2025.08.26. (kedd)

Csipkévé csavargatni a múltat

Csipkévé csavargatni a múltat

Dátum:

A Levéltári esték májusi előadására Szathmáry István újságírót kérték fel, aki május 18-án Egynapos halhatatlanság címmel az újságírás és a múlt kutatásának illetve bemutatásának kapcsolatáról beszél, és reményei szerint vitatkozik is. A "cérnából csipke készítés" titkairól kérdeztem.

– Újságíróként, avagy történészként és kutatóként mutassuk be?

– Ha bárki kérdezi a foglalkozásom, mindig újságírót mondok. Ebben a viszonylag széles, de nem mindig elmélyült ismereteket kívánó hivatásban találtam meg önmagam. Volt, hogy történésznek neveztek, ez ellen azonban mindig tiltakozok. Az más szakma, más követelményekkel és látásmóddal. A történelem iránti fogékonyságomat Sárospatakon és a Lónyaiban tanult apámnak, meg karcagi tanáraimnak köszönhetem.

– Jól emlékszem, hogy nem is újságíróként kezdte? Hogy lett sajtómunkás?

– Saját fafejűségem miatt páros lábbal rúgtak ki a jogi kari felvételiről 1968-ban. Fogtam magam, beálltam olajbányásznak, amiben az is közrejátszott, hogy a saját lábamra akartam állni. 33 évet húztam le az olajiparban, voltam fúrós, terepi geofizikai munkás, közben megszereztem a geológus technikusi képesítést, azzal fejeztem be a cég másfél évtizeddel ezelőtti összeomlásakor az ottani pályafutásomat. Szakirányú diplomát már utána, múzeumi sajtós koromban szereztem Jászberényben. Közel harminc éve vagyok újságíró, mivel a két foglalkozásom sokáig átfedésben volt egymással. Az Új Néplaphoz 1990-ben korrektort kerestek, magyarból jó voltam, jelentkeztem, felvettek. Délelőtt az olajiparban dolgoztam, délután sajtóhibákat vadásztam. Közben jött a ?lépésváltás?, és fölajánlották, hogy újságíróként is dolgozzak. Hivatás lett belőle. Az Új Néplap mellett jött a Magyar Nemzet, mellette szórványosan írtam a Napi Magyarországba, a Nyugati Magyarságba, a Heti Világgazdaságba, a Reformátusok Lapjába, meg ki tudja még hova. Mivel soha nem voltam státuszban, a piacon mérettem meg maga. Nyugdíjba vonulásom előtt tíz évig voltam főállásban a megyei múzeumi igazgatóság sajtósa.

– Mióta foglalkozik azzal, hogy a város múltját újságokon keresztül eljuttassa a szolnokiakhoz?

– Erre nehéz válaszolni, mert olyan régen kezdődött, hogy nem is emlékszem rá pontosan. Amikor belefogtam azt hittem, csak néhány cikk lesz belőle, hiszen azt hajtogatták, ennek a városnak nincs igazán múltja. Nincs az ördögöt! Még az unokám is megélne belőle, csak meg kell keresni. Tele van kincsekkel a levéltár, a könyvtár meg a múzeum.

– Van kedvenc témája, történelmi korszaka?

– A két háború közötti korszak a vesszőparipám, utána jön a hódoltság kora és általában a középkor. De ezek mellett leragadni unalmas lenne az olvasóknak. Keresgélek, és ami megtetszik, azzal foglalkozom. Mostanában találtam rá egy igazi kincsesbányára: idős, pontosabban nálam idősebb emberek emlékanyagát veszem fel. Egy részét megírom, a többit megőrzöm. Lebilincselően sokszínű világba tudok így betekinteni, aminek kis szeletébe igyekszem az olvasókat is elkalauzolni.

– Mennyire van idő, energia alaposan kutatni? Avagy inkább megpróbálja szintetizálni az összegyűjthető tudást?

– Sajnos nem elég az időm, mert érzem, hogy kezd késni a benső órám. Rendszeresen járok levéltárba, mellette oklevélgyűjteményeket, tanulmányköteteket is használok. Rengeteg ismeretet kapok a levéltárosokkal, történészekkel, helytörténészekkel folytatott beszélgetésekből. Gyakran kérem tőlük az általam írtak ellenőrzését, hiszen mint mondtam, nem vagyok történész. Ezt meg is kaptam egyszer egy helytörténésztől, amiben egyébként igaza volt. Azt mondta mosolyogva: gyakran úgy írom a történeti tárgyú cikkeimet, hogy találok egy szál cérnát, és addig csavargatom, míg csipke lesz belőle. Ez így van, hisz újságíró vagyok, nem tudós ember.

– Egyébként tősgyökeres szolnoki? Mi az első szolnoki emléke?

– Karcagi vagyok. Kisgyerekként jártam először Szolnokon, és halványan emlékeztem egy szép épületre, ahol egy éjszakát töltöttünk. Utólag jöttem rá, hogy a Tisza Szálló volt. Utána többször voltam itt rokonoknál, helyben voltam katona, végül egy életre itt ragadtam.

– Honnan jött a mostani előadás ötlete? És miért éppen Szipál Márton került a meghívóra?

– A Levéltár tisztelt meg a felkéréssel, és a korábbi előadók listáját nézve felköthetem a textilt. Szipálról írtam már, személyesen egyszer volt hozzá szerencsém. Tavaly hunyt el, de nem ezért került a meghívóra. Mókás fotójával és a címmel is azt szerettem volna beharangozni, hogy ne várjanak tőlem véresen komoly dolgokat.

– A szolnokiakat érdekli a város múltja?

– Szerintem kétféle embert érdekel a téma. Aki tősgyökeres szolnoki, meg aki nem az. Az előbbinek visszaköszönnek dolgok, az utóbbi meg tudatosan választotta a várost, így tudni is szeretne róla valamit. Persze sok embernek nincs ideje, fogékonysága erre, de azért akadnak érdeklődők elegen.

– Kiket látna szívesen a hallgatóság soraiban?

– Mindenkit, aki megtisztel a jelenlétével, hisz nélkülük, meg az olvasók nélkül szögre akaszthatnám a tollat. Szűkítve a kört, olyanokat, akikkel esetleg vitába is szállhatok. Ahogy időnként a cikkeim miatt is sikerül, amikor levélben, telefonon, vagy élőben kiegészítik, esetleg cáfolják némelyik állításomat. Az újságírás számomra akkor ér legtöbbet, ha párbeszéddé válik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Fussunk Szolnokért!

A Kossuth térről startol vasárnap délután fél négykor az első szolnoki Telekom Vivicittá Városvédő Futás, amelynek szervezői vallják: nem az a fontos, ki hányadik lesz, hiszen mindenki győz, aki célba ér. A szolnoki származású versenyigazgatót, Kocsis Árpádot kérdeztük.

Vidámság üzenetekkel

Negyedik évadát kezdi a Szolnoki Szigligeti Színház élén Barabás Botond, akivel negyedszer beszélgettünk az új szezon előtt. Az öt nagyszínházi és két színműhelyes bemutató mellett a korábbi évadok sikeres előadásai is láthatóak lesznek, miközben több tájelőadást is tervez a direktor.

Legyünk 400-an!

Szolnoki Kutyagolás címmel a leukémiás gyerekekért szervez jótékonysági futást április 15-én a Tiszaligetben Csontos Csenge, akinek a gyógyulásában és a rehabilitációjában is sokat segít a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány. Csontos Csengével beszélgettünk, hogy minimum 400-an fussunk majd.

Ízek és zenék a korzón

A Tisza-parti Nyár elmúltával sem lesz üres a Tiszai hajósok tere. Szombattól öt napon keresztül az Ételkorzó várja az érdeklődőket. Lesznek bajor ételek, magyar pálinkák és különleges koncertek is. Jakus Beátával, a program szervezőjével, az ANKK munkatársával beszélgettünk.