2025.08.27. (szerda)

Színkavalkád illatorgiával

Színkavalkád illatorgiával

Dátum:

Egész biztos, hogy ez Szolnok három legszebb helyének egyike. Nem értek a virágokhoz és a kertészkedéshez, de ami a megyeháza mögötti Rózsakertben kezd kialakulni, az levesz a lábamról. Ráadásul ez egy olyan hely, amit nem lehet kétszer ugyanúgy látni és érezni.

Megdöbbentő élményben volt részem a hétvégén. A Rózsakert és a Verseghy-park közötti kerékpárúton tekertem, amikor először valami elképesztő rózsaillat, majd a virágzó hárs szaga csapott meg, amelyek végül kábító módon kezdtek keveredni. Egyszerűen nem mehettem tovább. Köröznöm kellett egy darabig a két park találkozásánál. Majd nem tudtam megállni, hogy ne menjek be ismét a rózsák közé.

Nem vagyok egy virágfun, a kertműveléshez pedig semmit sem konyítok, így laikusként kell meghajolnom a Rózsakert kitalálói és megvalósítói előtt. Színben, méretben, fajtában és illatban valami elképesztő változatosságot, de mégis valami varázslatos összhangot sikerült itt összehozniuk. Tényleg érzéketlen a világ szépségei iránt, akit nem ejt rabul ez a kert. Akinek meg rossz a kedve, receptre kellene felírni, hogy töltsön a Rózsakertben legalább negyedórát. Akár naponta többször is, mert nem fog ráunni.

Hiszen az a legjobb az egészben, hogy tényleg nem léphetünk be kétszer ugyanabba a kertbe. Emlékszem, már a márciusi havazás előtt is azt nézegettem, hogy állnak a tövek. Aztán a késői tél elmúltával, az áprilisi melegben szinte pillanatok alatt kelt életre a kert. Előbb csak itt-ott jelentek meg az első bimbók, aztán néhány nap múlva úgy nézett ki, mintha egy festékboltot robbantottak volna fel az egésznek a közepén. És a változás azóta is állandó. A tövek mintha állandóan tele lennének bimbókkal, miközben virágoznak és szirmaikat is hullatják. És terjed a hol lágyabb, hol émelyítően tömény rózsaillat.

Nehéz eldönteni, hogy inkább üljön az ember valamelyik padon, és csak bámulja a kertet, vagy akkor jár jobban, ha köröz benne a sárga köves utakon. Vasárnap este, amikor az a gyönyörű vastag szivárvány volt a város fölött, esküszöm díszletek nélkül forgathattuk volna az Óz legszebb jeleneteit. Vagy egy olyan filmet, amiben, az egyik ágyásban a Kisherceg ápolja a maga rózsáját, a másikban meg Süsü üldögél, hogy rá is szálljanak a lepkék. Mondom: egészen kábító az az illat, amit ott terjeng.

És vannak a kertnek további különlegességei – legalábbis eddig. Például még nem léptem ott kutyaszarba. Nem láttam virágot tépdelőket. A pénteki és szombati bulik után sem volt még széttúrva a kert. És úgy tűnik, a gondozással és az ápolással sincs gond. Mintha minden arra járó magáénak érezné, mintha azok, akiknek a gondjaira bízták, nem csupán látszattevékenységet folytatnának. Mintha lenne egy szép közös hely Szolnokon, ami működik is. Mert reggeltől estig mindig van ott valaki, akin látszik, hogy használja és élvezi. Vagyis a Rózsakert betölti funkcióját.

Amit persze lehet bővíteni, de csak egyénileg. Például egy kockáspléddel és egy piknikkosárral. És nemcsak hétvégenként, hanem a hétköznapokon is. Mert úgy kellene használni a Rózsakertet, mint Európa számos nagyvárosában teszik ennél gyengébb parkokkal.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hugo – hát, jó!

Új vállalkozás indításához sosincs ideális időpont. A jó étteremnek meg nem ismérve a frekventált elhelyezkedés. Viszont kevés annál becsülendőbb van, mint amikor valaki sok év alkalmazotti létből a kockázatosabb vállalkozóiba lép át. Csak támogatni lehet. Legalább egy próbával. Hát go!

Gyerekkorom sütijei újra

A Dózsa György utcában lévő Gourmand sütőház és kézműves cukrászda ismét rászoktatott gyerekkorom egyik kedvenc süteményére, a kozáksapkára, amit egyesek hólabdának neveznek. Ez épp oly lényegtelen, minthogy lagzis vagy falusi süteményeknek nevezzük-e a Gourmand csodáit.

Újra felfedezve

Sokáig Szolnok kultikus vendéglátó helye volt a Kis Tisza, mi is szerettük. Aztán? Aztán, nem romlott el semmi, csak valahogy elszoktunk onnan. Még szerencse, hogy olykor a véletlenek visszavisznek régi helyekre. Ezt olvasva, higgyenek a véletlenekben!

A remény kávézója

Bezár egy kávézó, nyílik helyén egy másik. A régies hangulatú Nosztalgia másfél évig bírta a Szapáry végén. Két hónap szünet után azonban ugyanott megnyitott a modern Contador. Saját pörkölésű kávét mérnek, és úgy tűnik, a vendég szeretetében sem lesz hiány. A Szapáryért is tesszük, ha betérünk.