Valami történik a Tisza Szálló környékén. Ezt leginkább abból lehet észrevenni, hogy a közösségi oldalakon kifejtett aktivitás mellett, az épület falán és kerítésén is megjelentek plakátok, amelyek arra próbálnak ösztönözni, hogy merjünk újra belépni az épületbe. Bár egy műemléki jellegű házra nem túl elegáns hatalmas molinókat aggatni, be kell vallanom, engem a kút melletti falra, lényegében a fürdő oldalára kifüggesztett plakát győzött meg arról, hogy új esélyt adjak a legendás helynek.
A Tisza Szálló Gyógyfürdőjébe valamikor a kilencvenes évek közepén szerettem bele. Kapcsolatunk oly szoros lett, hogy éveken keresztül, ősztől tavaszig, hetente minimum egyszer jegyet váltottam. Sőt, amikor nem Szolnokon laktunk, és csak a szülők miatt jártunk haza, hétvégenként kétszer is a Tiszában áztattam magam. A medencék akkoriban mindig tele voltak fürdőzőkkel. Nem egyszer fordult elő, hogy a kupola alatti hűvösebb víznek csak közepén volt hely, mert minden lépcsőfokon ültek. Ráadásul volt tanáraimmal, helyi művészekkel, értelmes vállalkozókkal, sőt olykor még a polgármesterrel is össze lehetett futni brűgölés közben. Olyan élet zajlott a Tiszában, hogy a heti egy-két látogatás után szinte mindenről tudtam, ami Szolnokon történik. Miközben áldottam azokat, akik felfedezték ezt a remek vizet és kitalálták a szaunákat.
Körülbelül három évvel ezelőtt azonban hatalmasat csalódtam. Az évről évre kopottabb, elhanyagoltabb fürdő úgy futott neki az újabb szezonnak, hogy szabályosan menekültem. A koszos falak, a hiányos festés és vakolat, a mindenünnen áradó lepukkantság és elhanyagoltság siralmas volt. Amire rátett egy lapáttal a teljesen megváltozott közönség. A kegyelemdöfést azonban az egész fürdőt átható, áporodott, vonat budikat megszégyenítő pisiszag adta.
Mint egy óriási szerelmi csalódást, úgy éltem meg a szakítást, és azt hittem, soha többé nem lesz közünk egymáshoz. Ám olyan nincs, hogy soha!
Most újra jegyet váltottam. Talán mert hinni akartam, hogy a legendák menthetők, nem kell pusztulniuk. Bevallom, ha nem is eufórikus az öröm a tapasztalatok alapján, azért látok esélyt a kapcsolatunk rendezésére. Mert bár nem történtek fejlesztések, legalább az elhanyagoltságot és a lepukkantságot sikerült eltüntetni. A medencetér ki van festve, a medencék olyan tiszták, mint talán még soha, a szaunákban számomra újak az ülőkék, és bár a zuhanyzó, a vécé meg a folyosó még hagynak kívánnivalót maguk után, összességében legalább ott tartunk, mint húsz éve, amikor megismerkedtünk. Amire mondhatom, hogy a három évvel ezelőtti állapotokhoz képest hatalmas ugrás. Meg azt is, hogy két évtized múltán azért többre számítanék.
Mivel azonban optimista vagyok, és hinni szeretnék a Tisza feltámadásában, az első látogatás után úgy döntöttem, adok egy új esélyt. Ennyivel ugyanis tartozom a Tiszának, meg azoknak, akik úgy tűnik, talán menteni akarják. Azaz ismét van egy heti fix programom.
