Nem tudom, mi történne Jászberényben, ha november 12-ével bezárnák az egyetlen postahivatalukat, és a szolgáltatás iránt érdeklődő állampolgároknak az állami vállalat mindössze annyit tudna javasolni, hogy használják a jászteleki postát. De ugyanezt a gondolatkísérletet elvégezhetnénk Törökszentmiklós és Tiszatenyő vagy Karcag és Berekfürdő viszonylatában is. Csak hogy érzékeltessük, a Széchenyi lakótelep egyetlen postahivatalának bezárásával, és az ottaniak belvárosi illetve a vasútállomásnál lévő hivatalokba irányításával hány embernek változik meg az élete. Hiszen történt bármi az elmúlt harminc évben a világban, a posta még mindig egy nélkülözhetetlen hivatal. És nemcsak ott, ahol sokan laknak, de a ritkább lélekszámú, nagyobb területen fekvő lakóhelyeken is. Azaz, a fenti játékot a Kertváros, az Újváros, a Pletykafalu és a Scheftsik-telep miatt néhány száz vagy ezer lelkes települések nevével is lefuttathatjuk.

Az meg csak a „mocsok értetlenkedés” kategóriája, ha amiatt, hogy az ideiglenes bezárásra ítélt posták 2%-a szolnoki, azt a kérdést tesszük fel: mi történt volna velünk, ha ne adja ég ellenzéki és nem kormánypárti város vagyunk, és nem Szolnok egykori alpolgármestere a Magyar Posta Zrt. elnöke. Akkor még a levélírástól is eltiltanak bennünket? Még szerencse, hogy nem homályosítják el a sikereink az éles látásunkat.

A rendszerváltás után is állami tulajdonban maradt, csak a zsíros falatjaitól megfosztott Magyar Posta mellett ugyanúgy ment el az idő, mint a másik nagy állami mamut, a Magyar Államvasutak mellett, és épp úgy képtelenek voltak az elmúlt három évtized kormányai és pártjai megreformálni, mint a hazai egészségügyet és oktatást. Persze ámíthatjuk magunkat itt is féligazságokkal, miszerint az internet meg a vásárlói szokások, és meghalt a távirat is, képeslapokat meg csak elvetemült gyűjtők küldözgetnek, ám ettől nem lenne jobb. Miként attól sem, ha a mostani postabezárásokat – amelyek többsége biztos, hogy nem ideiglenes lesz – a háborúra, Kijevre vagy Brüsszelre fognánk. (Hacsak nem ezzel akarjuk az embereket Brüsszel meg az unió ellen cukkolni.) Az elmúlt harminc év politikai elitjének a hazai postaszolgáltatást is sikerült legyalulnia. És most az amúgy aláírásgyűjtésre kárhoztatott helyi siserehadnak marad a magyarázkodás meg az intézkedni próbálás látszata, ha nem akarják, hogy a választóik nagyon átverve érezzék magukat.

Nemcsak azok, akiknek a városrészéből ezen a hétvégén el fog tűnni a postahivatal. Hanem mindenki, aki Szolnokon bármikor is beteszi a lábát egyetlen postára, mert mondjuk hivatalos levele érkezett vagy ilyesmit akar feladni, netán még intéz ott pénzügyeket, esetleg újságot szeretne vásárolni. A kisebb posták bezárásával ugyanis nem tűnnek el a postára járók, hanem Szolnokon az eddigi 11 helyett 4 helyre fognak járni. Ráadásul busszal és autóval, tehát főleg a két belvárosi, nagyobb posta környékén erre is fel lehet készülni. Nem is tudom, mi lenne velünk, ha újra felerősödne a covid.

És az amúgy sem túl jól megfizetett, bár Németországban állítólag tárt karokkal várt – igaz, nem tudom, a nagy magyar gondolkodók szerint létezik-e még az az ország – postásokról még nem is beszéltünk. Mert feltételezem, hogy a bezárt kisebb hivataloknak és dolgozóiknak nem az lesz a sorsa, mint az energiaszámlák miatt lelakatolt közművelődési intézményeinknek, ahol mindenki marad a helyén, csak „ügyféllel” nem kell találkoznia. Gondolom, a postásokat legalább áthelyezik. De hová? Több pult nem fér se az 1-es, se a 2-es posta ügyfélterébe.

De hát, most már ott tartok, hogy addig jó, amíg az ilyesmi miatt lehet nyilvánosan morgolódni, és csak nem nyilvánosan kapja az ívet miattuk a betűheggesztő. Mert, ha a szlogenek ellenére visszafelé pörgetjük az időt, akkor odáig is eljuthatunk, hogy nem a postás csönget kétszer. És nem azért, mert a postásnak már megszűnt a hivatala.