Amikor ezt a képeslapot Szolnokon postázták, a megörökített park már nem így nézett ki. Sőt, a neve is más volt már. Ráadásul annak hídnak sem volt már nyoma, ahonnan ez a kép készült.
Szolnokon még csak vendégjátékként volt látható Székely Csaba dráma, így ha a legjobb kortárs magyar drámaíró darabjait akarjuk megnézni, vendégségbe kell menni. Például a Pinceszínházba.
Van ma Szolnokon olyan városfejlesztési vízió, ami 80 év múlva valósul meg? A 19. század végén volt ilyen. Ennek eredménye a Ságvári, azaz mai Szapáry út és Boldog Sándor István körút.
A Fiumei úti iskola faháza előtt esőben baktató négy kisiskolást ugyanaz az Urbán Tamás fotóriporter örökítette meg, akinek sok tekintetben különleges önéletírása pár hete jelent meg.
Ha a jövőben azt látnák, hogy Szolnokon a kutyatulajdonosok a hónuk alatt, az ölükben, netán a nyakukban, esetleg raklapon, targoncával mozgatják kedvenceiket, sétáltatás, futtatás helyett, akkor ne lepődjenek meg, csak a helyi önkormányzat rendeletének tesznek eleget. Mert a napokban kihelyezett táblák alapján a kutyák póráz nélküli sétáltatása vagy futtatása lehet, hogy büntetést von maga után. Mi pedig a helyi rendeleteket betartó polgárok vagyunk egy jól működtetett városban.
A Tisza szálló „mentése” közben ne feledkezzünk meg Szolnok többi hányatott sorsú épületéről! Kaszinó, Nemzeti szálló, rádió, MHSZ, Szövetség, Student. A közt érdeklő magántulajdonok.
A Szolnoki Bélyeggyűjtő Kör aktív szervezet lehetett a hetvenes évek közepén, amit a hátramaradt kisnyomtatványok mellett az alig öt hónap különbséggel rendezett kiállításaik is igazolnak.
Balásy Gyula könnyeinek feltörölgetése közben elgondolkozunk azon, hogy ez a fickó és helyi kiszolgálói miként tették tönkre a szolnoki médiát és kommunikációt (is)? Vagy így jártunk?
A szolnoki „szép Tisza-hidat” mutató képeslaphoz használt fotó tulajdonképpen 1911 és 1937 között bármikor készülhetett. Ebben az esetben a képnél izgalmasabb a hátlapra írt szöveg.
