– Miért éppen Csongor és Tünde?

– Ez igazából Balázs Péter igazgató úrnak köszönhető, aki már régen eldöntötte, hogy ennek a darabnak szerepelnie kell a szolnoki színház repertoárján. Aztán tavaly februárban lett végleges, hogy ebben az évadban műsorra tűzzük, és engem kért fel rendezőnek. Ami számomra azt is jelentette, hogy mivel májusban már próbáltunk, viszonylag kevés időm volt a felkészülésre, így március-áprilisban elég sokat foglalkoztam a Csongor és Tündével.

– Mi lehetett a direktor döntése mögött, hiszen az elmúlt évtizedekben néhányszor már láthattuk a darabot Szolnokon?

– Ismervén Balázs Péter vállalását és színházi ideálját, tudható volt, hogy előbb-utóbb előveszi Vörösmarty darabját, ami egy ikonikus alapmű a magyar drámairodalomban. Annak ellenére, hogy bár a Csongor és Tünde lassan 200 éves, mégis olyan tartalmakat hordoz, amik még akkor sem fakultak meg, ha maga a megírás formája esetleg már halványult. Azt hiszem, Balázs Péter úgy gondolta, egy ilyen prózai színházban, mint a miénk, kell annyi bátorságnak lenni, hogy még akkor is műsorra tűzi, ha lesznek olyanok, akik az ilyen régi műfajú darabokkal esetleg nem szimpatizálnak.

– Ebben az esetben tehát nem választott, hanem kapott darabot a rendező. Mennyivel más így a feladat?

– Vannak az életben hihetetlen és megoldhatatlannak tűnő kihívások, amelyek kapcsán az ember többféle döntést hozhat. Mondhatja, hogy jaj, nem vállalom, elbújok. Vagy érez magában annyi erőt, találékonyságot, felkészültséget és bátorságot, hogy belevág. Ez kicsit olyan, mint amikor a hegymászó nekivág egy 8 ezer méteres csúcsnak, miközben tudja, hogy esetleg nem éli túl, de úgy gondolja, akkor igazi sportember, ha megpróbálja. Én meg akkor vagyok igazi színházi ember, ha megbirkózom ezzel a komoly ellenféllel, amit a Csongor és Tünde jelent.

– Önről tudható, hogy nemcsak színházi ember, rendező, hanem drámaíró is. Emiatt másként nyúlt a darabhoz?

– Nem szeretem az átírásokat, tehát arról szó sem lehetett. Viszont a darab felét kihúztam, így nagyjából kétszer ötven perc körül lesz az előadás. Átírni már csak azért sem lehetett, mert a Csongor és Tünde lényegében nem is egy dráma, hanem egy hatalmas vers. Egy olyan költemény, ami drámai szituációkban beszél a férfi és a nő viszonyáról, kapcsolatáról, ennek a misztikumáról, a magasztosságáról, igazi mibenlétéről. Mindezt olyan jelképek, költői képek révén, amiket már a mű születésekor sem volt könnyű megfejteni. Ma pedig még nehezebb. Ezért javaslom is a közönségnek, hogy ne ragadjon le egy-egy problémánál, inkább a darab egészét tekintse és próbáljon feloldódni benne. Engedje, hogy ez az egész varázslat, álom, magával rántsa egy másik világba.

– Miket húzott ki az eredeti műből?

– Magát a történetet nem bántottam, nálunk is megtörténik minden, ami az eredetiben. Viszont tudomásul kell venni, hogy amikor Vörösmarty a Csongor és Tündét írta, még nem volt a mai értelemben vett színházi kultúra Magyarországon. Ezért költői képek, cirádák, hasonlatok ragadták el a fantáziáját. Ami azért a mai színpadon nem nagyon működne, tehát ezekből húztam.

– A Csongor és Tündét szívesen állítják be iskolásoknak szóló műként.

– Kiválóan alkalmas iskolai célokra, hiszen amikor Vörösmarty írta, 30 éves volt. Tehát egy fiatalember darabja, ami fiatalemberekről szól, a fiatal férfi és nő szerelméről, küzdelméről. A párválasztás, a társkeresés, a lényegiség megélésében mutat utat Vörösmarty a Csongor és Tündében, ami nem is dráma, hanem egy beavatás, egy játék, hogy férfiakat férfiakká, a nőket nőkké formálja.

– A díszletek elkészítésére Horesnyi Balázst kérte fel, aki sokfelé dolgozik az országban. Miért őt választotta?

– A kettőnk ízlése nagyon közel áll egymáshoz, ezért már régóta szerettem volna vele dolgozni, de mindig annyi munkája volt, hogy nem jött össze. Tavaly aztán a Chioggiai csetepatét elvállata, és a legnagyobb örömömre a Csongor és Tündét is. Kiváló tervező, akivel harmonikusan lehetett dolgozni. De igaz ez Velich Ritára, aki a jelmezeket készítette és Pejtsik Péterre, aki nem egyszerűen zenét komponált az előadáshoz, hanem majdnem egy egész operát, úgyhogy már-már zenés darabot láthat a szolnoki közönség.

– A Csongor és Tünde az idei első bemutató. Meghatározhatja az egész évadot?

– Oly módon igen, hogy megadja az alaphangot. Már csak azzal is, hogy igyekeztem magasra tenni a mércét.

(A próbán készült fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók, a szobor pedig a Budai Várpalotában álló Csongor és Tünde című alkotás képe.)