Azt hiszem, tíz éve tartom magam ahhoz, hogy a nyár beköszöntével nagyjából másfél hónapra elköszönök az olvasóktól. A blogSzolnok tizenegyedik évfolyamában, január óta 162 cikk megírása után – nagyjából 1 millió karakter összehegesztését követően – is így teszek. Persze kérve minden olvasót, hogy ne feledkezzenek meg az oldalról, és ha van kedvük, olvasgassák az elmúlt fél évben írt cikkeket, a hetente jelentkező tematikus válogatásokban. Ígérem, augusztus 20-án felteszem a következő új cikket.

És igyekszem a tartozásaimat is törleszteni. Ugyanis úgy indultam neki ennek az évnek, hogy megünneplem a blogSzolnok indulásának 10. évfordulóját, ami márciusra esett volna. Készült egy novelláskötet – Az eltűnt városháza -, aminek a koronavírus miatt elmaradt a bemutatója (szeptember 18-án pótoljuk). Összeállítottam egy kiállítást is olyan fotókból, amelyeket ebben a tíz évben, Szolnokról készítettem, de ennek a tablói is a raktárban maradtak (szeptember 1-jén előkerülnek). És nagyon remélem, ősszel lesz alkalmam a helytörténeti előadásokat, a jótékonysági árverést, a rendhagyó történelemórákat is pótolni. Miközben persze majd a blogSzolnok is folyamatosan frissül.

Sok tervem van. Sok témám, amiket eddig nem sikerült feldolgozni és megírni. Közöttük több olyan is, ami nem nekem, hanem valamelyik olvasónak jutott eszébe, és ajánlotta a figyelmembe. Azt nem mondom, hogy augusztus végétől gyökeresen megújul az oldal – ahhoz én túl konzervatív vagyok -, de hogy lesznek apróbb változások, az biztos.

De most kell egy kis kikapcsolódás, pihenés és feltöltődés, mert mondjuk én még nem jutottam el arra a szintre – sőt nem is akarok -, hogy nem olvasok, csak írok. Meg azért fárasztó is egyedül, naponta valami frisset és érdekeset kitenni a világhálóra. Ugyanakkor rettentő hálás dolog. Mert van annál jobb, mint amikor valaki nekem meséli, hogy mit olvasott a blogSzolnokon? Vagy, amikor egy Szolnokról elszármazott hálálkodva ír arról, hogy gyerekkora helyszínei elevenednek meg az oldalon. Netán, amikor a vállamat veregetik, hogy „igazad van, helyettünk is megírtad, mert mi nem tehetjük”. (Na, jó, ez alapvetően nem jó, de azt érzi az ember, nem pötyögött hiába.)

És persze azt is a „kitüntetések” közé sorolom, amikor a város illusztris polgára – akiről sejthető, hogy ő maga nem olvas, neki csak elmondják, hogy mit nem olvasott – egyszerűen hülyeségnek minősíti mindazt, amiket írok. Csak azért, mert néhány dologban nem egyezik a véleményünk, vagy, mert nem tolom a szekerét. Még szerencse, hogy nem neki írok. És nem az ő asztalára akarok bármit is letenni. Miközben tudom – amit ő még nem fogott fel -, hogy a „nagyemberek” szobrát az írástudók emelik vagy erodálják. Legyen neki is ötven nyugodt napja!

Augusztus 20-án folytatom. Addig is pihenjenek, és legyenek kiéhezettek például az én sok „hülyeségemre”. Ami nem kötelező olvasmány. De nekem feladat, hogy mégis rávegyem Önöket a blogSzolnok felkeresésére. Viszlát, a nyár végén!