A Kolozsvári-híd

(Évzáró ismétlés: ez a cikk 2015. november 11-én jelent meg először.)

A Bajcsy-Zsilinszky és az Abonyi utakat összekötő vasúti felüljárót többféle néven is emlegetik Szolnokon. Halottam már Abonyi úti felüljárónak, Kolozsvári úti felüljárónak és Kolozsvári felüljárónak nevezni, holott a hivatalos vagy az eredeti neve Kolozsvári-híd. Igaz, születése után pár évvel már nem volt ildomos ezt használni, pedig az 1940-ben kapott nevével nemcsak Észak-Erdély visszatérése, hanem a rajta áthaladó főút végpontjára is emlékeztetett.

A Kolozsvári-híd építésének elindítását nem Észak-Erdély visszatérése indokolta, hanem motorizáció fejlődése és a Szolnokot érintő vasúti forgalom növekedése. A fővárosból induló 4-es számú főút forgalmát a harmincas évekre ugyanis egyre inkább akadályozta a szolnoki vasúti kereszteződés. Főleg, hogy nemcsak az állomásra érkező és onnan induló vonatok miatt kellett egyre sűrűbben leengedni a sorompókat, hanem a 4-es másik oldalán lévő fűtőház megközelítése okán is. Éppen ezért teljesen érthető, hogy a gazdasági válságból kilábaló, és egyre több infrastruktúrális beruházást megvalósító országban a szolnoki vasúti felüljáró építésének ötlete is felmerült.

A felüljáró terveit Mistéth Endre készítette, akinek merevítőgerendás ívhídja a korabeli Európában is rekordnak számított. Az összesen 570 méteres építményből 401 méter maga a hídszerkezet, aminek főnyílása közel 50 méteres lett. A maitól alapvetően eltérő kinézetű felüljárót 1938-ban kezdte építeni Wanner Henrik építési vállalkozó, és a hatszázezer pengős beruházás két évvel később, 1940 szeptemberére készült el. Ha azt vesszük, hogy akkoriban havi 200 pengő jó fizetésnek számított - mint mondjuk ma nettó 200 ezer forint -, akkor talán nem tévedés azt mondani: mai áron nagyjából nettó 6 milliárd forintba kerülhetett a Kolozsvári-híd megépítése.

Minden bizonnyal nemcsak a beruházás hatalmas összege, de 4-es főút megnövekedett jelentősége is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a hidat maga Horthy Miklós kormányzó avatta fel. Mire ugyanis a felüljáró elkészült, már nemcsak Budapestet és a keleti határt kötötte össze a 4-es számú főút, hanem hivatalosan is Budapest-Nagyvárad-Kolozsvár között haladt.

Sajnos nem tudom, hogy a műtárgy milyen sérüléseket szenvedett a második világháborúban, de talán nem tévedek, ha azt mondom: a környéket elsöprő bombázásokat nem úszhatta meg. Az azonban biztos, hogy a helyreállítása viszonylag korán megtörtént, majd a 4-es főút egész Szolnokot érintő rekonstrukciója során a Kolozsvári-hídhoz is hozzányúltak. Ha nem tévedek, 1969 és 1971 között kapta meg mai formáját, sőt harminc centivel meg is emelték, hogy a vasút villamosítását majd ne akadályozza.

Komolyabb javításon az elmúlt négy és fél évtizedben nem esett át. A belváros felé eső végére nemrégiben kihelyezett uniós táblából sajnos nem derül ki, hogy az azon hirdetett 11,4 milliárdos fejlesztésből jut-e a műtárgyra, ami 1992 óta már nem a 4-es, hanem a 32-es út eleme. Látható, hogy az újabb rekonstrukció sokáig nem halasztható. A vasútállomás felé eső lépcsői évek óta nem használhatóak, a korlátot sok helyen megette a sózás, és bizony nemcsak a járdán vagy az úton haladva találkozhatunk hatalmas lyukakkal, de alulról felnézve is siralmas a kép.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a folyókkal és vasúti töltésekkel körülvett Szolnok egyik modern kapuja a háromnegyed évszázados, ma már nem túl szép Kolozsvári-híd. Aki hozzánk érkezik a fővárosból vagy tőlünk Nyugatabbról - jöjjön autóval vagy vonattal - biztos, hogy érinteni és látni fogja.