Számomra örökre ő marad Leopold Maria a Csárdáskirálynőből – 1986-ban Rátonyi Róbert rendezésében láttam Szolnokon –, soha nem felejtem el Döbrögi Mátyás elvtárs, népi származású pozitív hősként a Schwajda György által írt és rendezett Ludas Matyiban, a már felújított színház stúdió színpadán a Mucsi Zoltán és Mészáros István Pulcher főszereplésével játszott Godotra várva Pozzojaként, vagy éppen a hetvenedik születésnapján is játszott Osztrigás Mici tábornokaként. És szégyellem, hogy nagyon sok alakítását már fel se tudom idézni, pedig 1985 és 1999 között sok mindent játszhatott Szolnokon. Az akkor a műhelyház második emeletén lévő Szobaszínházban debütált a Csizmadia Tibor rendezte Miss Blandish nem kap orchideát című drámában, de játszott a Damjanich János Múzeum udvarán is, a Szigligeti Színház nagyszínpada mellett.

Kátay Endre 1926. február 23-án, Szolnokon született, egészen pontosan a mai Verseghy és Mester utca találkozásánál álló Tulipán kocsma helyén, merthogy felmenői vendéglátósok voltak. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy édesapja Tiszaföldváron volt vendéglős, míg máshol az is olvasható, hogy talán nagyapja vitte a régi szolnoki vasútállomás előtt működő Kossuth szállodát. Az biztos, hogy ő más pályát választott, hiszen az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját végezte el a háború után – mások mellett ide járt Patkós Irma, Kozák László, Somogyvári Rudolf is –, majd 1949-ben a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett.

Azt hiszem, Kátay Endre hűséges típus lehetett, amit nemcsak az mutat, hogy élete végéig kitartott felesége mellett, de az is, hogy ritkán váltott „munkahelyet”.

Szegeden először 22 évet tölt, ahonnan 1971-ben a még csak formálódó kaposvári színházhoz szerződött, minden bizonnyal Komor István, újonnan kinevezett igazgató – korábbi szegedi főrendező – hívására. És bár Kaposváron Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással is dolgozott, és később úgy nyilatkozott, hogy szüksége volt egy kis megújulásra, a kaposváriak pedig egy-egy szerepre visszavárták, 1973-ban újra szegedi színész és lakos lett. Majd újabb bő évtizedes szegedi társulati tagság után Budapestre, a Zsámbéki-Székely-féle Nemzetibe ment, ahonnan követte a „két Gábort” a frissen alakuló fővárosi Katona József Színházba, aminek így alapítótagja lett olyan színészóriások társaságában, mint Benedek Miklós, Gobbi Hilda, Major Tamás, Máthé Erzsi, Molnár Piroska, Ronyecz Mária, Sinkó László vagy Végvári Tamás. Annak sajnos – valószínűleg nem véletlenül – nincs nyoma, hogy az új színház harmadik évadának felénél miért döntött úgy, otthagyja a Székely Gábor igazgatta Katonát, mindenesetre tény, hogy 1985. január 1-től a Szolnoki Szigligeti Színház tagja lett.

Paál István főrendező hívta Szolnokra, ahol Schwajda György két igazgatói ciklusa (1985-1992, 1995-2000) és Spiró György direktorsága (1992-1995) idején is maradt, és közben nemcsak a Szolnok Megyei Tanács művészeti díját (1988), a legjobb epizódszereplők elismerésére Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat (1992), de a társulat szavazata alapján odaítélt Bodex-gyűrűt is megkapta (1993). Emlékeim szerint, az akkor a hatvanas éveiben járó színész a szolnoki társulat alapembere volt, aki bár kevés főszerepet játszott, nem nagyon volt olyan előadás, amiben ne lett volna benne, és olyan szerep sem, amiben ne aratott volna sikert. Bennem az a fajta karakterszínészként maradt meg, akik nélkül se társulat, se színház, se előadás nincs, akik ugyan mindig a tapsrend szélén állnak, mégis nélkülözhetetlenek.

Kátay Endre ugyan 1985-ben szülővárosának színésze lett, azt hiszem, örökre szegedi (is) maradt. Mert, ahogy a kaposvári évek alatt is ott volt a felesége és az otthona, a szolnoki tagsága idején is úgy nyilatkozott, hogy Szegedre jár haza. Meg Ásotthalomra, ahol szőlője volt, és ahol kertészkedéssel kapcsolódott ki. Minden bizonnyal ez a szegedi „kapocs” is közrejátszott abban, hogy miközben Szolnokon volt társulati tag, rendszeresen játszott a Szegedi Szabadtéri Játékok operettjeiben is a Dóm téren. És bár hetvenedik születésnapját és fél évszázados színészi jubileumát Szolnokon köszöntötték – az Osztrigás Mici végén Törőcsik Mari méltatta –, élete utolsó napjait Szegeden töltötte. Ott hunyt el 1999. február 2-án.

A Szolnoki Szigligeti Színház halála évében bérletet nevezett el róla, így a bemutató előtti főpróba bérlete az 1999/2000-es évadtól Kátay Endre nevét viseli. Az Alcsi Városrész-Szépítő és a Generációk Egyesület pedig 2009-ben avatott emléktáblát szülőházán, amit néhány évig nemcsak rendszeresen megkoszorúztak, de a városrész családi napját is Kátay-Alcsi-Tallinn néven rendezték. Mindezek mellett a város által alapított díj is őrzi az emlékét, amit olyan személyek vagy szervezetek kaphatnak, akik elősegítik a Szolnokon élő, különböző kulturális és szociális körülmények között élők együttélését, társadalmi kohézióját. A díjat az utóbbi időben Szolnok Napján adják át (jelölni idén március 15-ig lehet).