– Három évtizede van közvetlen kapcsolata a mozival. Soha nem gondolt arra, hogy átálljon a másik oldalra, és ne csak vetítsen, de készítsen is filmeket?
– Mielőtt mozis lettem készítettem kisfilmeket, leginkább 8 mm-es technikával. A hetvenes években benne voltam az úgynevezett amatőr filmes mozgalomba, és a mai napig nem tudom, miért hagytam abba. Így visszanézve azt érzem, hogy ott voltam a pálya elején, de nem indultam el. Mostanában meg azon gondolkodom, hogy talán ideje lenne újra felvenni ezt a szálat. Ki tudja, mit hoz még az élet?
– Hogyan lett mozis, vagyis immár a mozinál jóval többet nyújtó Tisza mozi vezetője?
– A Jászsági Népi Együttes audiovizuális előadója voltam, amikor megkerestek az akkori Szolnok Megyei Moziüzemi Vállalattól, hogy legyek a műsor- és propagandaosztály vezetője. Ebben a minőségemben már benne voltam az 1988-as Képzőművészeti Filmfesztivál szervezésébe, amit aztán a rendszerváltást követően a Tisza moziban vittünk tovább. Ennek a mozinak meg úgy lettem a tulajdonosa, hogy 1989-re annyira lepukkant, és annyira nem járt ide senki, hogy évi 500 ezer forint veszteséget termelt. Rábeszéltek, hogy béreljem ki. Így alakítottuk meg 1990. január elsején a Tisza Mozi Kft.-t, ami azóta nemcsak a mozit üzemelteti, de fesztiválokat is szervez, sőt részt vett több magyar játék és dokumentumfilm elkészítésben is.
– A rendszerváltás után egy veszteséges mozit hogyan lehetett megmenteni? Főleg úgy, hogy az akkor már másfél évtizedes filmfesztivált is életben tartották.
– Akkoriban futott fel a videó kölcsönzés, és létrehoztuk a megye legnagyobb hálózatát. A csődbe ment Moziüzemi Vállalattól pedig átvettük a műsorszolgáltatási feladatokat. Ráadásul nem sanyargattuk a mozikat, hanem ingyen adtuk a filmeket, mert hittem abban, hogy ha egy település magáénak érzi a moziját, akkor ott előbb-utóbb nemcsak 6-kor lesz vetítés, hanem kialakul egyfajta kulturális, közösségi tér is.
– Amilyen végül a Tisza mozi is lett, ahol ma már nemcsak vetítések vannak, de koncertek, kiállítások, könyvbemutatók, diákprogramok, na és persze évente filmfesztiválok.
– Hosszú utat tettünk meg idáig, sőt volt egy olyan pillanat is, amikor majdnem bezártunk. Emlékszem, 2002-ben mennyire jól esett, hogy a mozit szerető nézők kvázi tüntetést szerveztek annak érdekébe, hogy a Tisza mozi megmaradjon. Utána vágtunk bele a nagy felújításba, aminek a hiteleit még 10 év elteltével is törlesztjük. És persze azóta is folyamatosan fejlesztettünk: 2012-ben a legnagyobb termünket digitalizáltuk, majd egy évvel később a B-termet, tavaly pedig a legkisebb, klubtermünket modernizáltuk. 2014-ben megtörtént a nézőterek felújítása is, így mára mind szolgáltatásaiban, mind technikájában egy versenyképes mozi lettünk. A fejlesztéseknek köszönhetően pedig pár év alatt megháromszorozódott a nézőink száma.
– Miközben a fejlesztésekkel is küzdöttek a nézőkért, nemcsak megmentettek egy fesztivált, de újat is indítottak. Miért?
– Tulajdonképpen ezek a fesztiválok is hozzájárultak ahhoz, hogy életben maradtunk. A filmes léthez ugyanis hozzátartoznak az ilyen rendezvények. Pénzben mérhető hasznot nem hoznak – mert nem is ez a fontos -, de kapcsolatokban, ismertségben rengeteget jelent, arról nem is beszélve, hogy örömet okoz. Amikor eldöntöttük, hogy az 1969 óta létező Képzőművészeti Filmszemlét kétévente rendezzük, szinte azonnal jött, hogy akkor a kimaradó, páratlan években legyen tudományos filmszemlénk. Így 2001 óta váltogatja nálunk ez a két téma egymást.
– Mennyi munka és mekkora költség egy ilyen fesztivál?
– Más fesztiválokhoz képest nem sok az a 10-15 millió forint, de a mi életünkben, főleg egy vidéki városban, ez nem kevés pénz. Sem a nevezésért, sem a fesztiválon való részvételért nem kérünk pénzt, mert nem érezném etikusnak. Ez viszont azt is jelenti, hogy lényegében egész évben azon dolgozunk, hogy összejöjjön a költségvetés: pályázunk, támogatókat keresünk. Amikor befejeződik az adott év fesztiválja, nekünk már kezdődik a következő.