Egykori szolnokiak (1.): Mensáros László

A rendelkezésre álló források szerint Berényi Gábor (1927-2014), a Szolnoki Szigligeti Színház 1959 és 1971 közötti főrendezője és direktora járta ki Aczél Györgynél (1917-1991) - a Kádár-kor kulturális életének egyik legfontosabb irányítója, ideológusa, akinek nevéhez a 3T, azaz a "tiltás, tűrés, támogatás" is kapcsolható -, hogy Mensáros László (1927. január 26. - 1993. február 7.) egy évvel márianosztrai szabadulása után ismét színpadon állhasson. Berényi Debrecenből ismerte Mensárost, ahol 1955 és 1959 között főrendezőként működött, így az 1952-től ott játszó színész a működése alatt formálhatta meg Hamletet, amit sokan a Gábor Miklós-féle budapesti Shakespeare adaptáció előfutárának tekintenek. Nem tudjuk, Berényi mit kockáztatott azzal, hogy az 1956 októberében a debreceni városi és az ottani színház forradalmi bizottmányában is aktív, 1958-ban ezért a fennálló államhatalom megdöntésére tett kísérlet vádjával elítélt Mensáros Lászlót mégis Szolnokra szerződtette. Állítólag a színész három eltartandó gyerekére hivatkozott, bár nem zárnám ki, hogy inkább egy rendkívül jó társulatot akart szervezni az akkoriban nem éppen sikeres Szigligetiben. Ne feledjük: egy évvel korábban szerződött a "szolnoki színész büntetőszázadba" Somogyvári Rudolf (1916-1976), akit ugyancsak 1956-os tevékenysége miatt zsuppoltak ki a fővárosból. /A mellékelt fotót Szalay Zoltán készítette 1965-ben - fortepan.hu/

Mire Mensáros László - akinek nagypapája, Dr. Springer Ferenc az FTC alapító elnöke volt - megérkezett Szolnokra, a "történelem" már néhányszor átgázolt rajta. Kezdődött mindez a második világháborúval, amiben édesapja - József főherceg korábban nyugdíjba vonult testőrtisztje -, mint Kassa közigazgatási városparancsnoka szolgált, így 1945-ben Ausztriába menekültek, ahol Mensáros László hónapokat töltött táborokban. Hazatérése után mindenféle munkákat elvállalt, hogy aztán 1946-tól színésznek tanulhasson, évente más intézményben. A Színművészeti Főiskoláról polgári származása miatt 1949-ben tették ki, ő pedig úgy döntött, elhagyja az országot. Körmendig jutott, az ottani vasútállomáson tartóztatták el, majd 13 hónapot töltött börtönben. Szabadulása után szerződött Debrecenbe, ahol meg aktív résztvevője lett 1956-os eseményeknek, amiért majd csak 1958 nyarán, már a fővárosi Madách Színház tagjaként, egy film forgatásán vették őrizetbe. A Gyorskocsi utcában együtt ült Darvas Ivánnal, állítólag börtönszínházat is csináltak. Márianosztráról történ szabadulása után segédmunkásként és pincérként dolgozott, mielőtt Berényi Gábor Szolnokra hívta. /A mellékelt kép az 1962-es Három nővér előadáson készült, jobbra Mensáros László - fotó: Nagy Zsolt/

A szolnoki társulatot akkor már két éve építgette Berényi Gábor, évadonként 13 (!) bemutatóval, olykor átlagban napi két előadással, egy meglehetősen leromlott állapotú épületben. Mensáros László azonban szinte azonnal a társulat vezető színésze lett, miközben politikai megbélyegzettsége miatt kevesebbet keresett kollégáinál. Fizetését a Magyar Rádió szolnoki stúdiójának bemondójaként egészítette ki, illetve idővel ott volt minden városi rendezvényen, ahol "kultúrműsorra" vagy szavalásra volt szükség. Sőt, állítólag a korabeli szolnoki elit előszeretettel hívta otthonába vacsorázni is a megbélyegzett, mégis népszerű színészt.

A második szolnoki évadától kezdve Mensáros László rendezett is. Az 1962/63-as évad első darabját, a Mindent a mamáért című vígjátékot ő állította színpadra. A következő évadban, a legendás debreceni Hamlet rendezőjével közösen Schiller Ármány és szerelem című darabját állították színpadra, ami azonban nem lett siker. Nem úgy, mint azok az előadások, amelyekben "csak" színészként szerepelt, és amelyekben sorra kiemelték alakítását a korabeli kritikusok. A Három nővér, A kőszívű ember fiai, a Tartuffe, a Holnap folytatjuk és a Pygmalion, csak néhány szolnoki előadás az 1961-1964 közötti időszakból, amelyeknek színlapján rendre ott szerepelt Mensáros László neve. /A mellékelt 1963-as képen Mensáros mögött Györi Ilona - Fotó: Nagy Zsolt/

A Szolnokon albérletben élő színész azonban nemcsak a Szigligeti színpadán alkotott maradandót, hanem - ma már furcsán hangozhat - a Magyar utca elején lévő, akkor frissen megnyílt Árkád presszóban is, ahol 1963-ban irodalmi kávéház indult. Mint egy korabeli interjúban Mensáros elmesélte, nagyon szerette volna elmondani gondolatait, fájdalmait a világról, a 20. századról, amit egy este magnóra is mondott. Pontosabban csak mondott volna, ha sikerül jól befűznie az orsós magnóba a szalagot. Így viszont nekilátott önálló estje összeállításának, amit aztán 1963 októberében, a helyi napilap tudósítása szerint százötven - az ajtóban is álló - néző előtt mutatott be. Ebből lett aztán a XX. század című est, ami 1967-ben már túl volt a századik, 1980-ban, a szolnoki Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban pedig az ezredik előadásán. Mensáros László 1964. május 21-én ezzel az előadásával búcsúzott Szolnoktól, ahol négy nappal korábban volt az utolsó premierje, a Pygmalion, amiben Henry Higginst alakította. /A mellékelt képen az Árkád presszó 1965-ben - fotó: Bauer Sándor - Fortepan.hu)

Szolnokról a budapesti Madách Színházba szerződött, amihez nyugdíjazásáig hű maradt.