A 2019. október 13-ai önkormányzati választások óta nagyon sok minden történt idehaza és a nagyvilágban. Akár történelmi ténynek is nevezhetjük, hogy még soha nem voltak ennyire nehéz és képlékeny helyzetben demokratikusan megválasztott testületek, mint a mostaniak, előbb a koronavírus járvány, majd a szomszédunkban kitört háború, illetve mindezek pénzügyi, mentális és társadalmi következményei miatt. Egy percig sem vitatnám, hogy 2019-ben senki sem így kalkulált, és valószínűleg sok minden másként alakult volna, ha nincsenek ezek a krízisek. A történelem viszont nem ismeri a „ha” szócskát. Legfeljebb azt elemezgethetjük, hogy ezeket a külső, tőlünk független körülményeket ki, mire használja, használta, ki, milyen lehetőségeket lát vagy látott meg bennük. Mindenesetre önbecsapás lenne azt mondani, hogy mindazért, ami a szolnoki képviselőtestületben történt, csak ezek a történelmi események lennének a felelősek.

Nagyjából idézzük fel 2019 őszét! Emlékszünk még a nagy, szolnoki, ellenzéki összefogásra, a fehéringes csoportképpel? (A mellékelt két a Szolnoki Többség közösségi oldalán jelent meg anno – a szerk.) Az ígéretekre, az álmokra? Meg az akkori közhangulatra, aminek eredményeként tulajdonképpen a leadott szavazatok alapján az ellenzék győzött a szolnoki önkormányzati választáson. A tizenkét egyéni képviselői mandátumból kilencet, az önmagukat a különböző ellenzéki pártokhoz és helyi civil tömörülésekhez soroló, de egymást valamilyen módon segítő, egymás ellen nem induló jelöltek nyertek meg, és a maradék három körzetben is szereztek annyi szavazatot, hogy egy listás helyük is legyen. Abba most ne menjünk bele, hogy a polgármesteri széket miért nem sikerült maguk alá húzniuk – ha valaha ez még érdekes lesz, talán majd elemzi valaki -, de a számok alapján gyanítható: sok ellenzéki szavazó is inkább a jelenlegi polgármesterre voksolt. Így állt elő a 10-8-as ellenzéki többség a 2019 őszén megalakult szolnoki képviselőtestületben.

Három évvel a választások és az új testület felállása után elvitathatatlan – sőt elismerendő – tényként jelenthetjük ki, hogy a kormánypárti képviselők nemcsak megtartották, de messzemenőkig túl is teljesítették a saját választóiknak tett ígéretüket. Vert helyzetből fordítva őrizték meg a város irányítását, sőt három év után már kényelmes többségben kormányozhatnak. Ha majd egyszer valaki megírja Szolnok 21. századi történetét, szerintem külön fejezetet érdemel ez a politikai bravúr, ami akkor is az, ha olyan falakat kellett áttörni, amelyek nem álltak vagy igencsak gyengécskék voltak. Senki nem vetheti a kormánypárti képviselők szemére, hogy a maguk szempontjai szerint szisztematikusan és nagyon ügyesen ledarálták a szolnoki, önkormányzati ellenzéket, és alig fél ciklus alatt kisebbségbe szorították a többséget. Ezzel átírva a 2019-es választói akaratot.

Persze most lehetne jönni a sajátos belpolitikai helyzettel, meg más települések példáival. Valami hasonló történt Szekszárdon, Tatabányán, Egerben, már, ami az ellenzék szétforgácsolását illeti. De nehogy már ezért is csak a kormánypárti politikusok ármánykodását tegyük felelőssé! Vessünk egy pillantást a közeli Jászberényre, ahol már nem csak fű alatt, sutyiban ment a hatalomért ácsingózó, különböző színűek összefogása, hanem nyíltan. Ha volt is még bármi kétségünk afelől, hogy az elmúlt évtizedek helyi politikusai, „erős emberei” bárkivel és bármiben hajlandóak kiegyezni a húsos fazék érdekében, akkor Jászberény eloszlathatta az illúzióinkat. A leghelyesebb lenne újra feléleszteni a Hazafias Népfrontot, és egybeterelni a nagyközönség előtt acsarkodó, a háttérben kiegyező helyi pitiánereket, akiknek így legalább nem kellene magyarázkodniuk a szavazataik és a tetteik miatt.

Igaz, így sem kell. Mert a szolnoki választók – ha még egyáltalán érdekli őket – tudják, tudhatják, hogy ki, kivel van a helyi képviselőtestületben? Az egykor ellenzéki színekben mandátumot szerzett személyek jelenleg éppen hol állnak, vagy az adott pillanatban melyik ellenzékinek tűnő, a valóságban a kormánypártokkal kollaboráló formáció színeiben mozognak? És persze lehet elővenni a nagy kamut, miszerint a „város lakói és nem a pártok” lebegnek a képviselői szemek előtt, meg „Szolnok működőképessége mindenek előtt”, de minek. Ne szépítsük: a 2019-ben, Szolnokon ellenzéki színekben mandátumot szerzett önkormányzati képviselők magukon, a saját jólétükön kívül már nem sok mindent képviselhetnek. Udvari bohócok lettek, akiknek az a nevetséges műsorszámuk, hogy még szerintük képviselnek valakiket, szerintük bármibe még van beleszólásuk, szavuk, és működik a demokrácia. Győztesekből vesztesek lettek, ahogy azok a választók is, akik három éve hittek nekik.

El lehet fújni közösen a harmadik gyertyát, de aztán az utolsó majd kapcsolja le a villanyt!