Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.
Danka István, mint a megyei tervezővállalat fotósa, 1981 tavaszán felmászott az akkor még működő Ságvári Endre Művelődési Ház tetejére, hogy megörökítse a Nerfeld-palota bontását.
Egy tervből kifelejtett étterem kapcsán megpróbáltam számba venni, hogy a nyolcvanas évek elején hol ebédelhettek a Szolnokon dolgozók. Több ezer ember napi menüjéről volt szó.
Szolnok két turisztikai attrakcióját, a RepTár-t és a Várkapu látogatóközpontot összekötő, több pályázatban és nagyívű tervben is megénekelt Tisza-parti sétány egyik látványossága, az évtizedek óta pusztuló, a 19. századból való vasúti épület. Jól mutatja Szolnok gazdagságát, a város évtizedes elkötelezettségét a múlt és jövő iránti, más tulajdonának tiszteletben tartását, a helyiek érdeke elé helyezését. Emléktáblával kellene már jelölni a város e jellegzetes pontját. Íme, Szolnok?
A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.
Ma már közhely, de számomra akkor is elfogadhatatlan, hogy egy választási kampányba minden (is) belefér. Tudom, lesz ez még ennél is rosszabb. Sok minden az én/a mi kontónkra megy.
Hol ment félre a Beléd estem? Előbb lett pénz, mint elkészült a forgatókönyv? Sokat akart a szarka? Pedig az alapötlet jó volt, a színészek kiválóak, a Beléd estem mégis vállalhatatlan.
A Szapáry utcát 1911 előtt megörökítő képeslapot biztos, hogy Szolnokon postázták, így különösen érdekes, milyen épülő szállodáról lehet szó, aminek még csak a kertjében lehet táncolni.
Szolnok lakossága bő évtized alatt érte el újra a második világháború előttit. Talán ennek is volt köszönhető, hogy komoly lakáskrízis csak az ötvenes évek második felétől volt a városban.
