Itt jól fog működni a Sirály

(Nyári ismétlés: ez az írás 2022. február 24-én jelent meg először.)

- A Szolnoki Szigligeti elmúlt bő évtizede illetve azok a színházak, ahol Ön eddig rendezett, és az előadások, amelyek a nevéhez köthetők, finoman szólva sem említhetők egy lapon. Ezért is volt számomra az idei évad legnagyobb meglepetése, hogy meghívták Szolnokra rendezni. Ez hogyan történt?

- Csiszár Imrével még tavasszal, a covid idején kezdtünk beszélgetni. Akkor már lehetett tudni, hogy Barabás Botond pályázik, Csiszár Imre pedig művészeti vezetőként segíti majd a munkáját, és körvonalazódott az is, művészileg milyen színházat szeretnének. Nem ismerem a felkérésem minden részletét, de tudom, hogy Csiszár Imre látta a Katonában az általam rendezett Othellot, meg talán mást is, és tetszett neki az a fajta színházi gondolkodás, amit képviselek. Engem is meglepett, amikor meghívott Szolnokra. Ráadásul a covid miatt sok munkám összetorlódott, tehát kicsit bizonytalan is volt, hogy tudom-e vállalni. Ugyanakkor Imre nagyon jó mondatokat mondott arról, miért hív, amiktől szimpatikusnak találtam a lehetőséget. Izgalmas az is, hogy itt valami új formálódik, aminél jelen lehetek. Szolnokhoz amúgy van egy pluszkötődésem is, hiszen a mesterem, Székely Gábor, aki a egyetemen az osztályfőnököm volt, éppen ötven éve rendezte itt a Sirályt. Ez pedig egy olyan kapcsot és alkotási vágyat teremtett, ami azon túl is izgalmasnak ígérkezett, hogy Szolnokon most valami új születik.

- Az elmúlt években látott szolnoki előadásokat?

- A döntésem után sok mindent megnéztem DVD-n, elsősorban a társulat miatt. Élőben sajnos semmit sem láttam, de ez nem Szolnoknak szólt: szégyenletesen keveset járok vidéki színházakba, hisz sokszor élni is alig van időm. Pedig nagyon fontosnak tartom a fővároson kívüli színházakat, hatalmas a felelősségük, hiszen egy-egy megyében egyedüli társulatok.

- Nem gondolja, hogy a szolnoki közönség máshoz lett szoktatva, mint ami az Ön előadásait jellemzi?

- Azt képzelem a saját előadásaimról, legyen szó fővárosi, külföldi vagy vidéki bemutatókról, hogy mindig figyelek arra, hogy a nézők tudjanak kapcsolódni hozzájuk. Azt hiszem, nem jellemző rám a rendezői túlburjánzás. Sejtem, hogy eddig Szolnokon sok olyan előadás lehetett, ami esetleg könnyebben befogadható komédia volt. A magam értelmezésében én is népszínházat csinálok, ami nem feltétlenül a műértő esztétáknak szól, hanem a legfontosabb befogadónak, a nézőnek. Olyan dolgokról beszélek az előadásaimban, amik sokunkat érint. Úgy érzem, működni fog a szolnoki Sirály. Elsősorban a színészek, az itteni társulat miatt, akikkel kiválóan tudtunk dolgozni.

- A főszereplő Arkagyinat alakító Radó Denisen kívül a szolnoki Sirály három kulcsszereplője vendégművész. A Trigorint megformáló Hajduk Károly mellett Trepljov Csákvári Krisztián, Nyina pedig Bíró Panna Dominika lesznek, akik ráadásul az Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) az osztályába jártak, járnak, de már nem ott diplomáznak. Miért éppen őket választotta?

- Egy ilyen előadásban fontos, hogy a fiatal szerepeket valóban egészen fiatalok játsszák, ilyenek pedig jelenleg nincsenek a szolnoki társulatban. Másrészt az SZFE-től függetlenül is minden tanárnak célja szerintem, hogy a tanítványai dolgozhassanak, megmutathassák magukat. Nem szándéktalan a részemről, hogy két tanítványomat választottam ezekre a szerepekre, és hívtam Szolnokra, mert egy ilyen munka közben kiderülhet, hogy be tudnak-e illeszkedni, esetleg hosszabb távon is tud-e velük számolni a társulat. Tanárként valahol kötelességem ilyen módon segíteni a tanítványaimat. Trigorin, az író, eredetileg Barabás Botond lett volna, de amikor kiderült, hogy színházvezetőként mennyi feladata van, nagyon szimpatikusan hátrébb lépett, ezért Hajduk Károlyt kértem fel. Örültem, hogy lehetőségem nyílik vele dolgozni. Aztán persze az élet kicsit közbeszólt, hiszen Tihanyi Ildikóval olyan díszletet találtunk ki, ami miatt csak tömbösítve lehet majd játszani a szolnoki Sirályt, és mivel Hajduk Károllyal nem könnyű az egyeztetés, végül mégis lesz négy-öt előadás, amiben Barabás Botond lesz Trigorin.

- Az egyeztetések és a társulat adottságai miatt nem mindig egyszerű a szereposztás. Ebben mennyire volt szabadkeze?

- Válogathattam, és Csiszár Imrével minden esetben párbeszédet folytattunk. Javasoltam valamit, aztán megbeszéltük. De ez mindenhol így szokott lenni.

- A közzétett színlapról tudható, hogy nemcsak vendégművészeket, de stábot is hozott magával, sőt a szöveg is az a Radnai Annamária fordítás, amit 2015-ben az anyaszínháza, a fővárosi Katona József Színház is használt. Mindig állandó stábbal dolgozik?

- Igen, van egy majdnem állandó alkotói stáb, akikkel, ha lehet külföldön és itthon is mindig együtt dolgozom. Ebben benne van Szabó-Székely Ármin dramaturg is, akivel együtt jártunk egyetemre. Ő kíséri végig az összes folyamatot, ami egy bemutatóig vezet. Darabválasztástól kezdve a koncepción át a főpróbahétig. Radnai Annamária, aki néhány éve hunyt el, nemcsak a tanárom és a szakdolgozatom témavezetője volt, de egy olyan fordítás készítője is, ami nagyon jól mondható és játszható szöveg.

- Miért éppen a Sirályt rendezi Szolnokon? Ön választhatott?

- Én akartam Sirályt rendezni. Már nem emlékszem, de talán azon a listán is szerepelt, amit Csiszár Imre állított össze, hogy szerinte mik közül kellene választanom. Amikor eldőlt, hogy jövök, még úgy volt, hogy a Sirállyal nyit a felújított színház. Ennél jobb darabot és kombinációt elképzelni sem lehetett volna.

- Mennyire kellett újragondolni a rendezését amiatt, hogy mégsem a színházban, hanem az Agórában játszanak majd?

- Egy darabra nem akkor kezd készülni az ember, amikor elindul a próba. Megvan a magunk ritmusa, amikor rendezünk, amikor pihenünk, és amikor felkészülünk. Sportolókhoz hasonlóan. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy elkészül a színház. Aztán, amikor kiderült, hogy nem, rémület fogott el, és rengeteg mindent meg kellett változtatnom, maximális volt a váltás. Emlékszem, amikor végleges lett, hogy nem készül el a színház, nagyon szomorúan, duzzogva jöttem le Pestről Tihanyi Ildivel, mert az járt a fejemben, hogy egy művelődési házban hogyan fogok működni, hisz mások a paraméterek, a technikai lehetőségek, mint amit a színház adhatott volna. Aztán bejöttem ebbe az épületbe, és valamiért azt kezdtem érezni, hogy itt jól fog működni a Sirály. Persze, mások lettek a körülmények, de hát ilyesmi minden előadásnál előfordul: nem jön, akit szerettél volna, nem lehet megcsinálni, amit kitaláltál. Ezektől persze gyomorgörcsöd lesz, és nem tudsz aludni, de aztán megoldod, és már nem is emlékszel, mi volt az eredeti terv. Sőt az is előfordul, hogy ezek az előre nem látott változások lesznek az előadásod legnagyobb erényei.

- A főpróbahét előtt beszélgetünk, amikor a nagyteremben legalább negyvenen dolgoznak a játéktér elhelyezésén, ami nem a színpadon lesz, hanem az első öt sor helyén. Ez hogy jött?

- Egyszer Ildivel lejöttem Szolnokra, a színházban se tudták, hogy itt vagyunk, és beszabadultunk az Agórába. Mivel láttam már sokféle teret, sejtettem, hogy itt mi mozdítható, mi alakítható. Ilyenkor kicsit olyan lesz az ember, mint egy kisgyerek, amikor meglát egy játékot, amit nagyon szeretne, és nem érdekli, hogy a szülei azt megvehetik-e, meg akarják-e venni, csak nagyon akarja. Szerencsém volt, hogy a színpad és a nézők egy részének az áthelyezésében a színházvezetés partnerem lett. Mindenki érezte, hogy a nézőkre is jó hatással lehet, ha már az érkezéskor kizökkentjük őket a megszokottból. És azt se felejtsük el, hogy a Sirály egyik tételmondata úgy szól: "új formák kellenek, és ha azok nincsenek, inkább színház se legyen". Meg kell jegyeznem, hogy a Szigligeti díszítői és a teljes műszaki apparátusa kiválóan segítette a formabontásunkat. Le a kalappal.

- Miről fog szólni Székely Kriszta szolnoki Sirálya 2022-ben?

- Szólni fog arról, hogy a fiatal generációt hogyan hátráltatja az idősebb abban, hogy levegőhöz jusson és a saját kárára tanulhasson. A befutott generáció védelmező, belefásuló magatartásáról és a művészi kapuzárási pánikról. Az idősebb generáció nagyon nehezen mozdul a pozícióiból, szerintem nemcsak a színházakban, de az élet sok más területén is. Másrészt szólni fog az anya-fiú kapcsolatról, és persze a szerelemről is, hiszen mindenki szerelmes, csak éppen ettől nem feltétlenül boldog.

- Lassan véget ér a próbaidőszak. Hogy érezte magát Szolnokon?

- Nehezen tudom megmagyarázni, hogy miért, de én itt jól éreztem magam. A színház dolgozói nyitottan, munkára készen vártak. Radó Denise-szel első pillanattól kezdve bizalommal és koncentráltan dolgoztunk, de ez igaz az egész csapatra. Ideális szakmai körülmények között próbálhattam, nagyon kíváncsian, szorgalmasan dolgoztunk, jól haladtam. Én is igyekeztem nagyon fókuszálni, lényegében leköltöztem Szolnokra, csak hétvégeken jártam haza. Így nagyon sokszor tudtunk próbálni, ha éppen nem itt, a színpadon, akkor a Szín-Mű-Helyben vagy az Agóra valamelyik oktatótermében.

- Csak a színházi épületek között ingázott, vagy egy kicsit Szolnokot is megismerte?

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy körbejártam a várost, de mivel korán kelő vagyok, és próba előtt mindig edzek, a Tisza-part számomra varázslatos lehetőség volt. Sokszor nemcsak reggel mentem ki a sétányra, de este, a próbák után is ott gondoltam át, hogy aznap mire jutottunk, mit kellene másként csinálni.

- Az évadot Miskolcon kezdte a Mágnás Miska rendezésével, aztán az Erkelben Hoffman meséit állította színpadra, most nálunk dolgozik, ráadásul egy hosszabbtávú olasz kötelezettsége is van. Fér még valami ebbe az évadba?

- Március 16-án kezdjük próbálni a Katonában a Jermát, amit Lorca nyomán Szécsi Noémi írt, és nagyon izgalmas vállalkozásnak ígérkezik. A torinói munkám, ahol majd a III. Richárdot rendezem a főszereplő filmes elfoglaltságai miatt a következő évadra csúszik, úgyhogy a munka és a felkészülés mellé egy kis pihenés is belefér majd a nyáron.

- Visszajön hozzánk?

- A következő évadban biztosan nem. Esetleg utána. De most még ott tartunk, hogy a szolnoki közönség előbb szeresse a Sirályt!

(A színes fotók a Szigligeti Színház oldaláról valók. A fekete-fehér képek pedig László Róbert munkái.)