Felénk
Galéria: Cinema Paradiso Szolnok
2019. február 21.
Fodor Dániel Nemzeti szállodájának bálterme, Nemzeti mozgó, Vörös Csillag mozi, Nemzeti Filmszínház. Legalább hetven éven keresztül "A szolnoki mozi". Emelje fel a kezét, aki randizott itt! Negyedszázada jártam benne utoljára. Illetve pár napja, de most fényképezőgép is volt nálam.
Annak idején a Ságvári körút felől érkeztünk a Vörös Csillag, majd a Szapáry útról a Nemzeti moziba, és bármilyen furcsán hangzik, nem az egykori Nemzeti szállón, hanem a mellette lévő ipartestületi épületen keresztül jutottunk el a pénztárig. Azon a hosszú, lambériázott folyosón, ahol a fejünk fölött magyar mozicsillagok mosolyogtak ránk keretezett képekről. (A képek ma is megvannak, a bezárt pénztárban felstócolva.) Emlékeim szerint két lengőajtón keresztül jutottunk be a mozi előterébe? De erről majd később, hiszen ma már azon az úton nem lehet bejutni, elfalazták. Engem a Sütő utca felől, a vetítések végén használt kijáratok felől engedtek be. A sötét folyosón keresztül juthattam be az egykori moziba.
A nézőtéren már nincsenek meg a székek, lényegében üres. Nincs a helyén az egykori mozivászon és a függöny sem, miként a vászon mögötti technika is hiányzik. Viszont ott van még az a jellegzetes barna fakeret, ami a vásznat fogta közre, és a helyén van a sárga-barna (vagy valami hasonló) színű falburkolat, a lambéria és az ajtók bordó függönyei is. Szívszorító. Tulajdonképpen alig láttam valamit, csak a vaku fénye és a mobilom zseblámpa funkciója segített felidézni a termet. A termet, ahol nem tudnám megmondani, hány filmet láttam. Nem ritkán teltházak mellett, olykor napokkal korábban megvéve a jegyet. Azt hiszem, nekem örökre a Vörös Csillag marad "A mozi", ahol kicsit Salvatore lehetek a saját Cinema Paradiso-mban.
Emlékeznek a mozi karzatára?
Az egyetlen hely, ahol még ma is a helyükön vannak a székek. Ha azok a székek mesélni tudnának! Meg kellett érni, hogy az embernek joga legyen fentre jegyet váltani. Évekig csak lentről bámultam felfelé. Mint most. A vaku vényénél, hogy a padlóról felkavart porszemek között lássam az erkélyt, a Vörös Csillag jellegzetes falburkolatát, és fönt a kis ablakokat, amin keresztül számomra minden alkalommal életre kelt a csoda.
Azt hiszem, itt fertőződtem meg. Micimackó, Soha, sehol, senkinek, Túsztörténet. Felsorolni sem tudom.
Korabeli technika. Hét gomb, amikkel, a két emelettel fentebb ülő mozigépésznek lehetett üzenni a nagyterem végéből. Akkor, amikor még nem volt mobil, adóvevő, de valahogy kapcsolatot kellett tartaniuk a nézőtéri ügyelőknek, jegyszedőknek és a kattogó gép mellett, a pici ablakok mögött ülő gépészekkel. Akiknek, annak idején figyelnie kellett, hogy a hang és a kép összeérjen, a film ne égjen, szakadjon, ne fejjel lefelé legyen - mert akkor bizony fütyült a közönség. Talán nem is sejtve, hogy a gépésznek mennyi dolga volt vetítés közben. Mert a legtöbb film nem fért rá egy tekercsre, cserélgetni kellett, a lejátszott tekercseket pedig visszacsévélve kellett betenni a vonaton küldözgetett fémládákba.
Két ajtón keresztül lehetett bejutni a 18 szék szélességű, emlékeim szerint legalább 20 soros terembe. Az előtérben ma is világos van, és por.
Lassan két évtizede nem nagyon járt erre senki, Azóta, hogy megnyílt a Szolnok Plázában a multiplex. A Nemzetinek nem a nézők elpártolása tette be a kaput, hanem a forgalmazók döntése: nem adhattak többé új filmeket a régi moziban.
Üresen maradt a nézőtér, a gépterem, és az előtér is, ahol annak idején ruhatár működött, büfé volt, meg persze plakátok a havi műsorral és speciális, feliratozott fotók az aktuális filmekről.
Ebbe a tükrös előtérbe érkeztünk annak idején, ha már megvettük a mozijegyünket. Innen lehetett feljutni az erkélyre, innen nyíltak a mosdók. Sőt, mint most kiderült számomra, valamikor innen indulva, a mosdók mellett elhaladva lehetett kijutni a kertmoziba is, ami vagy negyven éve még működött a Vörös Csillag melletti, Sütő utcai telken. Ott, ahol a rendszerváltás után a város első autószalonja nyílt, ahol ma csak gaztenger és szemét terem. De vissza a moziba! Ami a megye premier filmszínháza volt, és a legtöbbször a fővárosi, országos premierekkel együtt mutatta be az új filmeket.
Kihagyhatatlan volt, hogy lenézzek az erkélyről. A sötét teremre. Ami csak vaku segítségével, fotón mutatta meg magét. Üresen. Porosan. Szomorúan? Inkább régi emlékekkel tele. Gondoljanak bele, a közel négyszáz fős teremben heti tizennégy vagy még több előadás volt, azaz havonta akár húszezer nézőt is fogadhatott. Szerintem nincs olyan szolnoki, Szolnok környéki, aki ne járt volna ebben a moziban. Akit ne fűzne valamilyen emlék ezekhez a falakhoz. Amik fölött lehet, hogy eljárt az idő, de talán többre lennének érdemesek, mintsem, üresen álljanak. A 125 éve építeni kezdett Nemzeti szálló mögött.
Album

Szolnok provokálása
Ez a forgalomba került felvétel azt bizonyítja, hogy a hatvanas évek elején a monopol képeslapkiadónak nem kellett a helyi tanács vagy párt jóváhagyását kikérnie egy anziksz megjelentetéséhez. Ez az 1962-es fotó az üres szobortalapzattal ugyanis szolnoki szemmel felért egy provokációval.
AKB

Veszteségek halmozása
Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.
SzoborPark

Az első ipari formatervező emléke
A Kossuth tér és a Táncsics út sarkán bő fél évszázada díszíti a "lordok háza" nyugati homlokzatát Dózsa Farkas András valószínűleg "Tudomány és művészet" című alkotása. Elhelyezéséről, leleplezéséről szinte semmit se lehet tudni, pedig alkotója a hazai ipari formatervezés úttörője.