Bringára a Föld Napján!

Bringára a Föld Napján!

Dátum:

A Föld Napján ismét kerékpáros felvonulásra invitálják a szolnokiakat a helyi bringás és civil szervezetek. A menet vasárnap délután háromkor indul a Kossuth térről. Aki korábban érkezik, az a városi kerékpárút-hálózat fejlesztéséről is hallhat információkat. Szabovik Zoltán szervezőt kérdeztük.

– Amikor egy évvel ezelőtt a Föld Napjához kapcsolódó kerékpáros felvonulásról beszélgettünk, rengeteg terv volt a szolnoki kerékpárút-hálózat fejlesztésére. Mi történt azóta?

– A város benyújtott egy uniós pályázatot a szolnoki kerékpárutak fejlesztésére, amit információink szerint meg is nyert. Ez volt az a pályázat, amit a helyi civil szervezetek, a Gördögök, az Auriga SSK és a Civil Városmarketing Kerekasztal is véleményezett, illetve, amit például forgalomszámlálással is segítettünk. Úgy tudom, hamarosan a kivitelezők kiválasztása is megtörténik, és reméljük, még az ősz előtt elkezdődhet az építkezés.

– Hol épülhetnek új kerékpárutak?

– Az egyik a vasútállomástól indulva a Baross és a Szapáry utakon át éri el a Tiszavirág-hidat. Így a Tiszaligeten keresztül egészen Szandaszőlős megújult központjáig lehet majd kerékpáron eljutni, hiszen a pályázatnak köszönhetően a Vörösmező úton is épül bicikliút. A másik fontos fejlesztés a Csokonai úton meglévő kerékpárút és a Várkonyi tér összekötése lesz. Ennek révén kialakulhat a városban egy olyan kerékpáros körút, ami a kisebb utcák biciklis forgalmát gyűjti össze.

– Ezeknek a majdani fejlesztéseknek köszönhető, hogy a Föld Napján a szokásostól eltérő lesz a felvonulás útvonala?

– Részben. Mivel a Föld Napja most vasárnapra esik, a forgalom jelentősebb akadályozása nélkül járhatjuk be két keréken azokat az utcákat, ahol hétközben a legnagyobb a zsúfoltság, így a Szolnok Ispán körút és a Pólya Tibor utca is szerepel a programban. Úgy tervezzük, hogy a fejlesztésekről szóló tájékoztató után, három órakor indulunk a Kossuth térről, ahová nem sokkal négy előtt érünk majd vissza az elmaradhatatlan kerékpáremelésre. Akinek pedig még lesz ideje és kedve, az csatlakozhat a kemény maghoz, akik a leendő szandai kerékpárút örömére Szandaszőlős központjába is kikerekeznek.

– Hány résztvevőre számítanak?

– Ez függ az időjárástól, de reméljük, jó időnk lesz, és akkor legalább négyszázan népszerűsítjük majd a kerékpáros közlekedést. Ez a felvonulás ugyanis nem az autósok ellen, az autók kiszorításáról szól. Mi csak azt szeretnénk megmutatni, hogy élhető Szolnokot akarunk, amihez elengedhetetlen a közlekedők együttműködése. Demonstrálni szeretnénk továbbá azt is, hogy jobban figyeljünk oda egymásra, mert az utóbbi időkben a közlekedési morál is nagyon sokat romlott.

– Nagy eredmény lesz, ha elkészülnek a tervezett kerékpárutak. Mi a civilek következő terve?

– Ehhez a beruházáshoz kapcsolódóan még nagyon sok dolgunk lesz. Szeretnénk feléleszteni a kerékpáros fórumot, ami az utóbbi években kicsit ellaposodott, de az építkezés ismét felpezsdítheti. Illetve minél több lakossági fórumra el akarunk menni, vagy ha kell, szervezünk ilyeneket, hogy ez a régóta várt építkezés minél zökkenőmentesebb és sikeresebb legyen. Ehhez ugyanis ugyanúgy, ahogy a közlekedésben, a közreműködők és az érdekeltek maximális együttműködése szükségeltetik.

 

Az április 22-i Föld Napi kerékpáros felvonulás útvonala:

Első ütem útvonal: Kossuth tér – Baross u. – Mátyás kir. út – Thököly út – Széchenyi krt. – Pozsonyi út – Szántó krt. – Várkonyi tér – Szolnok Ispán krt. – Pólya T. út – Szabadság tér – Kossuth L. utca – Kossuth tér.

Második ütem útvonal: Kossuth tér – Szandaszölős, Lengyel Antal tér – Vörösmező út – Kossuth tér

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Még nincs megmentve!

A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.

Cseh-Bereményi az óceánon túlra

Cseh Tamás és Bereményi Géza dalairól, lemezeiről, kapcsolatáról és ezeken keresztül rólunk, magyarokról írt Amerikában megjelenő esszékötetet a 9 éve köztünk élő Diana Senechal.

Két Tarr a mennyezeten

A belvárosi nagytemplom szentélyének falai és mennyezete új festést kapott. A munkákat Tarr György díszítő-restaurátor és fia, Tarr Máté végezte. Utóbbival beszélgettünk.

„Része lett Szolnoknak”

A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.