– A szolnoki régész szolnoki?

– Szentesi vagyok, ott érettségiztem a Horváth Mihály Gimnáziumban, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen végeztem régészet-történelem szakon 1989-ben. Akkor kerültem Szolnokra, ahol azóta is jól érzem magam, mert ez a város befogadott. Az igazi szakterületem a középső-kőkor, a mezolítikum. Eddig számos jászsági lelőhelyen végeztem sikeres tervásatást. Jásztelek határában én tártam fel Magyarország legrégebbi, teljes egészében rekonstruálható lakóépítményét, egy körülbelül 10 ezer éves, földbe süllyesztett kunyhó maradványát. Ennek makettje a jászberényi, míg rekonstrukciója a szolnoki múzeum állandó régészeti kiállításán tekinthető meg. A középkor és a kora újkor lényegében csak a hobbim, ami kikapcsol. Azért kezdtem ezekkel foglalkozni, mert nagyon bántott, hogy Szolnokot régészetileg senki nem kutatja, pedig az egykori vár, az első állandó Tisza-híd is arra utal: nem véletlen, hogy Szolnok túlélte az előző évszázadokat, és jelentős várossá vált.

– Miért érzi fontosnak, hogy megmutassuk az eredményeit?

– Szeretnék ízelítőt adni abból, hogy a régészet mit tud hozzátenni a város történetéhez. Elkezdeném a sorozatot, mondjuk, Szolnok ispán korában, és befejeződne valahol a XVIII-XIX. században. Nem követnék szigorú kronológiát, inkább érdekességeket mesélnék el. A Bástya utcai ásatás közben ugyanis sokan megállítottak az utcán, vagy odajöttek a helyszínre, és kiderült, a szolnokiakat nagyon izgatja városuk múltja.

– Pontosan mit talált a művésztelep és a MÁV kórház közötti utcában?

– A Bástya utca 9-nél az utolsó szolnoki vár – amit a Rákóczi-szabadságharc idején, 1704-1706-ban építettek – cölpfal alapozásának és a várároknak egy részletét tártuk fel. Ez azért fontos, mert korábban tíz méterekkel távolabbra tették a szolnoki várat, amit most már hajszálpontosa eltudunk majd helyezni a meglévő történeti térképek és hadmérnöki felmérések alapján, hiszen van egy biztos kiindulópontunk. Ráadásul, számtalan értékes lelet, például edény- és kályhacsempe töredék, ágyúgolyók is előkerültek arról a kis területről.

– Szerencsés kivétel, hogy egy ingatlantulajdonos beengedte Önöket a telkére, mielőtt elkezdett építkezni?

– Nemcsak szerencse, de precedens értékű is. Tulajdonképpen a történelmi városmag területén sehol sem lehetne anélkül építkezni, hogy az adott területet régészetileg ne tárnák fel. Sajnos ez mégis ritka, mert sem a tulajdonosok, sem az építők nem érdekeltek ebben, hiszen ez idő és pénz. Pedig óriási értékek tűnhetnek el. Amikor az ötvenes években, a Kossuth tér sarkán építették a valamikori Néplap székházát, kiderült, hogy ott húzódott az egykori városfal és a várost övező árok. Minimális török és török kori leletanyagot sikerült kimenteni. Azt azonban tudjuk, hogy a mai járdaszint alatt 7-8 méterrel lehetett a városárok alja, tehát ennyivel a föld alatt nyugszanak olyan leletek, amelyek ki tudja, mikor kerülnek elő. Sajnos a Kossuth tér megújításakor sem volt alkalmuk régészetileg feltárni a teret, ahogy a Damjanich uszoda bontásakor sem volt feltárás. Pedig tudjuk, hogy 1949-ben, a Damjanich uszoda építkezésekor Kaposvári Gyula nagyon értékes reneszánsz anyagot talált azon a helyen.

– A városi régészet kicsit mostohagyermek?

– A Bástya utcai feltárás ebben is változás hozott. A városvezetés és a város lakói is belátták, hogy érdemes ezt a munkát folytatni. Olyan, mintha egy kicsit visszaadtuk volna Szolnok múltját, hiszen a város történelmének egy fontos részlete vált kézzelfoghatóvá. Remény van arra, hogy egy másik Bástya utcai telken is kutathatunk, illetve a vártemplom plébánia kertjét is feltárhatjuk. Ott az egykori Szulejmán szultán dzsámi maradványai lapulnak, ami azért fontos, mert ez volt a magyarországi török hódoltság második legnagyobb, négyzet alaprajzú, muszlim imahelye.

– Mikor láthat valamit a szélesebb közönség a szolnoki várból?

– A Bástya utcai kutatás első eredményeivel október elején ismerkedhet meg a szolnoki közönség, amikor a Régi idők tere rendezvény keretében, a Kossuth téren felállítunk egy tablósorozatot, ami bemutatja az ásatást. Közben folyik a leletek restaurálása, feldolgozása, a publikációk előkészítése, és valamikor – talán már – jövőre, a Damjanich János Múzeumban egy nagyobb kiállításon is bemutatjuk az egykori szolnoki várat. Remélem, sokan belátják majd, hogy ez egy izgalmas világ, és érdemes a múltunkat a régészet eszközeivel kutatni.