszöm, ezért megérte a világvégével ijesztgetni.

Mindig elképedek azon, hogy Jenei Gyulának micsoda szerzőket sikerül felsorakoztatnia egy-egy Eső oldalain. Bánki Éva, Lackfi János, Markó Béla, Petőcz András, Szarka Klára, Tandori Dezső, Turczi István – hogy csak névsorban említsem azokat, akikre a hozzám hasonló, kortárs irodalmilag kevésbé kiműveltek is felkapják a fejüket. Hozzátéve mindjárt, hogy Petőcz lapindító verseit nemcsak a szerző neve miatt érdemes elolvasni. A Világvége és a Tévét néz az Isten című versek tökéletesen megadják az aktuális Eső alaphangját. Eszméletlenül vázolják fel, hogy a mai ember számára, mit is jelent az igazi világvége.

Ráadásul, az imént már említett, hozzám hasonló, kortárs irodalmilag alulképzett olvasó ezektől a versektől egyszerűen kedvet kap a mai líra bogarászásához. Aminek az egyik legnagyobb nyertese – nálam – Ayhan Gökhan és a Hitel, világ, vége című verse. Bár Mándy Ivánnak van ajánlva a mű, nekem a címről mégis Széchenyi István ugrott be, aztán meg majdnem sírva nevettem – magunkon.

A 2012. évi utolsó Eső számának legnagyobb meglepetése azonban mégsem a sok irodalmi sztár és a miattuk felfedezett költő, hanem Mrena Julianna. Mivel most úgy olvastam a szolnoki irodalmi lapot, mint egy könyvet szokás, azaz indultam az elején és haladtam szépen beljebb, Mrena írásai közül először a Világvége című novellájába botlottam. És ettől a Világvégétől kész voltam. Egy férj és egy feleség dialógusa, nagyjából a világvége apropóján. De persze, ennél jóval-jóval több. Egy kiürülő házasság, az elszürkülő élet, a megszokás hétköznapjainak fájdalmas meséje. Letehetetlen. Ami után nem lehetett kihagyni a szerző négy versét sem. Hogy aztán a homlokomra csapjak. Hát persze!

Az Eső immár XV. évfolyamának utolsó száma ugyanis egy kicsit Mrena Juliannáról is szól. Amihez nagyban hozzájárul Jenei Gyula nagyinterjúja. Ami után bennem egyetlen kérdés maradt nyitva: miért nem ír többet Mrena Julianna.

Remélem, a 2013-as első Esőből majd erre is választ kapok. Főleg, hogy a világvége elmaradt, és reményeim szerint pár év múlva már csak az Eső emlékeztet erre az őrületre.

(Az Eső 2012/4. számát Verebes György munkái illusztrálják.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Szigligeti hatása

Kukuja, azaz Balajti Sándor, Szolnok legendás alakja éppúgy feltűnik az 1982-es Hatásvadászok című magyar filmben, mint Kadi, azaz Ignácz Kálmán, aki negyven évig volt itt maga "A színészbüfé", vagy éppen Mozsonyi Albert, Ali bácsi "A helyi" balettmester. A legszolnokibb film.

Magyarázat mindenre

Ha kormánypárti vagy és jó hazafi, akkor tetszett a Most vagy soha!, ha meg ellenzéki és hazaáruló, akkor nem. Illetve, ha tetszett, akkor biztos, kormánypárti szavazó vagy, ha meg nem tetszett, akkor majd az ellenzékre voksolsz. Egy másik film jutott eszembe: Magyarázat mindenre.

Kiállítás búcsúztató

"Aktív szereplői legyünk múltunknak és történelmünknek" - mondta Fülöp Tamás, levéltár igazgató a Hősök voltak mindannyian című kiállítás utolsó látogatási napján, amikor családias hangulatban búcsúztattuk a tárlatot. Emlékként azonban nem tárgyakat, hanem újabb érdekes történeteket vihettünk haza.

A múlt jelene

Nem régi tárgyak láthatóak augusztus végéig a Szolnoki Galériában, hanem évszázados minták alapján készült újak. Amiket akár mindennap használhatnánk is, ha nem féltenénk őket a mosogatógéptől, ha mindegyikről tudnánk, mire való. A múlt különleges jelene a fazekas triennálé.