Korszaknyitás

Ez látszólag egy rettentő naiv írás. Egy olyan világot, országot és várost feltételez ugyanis, amire a legtöbben azt mondják - néha én is -, hogy nem létezik. Én viszont ma szeretném hinni, hogy az emberek alapvetően jók, jóra törekszenek, és a naiv vágyak közül sokról derülhet ki, hogy közelebb állnak a valósághoz, mint hinnénk. Komolyan gondolom, hogy sokszor az álmokból lesz a legjobb valóság.

Nem bánnám, ha a következő napokban minden szolnoki lakos írna egy kívánságlistát arról, mit is vár az újonnan hivatalba lépő polgármestertől és képviselőtestülettől. Ezt aztán nyilvánosságra is hozhatja - meg el is zárhatja -, a lényeg, hogy a következő öt évben olykor rápillantson, és döntse el: a demokrácia szabályai szerint átadott döntési jogával, a minden szolnokit illető értékekkel, vagyonelemekkel, kasszával miként bánnak azok, akikre a közös ügyeket testáltuk. Függetlenül attól, hogy ki, kire szavazott, hiszen nem azért adtuk át döntési jogkörünket tizenhét, remélhetőleg kiváló szolnokinak, hogy azt saját vagy politikai érdekeik szerint kisajátítsák, hanem, hogy valóban a városért, mindannyiunk javára használják.

A kívánságlistájára mindenki azt ír, amit akar, de minősíteni nem ér. Legfeljebb azt mondani, nem egyezik a véleményünk. Vagy azt, hogy egy-két, netán sok dologban igen.

A magam részéről azért igyekszem reális, akár meg is valósítható kívánságokat lefektetni, mert most sem gondolnám, hogy végtelenített teljesítőképességű aranyhalak lubickolnak a Kossuth téri épületben.

1. A városlakók bevonása

Ne csak akkor legyen fontos a választópolgár, amikor képviselőt kell választani, hanem az egész ciklus alatt. Azaz, amiről csak lehet, kérjék ki a szolnokiak véleményét, minél több helyi szakembert hallgassanak meg azt megelőzően, hogy az életünket évekre, évtizedekre befolyásoló döntéseket hoznak. Tudom, ez strapás és időigényes, főleg, ha nem csak alibizés történik. Vannak már erre kiváló technikák és módszerek, csak csinálni kell. És igen, rá kell szoktatni a szolnokiakat, hogy számít a véleményük. Mert a képviselőik kíváncsiak rá, felhasználják őket, és a közös eredményeket láthatóvá teszik.

2. Valódi kommunikáció

A városlakók bevonása a város ügyeibe persze nem fog menni valódi és őszinte kommunikáció nélkül. És ez alatt nem a mindenféle közösségi médiafelületeket, az oda felpakolt közléseket értem. Hanem egy olyan tudatos munkát, aminek eredményeként mindenről, mindenki, mindent tudhatunk, ha akar. Kezdve például az egyes képviselők szavazataival, folytatva a beruházások első pillanatától az elszámolásukig tartó lépéseivel, befejezve a város érdekében folytatott találkozókig. Lehet kételkedni a TV, a rádió, a printsajtó értelmében, de amíg ezek is kellenek az egész város tájékoztatásához, addig ezeket is használni, működtetni kell az összes online eszközzel együtt. De nem egyoldalú közlemények és kinyilatkoztatások köröztetésére. Tizennyolc év után itt az ideje megérteni azt is, hogy a valódi újságíró a választókat képviselve kérdez, tehát, ha valaki a városházán nekik nem válaszol, őket nézi hülyének, akkor a szolnokiak pénzén a szolnokiakkal teszi ezt.

3. Kívülállás

Számomra egyértelmű, hogy Szolnok a világ legjobb helye, különben nem laknék itt. Ha mást mondok vagy gondolok, akkor magamról állítok ki szegénységi bizonyítványt. Sőt! Ha valaki kérdezi, odáig is hajlandó vagyok elmenni, hogy Szolnok nemcsak a világ legjobb helye, de a csillagos égboltot is innen vetítjük. Ugyanakkor ez a nagyképűnek tűnő lokálpatriotizmus nem akadályozhat meg abban, hogy ne próbáljam Szolnokot kívülről, a várostáblán túlról is szemlélni. Mert ez kell a jobbító kritikához, a máshol már feltalált spanyolviasz átvételéhez. Egy pillanatig sem szeretném önmagam mintának állítani, de azért javasolnám a képviselőimnek, a hivatalnokaimnak és a városi intézményeim vezetőinek, hogy rendszeresen legyenek kicsit kívülállók, és kritikus szemmel is nézzenek rá a világ legjobb helyére!

4. Álomgyár

Fentebb már jeleztem, hogy olykor az álmokból lesz a valóság. És sokszor leírtam már anyukám egyik kedvenc mondását is, miszerint "olyan szegények nem lehetünk, hogy már álmodni se merjünk". Városi szinten persze az álmodozáshoz kell némi pénz, de azt gondolom, egy szolnoki álomgyár felállítása lenne az egyik legjobb, jövőbe mutató befektetésünk. Egy olyan hely, ahol akár a ma realitásaitól elrugaszkodva is lehet álmodozni Szolnok jövőjéről, hiányzó vagy vágyott beruházásokról, programokról. Sőt ezen a helyen az álmokat kutatni és tervekké konvertálni is lehetne, még akkor is, ha tízből kilenc a "meg nem valósult álmok" között kötne ki. Mert a fennmaradó egyek lehetnének a fejlődésünk, a sikerünk alapjai, hiszen akkor egy hirtelen felbukkanó pályázat vagy hezitáló beruházó esetében nem hülyeségekre, vagy távoli városokban hirtelen írt lózungokra kérnék forrásokat, hanem az álmainkból született valódi igényeinkre.

5. Valódi zöldítés

Ennek az álomgyárnak az első projektje lehetne a város valódi - azaz nem a mai pályázatok és állami források gerinctelen megszerzéséről szóló - zöldítésének a hosszútávú megálmodása, megtervezése. Tessék mondani, néhány éven belül milyen fák és cserjék élnek meg Szolnok közterületein! Tessék megálmodni, hogy az időszakosan ránk zúduló, de mégis kincset érő csapadékvizet hogyan fogjuk felfogni, tárolni és hasznosítani! Tessék kitalálni, hogy az egyre hosszabb és forróbb nyarokon milyen árnyékolástechnikákkal lesznek használhatóak a köztereink! Mert telepíthetünk még minden hivatal tetejére napelemet, szerelhetünk a tantermeken kívül minden irodába légkondit, és vásárolhatunk a választottjainknak zöldrendszámos autókat, mindez a víz gereblyézése. Amit meg fentebb kapargattam, Szolnok hosszú távú versenyképességének az alapja.

6. Madárlámpák lehozása

Persze, tudom, nem lehet csak hosszútávú álmokat dédelgetni, az elkövetkező években is kellenek sikerek. Még akkor is, ha kevés pénz lesz. Szerintem viszonylag olcsó, de látványos változás lenne Szolnok tavasztól őszig afrikai sötétségű utcáin, ha végre nem a fák tetejét, a madárfészkeket világítanánk meg, egyébként is büntetendő erősségű fényforrásokkal, hanem a járdákat és az utakat. (Aki nem hiszi, a napokban sétáljon végig este a Baross utcán!). Itt lenne az ideje, hogy a sok-sok pénzért működtetett közvilágítás valóban a közt világítaná, és mondjuk, 2 méterről vagy a járószintről ontaná a fényt.

7. Közös területeink

Jó, ez a lámpás dolog azért felemésztene egy kis pénzt, és lehet, hogy öt év is kellene az egész városi rendszer átalakításához. Ha gyorsabb sikerre vágyunk, akkor rakjunk rendet a közterületeinken! Rendezni kellene az építkezések közterülethasználatát (térben és időben), a parkolást, a kerékpárutak használatát, a rollerezést, a csomagszállítók bárhol megállását, az éjszakai autóversenyeket, a mókolt kipufogókkal száguldást, a galambürülékes járdákat, a hajléktalanok helyzetét, a kukák áttúrását. Azt 18 éve tudjuk, hogy ezeket miért nem lehet megoldani, tehát 2024-től akár azt is kipróbálhatnánk, hogy mit, hogyan és miként lehet megcsinálni. Azaz, miként lehet ezeket helyben szabályozni, és a szabályokat betartani. Persze tudom, hogy ez munka konfliktusos és sok a hibalehetőség, de hát senki sem ígérte, hogy könnyű lesz.

Nem citálnám az öt évvel ezelőtti pontjaimat, amelyben a vasútállomás felújítását, a helyi épített örökség megbecsülését, a kerékpáros barát várost és még jónéhány dolgot kívántam. De nem azért, mert lemondtam volna róluk. Csak nem szeretném egyetlen cikkben azt a látszatot kelteni, hogy telhetetlen vagyok. Miközben nem, csak a világ legjobb helyét egy normálisan működő városként szeretném használni.

Listára szolnokiak!